Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_SZITB_konferencia_6

Konferencia és az ítélőtábla történetét bemutató könyv premierje az SZTE jogi karán

Konferencia és az ítélőtábla történetét bemutató könyv premierje az SZTE jogi karán

2017. november 24.
2 perc

Tudományos konferencián mutatták be a Szegedi Ítélőtábla elődjének, a Szegedi Királyi Ítélőtáblának a történetét feldolgozó könyvsorozat 3. kötetét az SZTE Állam- és Jogtudományi karán. A 2017. november 24-i tanácskozáson részt vett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A magyarországi bíróságok történetének feldolgozására nagy gondot fordít az Országos Bírósági Hivatal vezetése. Ennek keretében, az Országos Bírósági Hivatal támogatásával zajlik a Szegedi Ítélőtábla múltjának feltárására is – emelte ki a konferenciát megnyitó beszédében dr. Hámori Attila. A Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese, a Szegedi Királyi Ítélőtáblának a történetét feldolgozó könyvsorozat egyik szerkesztője hozzátette: az OBH mellett köszönettel tartozik a táblabíróság a Szegedi Tudományegyetemnek, a kötet létrejöttéhez forrásanyagokat biztosító könyvtáraknak és levéltáraknak, és dr. Antal Tamásnak az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docensnek, aki az eddig megjelent három kötet szerzője.


SZITB_konferencia_1

 

– A szegedi jogi kar az egyetlen olyan egyetemi épület az országban, amelyben korábban ítélőtábla működött – hangsúlyozta Prof. Dr. Balogh Elemér. A rendezvénynek otthont adó SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja is fontosnak tartja a történeti kutatásokat.

 

– A múltbéli események rengeteg tanulsággal szolgálnak a ma ítélkező bírák számára – emlékeztetett – Dr. Handó Tünde. Az OBH elnöke ünnepi beszédében arról szólt, hogy a hagyományápolást szem előtt tartva hirdették meg 4 évvel ezelőtt azt a történeti és hagyományőrző pályázatot, amelynek keretében eddig közel 40 mű érkezett be. Ennek eredményeként eddig 24 kiadvány látott napvilágot, emellett számos bíróságtörténeti tanácskozást, konferenciát is megrendeztek már.


SZITB_konferencia_4

 

Az OBH arra törekszik, hogy ez a múltfeltáró kutatómunka a jövőben is folytatódjon, ezért konferencia-sorozatot szervez annak az 1869-ben elfogadott, a bírói hatalomgyakorlásról szóló törvény hatályba lépésének 150. évfordulójára készülve, ami a bírói függetlenség magyarországi alapdokumentuma.

 

„A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1921 és 1938 között” című kötet szerzője, dr. Antal Tamás a Szegedi Királyi Ítélőtábla történetének az I. világháborút követő legfontosabb és legérdekesebb epizódjait elevenítette fel, míg dr. Stipta István, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára „Ítélőtáblák a Horthy-korszakban” címmel tartott előadást.


SZITB_konferencia_3

 

A tanácskozás zárásaként dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke is köszönetet mondott az OBH elnökének, valamint a jogi kar dékánjának azért a támogatásért, amit a könyvsorozat megjelentetéséhez nyújtottak.

 

– A bíróságok fő feladata az ítélkezés – hangsúlyozta a táblabíróság elnöke. –De ha lehetőség nyílik bíróságtörténeti kutatómunkára, élni kell a lehetőséggel. Egyebek mellett azért, hogy elődeink tapasztalatait színvonalas, minket túlélő könyvekben rögzítsük utódaink számára is.

 

SZTEinfo

Fotók: B. Z.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek