Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_60_SZTE_GYTK

A gyógyszerkutatás és a képzés új épületéről is szó esett a 60 éves SZTE GYTK jubileumi ünnepén

A gyógyszerkutatás és a képzés új épületéről is szó esett a 60 éves SZTE GYTK jubileumi ünnepén

2017. október 05.
8 perc

A patikusokat ünneplő világnaphoz és alapításának jubileumához is kötődött a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar 60. évfordulós rendezvénye. A kolozsvári gyökerű szegedi gyógyszerészképzésre emlékezve értékelték a múltat, jellemezték a jelent, adták át az SZTE GYTK kitüntetéseit. A jövőbe nézve az egyetem új élettudományi központjáról is szólt a kancellár.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A magyarországi képzőhelyek vezetői, a patikusok szakmai szervezetei és a fenntartó minisztérium is képviseltette magát azon a jubileumi ünnepségen, amelyen a Szegedi Tudományegyetem és az SZTE karainak vezetése, illetve az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar oktatóinak és hallgatóinak, az egykor itt diplomázottaknak a közössége ünnepelte a 60 éve önálló karként is működő, kolozsvári gyökerű szegedi gyógyszerészképzést.


1_60_SZTE_GYTK_2

 


Élettudományi központ jöhet létre


– Kettős ünnepre gyűltünk össze: a csaknem száz éves szegedi gyógyszerészképzés 60 éve önálló kari létére emlékezünk, miközben köszöntjük a szakma valamennyi művelőjét a gyógyszerészek világnapja alkalmából. A múltba tekintéssel felsorolható eredmények elegendő muníciót adnak a jövőre – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint az SZTE GYTK gazdálkodása stabil, számos ipari kapcsolatot ápol, sikeres az innováció terén. – Összegyetemi szinten is jelentős az itteni szabadalmak száma, a szegedi gyógyszerész diploma széles körben megbecsült végzettségnek számít, e hivatás biztos megélhetést nyújt gyógyszerészként vagy éppen kutatóként, az egyetem falain belül vagy kívül – fogalmazott. A tudományos és szakmai kiválóságon túl kiemelendőnek nevezte, hogy – a demográfiai trendek ellenére – az egyetemi hallgatók száma ezen a karon nem csökken. Mindebben szerepe van azoknak, akikre emlékezve együtt ünnepel az SZTE GYTK közössége.


A jövőről szólva az SZTE stratégiai céljai közül a kancellár kiemelte a térítéses képzésben résztvevők és az ösztöndíjjal itt tanuló külföldi diákok, a doktori képzésbe bekapcsolódók számának a növelését. – Az SZTE büszke arra, hogy karai közül a gyógyszerészek érintettek a legtöbb kutatás-fejlesztési pályázatban – fogalmazott. Dr. Fendler Judit hangsúlyozta: ismeri az SZTE GYTK infrastrukturális helyzetét, hiszen immár a további fejlődés gátja, hogy kinőtte épületét ez az egyetemi egység. – Komoly tárgyalásokat folytatunk arról, hogy egy régóta óhajtott területet az egyetem megkapjon vagyonkezelésre. Ha ez a folyamat lezárul, akkor ott – a gyógyszerészeti kar és az egyetem vezetésével összhangban – egy úgynevezett élettudományi központ jöhet létre, ami az SZTE GYTK következő száz évét is megalapozza.


Az SZTE rektori vezetése nevében Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes, az SZTE GYTK egyetemi tanára is köszöntötte az ünneplőket.


 

A gyógyszerkutatás szegedi fellegváráról


Az 1870-es évektől, a kolozsvári gyökerekkel induló a szegedi gyógyszerészképzés jelentős alakjainak szerepét is fölvillantotta beszédében Dr. Hankó Balázs. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a gyógyszerészet „fekete napját” jelentő államosítástól kezdve a súlyos gondokat okozó liberalizáción át a 2010 utáni „gyógyszerészeti rendszerváltásig” vázolta fel a patikusokat és a képzést befolyásoló fordulatokat.


GYTK_60
Az SZTE GYTK jubileumi ünnepségén készült felvételek itt megtekinthetőek.
 


Fontosnak nevezte a miniszteri biztos, hogy egyre több a klinikai gyógyszerész. Szerinte a szakma társadalmi megítélése javult, ami visszahat a fiatalok pályaválasztására, a gyógyszerésznek jelentkezők számának a növekedésére. A felsőoktatáson belül is nőtt a gyógyszerészképzés jelentősége. Megítélése szerint a lakosság egyészségügyi ellátásában, a klinikai és kórházi területen, a gyógyszeriparban nagy a szerepe a „gyógyszerészet-tudomány hazai fellegvárának” számító SZTE GYTK diplomásainak is.


A gyógyszerészet szegedi műhelyének is feladata a beteg emberek szolgálata. A miniszeri biztos szerint a kutatás és az oktatás is sokat tesz – a szakmai és etikai normák szerint – a gyógyszerbiztonságért, az ellátás biztosításáért, a beteg emberek számára a magas színvonalú szolgáltatás biztosításáért


Levelet küldött köszöntőként Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán. Az EMMI egészségügyért felelős államtitkára az SZTE jeles személyiségei közül a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert mellett Issekutz Béla farmakológus példáját emelte ki, mert mindketten tudós család sarjai, illetve kiváló oktatók és elkötelezett kutatók is voltak. Az államtitkár szerint az évforduló az előre tekintésre is alkalmat ad, ezért kívánt további sikeres évtizedeket az SZTE GYTK számára.


 

Két év alatt 90 millió forint műszerfejlesztésre


– 1921 a szegedi gyógyszerészképzés, 1957 az önálló kari lét kezdete – rögzítette beszédében az SZTE GYTK dékánja. Prof. Dr. Hohmann Judit a reformokkal és jelentős teljesítményekkel tűzdelt időszaknak nevezte az elmúlt 60 évét, amelynek egyik fő jellemzője, hogy a tudományos teljesítmény kiszélesedett. A gyógyszerészek szak- és továbbképzésének az egyetemek hatáskörébe kerülését, az 1985-től 10 szemeszteressé bővült felsőoktatási képzést, az 1986-ban elindított angol tagozatos oktatást, a doktori iskolák átalakulását emelte ki fontos fordulópontként. Jelentősnek nevezte, hogy a 2005-ben elindított gyógyszertári asszisztens és szakasszisztens képzéssel a szakma teljes vertikuma megjelent az SZTE GYTK portfóliójában.


60_SZTE_GYTK_1


A gyógyszerész a gyógyszerkészítés és használat magasan képzett szakértője, aki betegtanácsadási kompetenciával rendelkezve népegészségügyi feladatot is ellát, szerepet vállal a betegségek megelőzésében és kezelésében, miközben a gyógyszertár mint vállalkozás felelős irányítója is – ajánlotta hallgatósága figyelmébe e hivatás sokoldalúságát a dékán.


Az oktatási és kutatási teljesítmény növekedésének és az átalakuló tanszéki struktúrának a csomópontjait említve az SZTE GYTK vezetője kiemelte: kiváló hazai és nemzetközi kapcsolathálózatuk is hozzájárult innovációs tevékenyégük bővüléséhez. Példaként említette: hogy 2016-2017-ben 2,4 milliárd forintot nyertek nagyszámú pályázatukkal fejlesztésre. – E támogatásból az SZTE GYTK 90 millió forintot költhetnek műszerbeszerzésre. Ezzel nagyműszeres felszereltségük felveszi a versenyt a nyugat-európai egyetemekével – hangsúlyozta a dékán, aki arra is fölhívta a figyelmet, hogy az egy főre vetített kutatási produktivitásban is élen jár az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar.


– Túlzsúfolt laboratóriumok és tantermek jellemzik a szegedi gyógyszerészképzésnek otthont adó Eötvös utcai épületet. – Fontos törekvésünk, hogy nagyobb és korszerűbb épületbe költözhessünk, ahol jól felszerelt laboratóriumok szolgálják a munkát – fogalmazott a közeljövő terveiről Prof. Dr. Hohmann Judit, aki társkarokkal kialakult kapcsolatok részletezésével aláhúzta a hagyományok ápolásának a fontosságát.


A 60 éves Gyógyszerésztudományi Kar története című előadásával Prof. Dr. Révész Piroska vázolta az intézmény históriájának alakulását. A tudományos tevékenységet Dr. Zupkó István, az SZTE GYTK tudományos és gazdasági dékánhelyettese mutatta be szemléletesen. Az oktatási dékánhelyettes, Dr. Lázár László Hagyományos és változások a szegedi gyógyszerészképzésben címmel adta keresztmetszetét az e területet is jellemző módosulásoknak.


 

Szakmai, egyetemi és kari elismerések


A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, Prof. Dr. Szökő Éva és a Magyar Gyógyszerészi Kamara főtitkára, Dr. Zalai Károly a díszasztal mögött foglalt helyet. A Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja is megtisztelte jelenlétével az SZTE TIK-ben 2017. szeptember 29-én rendezett ünnepséget.


60_GYTK_vendegek


A szónokok mindegyike köszönetet mondott a szegedi gyógyszerészkarért végzett munkáért az SZTE GYTK egykori és mai munkatársainak. A dékán bejelentette: az SZTE közelgő Egyetem Napja ünnepségén nyújtják át a Pro Universitas kitüntetést Prof. Dr. Fülöp Ferenc akadémikusnak, az SZTE GYTK korábbi dékánjának. Ugyanekkor Klebelsberg Kunó-díjat kap Prof. Dr. Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet korábbi vezetője.


A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Aranyérmét adományozták a 100. életévét élő professor emeritusnak, Gábor Miklósnak, aki egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni a jubileumi ünnepségen. Ugyanezt az elismerést kapta meg az SZTE GYTK munkatársai közül Dr. Csóka Ildikó, Dr. Gáspár Róbert, Háznagyné Dr. Radnai Erzsébet, Dr. Miklós Ferenc, Dr. Palkó Márta, Dr. Rédei Dóra Judit, Dr. Szakonyi Zsolt, Dr. Vasas Andrea, Dr. Veres Katalin, Dr. Zupkó István, Dr. Ducza Eszter, Prof. Dr. Forró Enikő, Dr. Márki Árpád.


Munkája elismeréseként az SZTE GYTK Emlékérme kitüntetésben heten részesültek, tizenketten kapták meg a „Kar Kiváló Oktatója”, míg heten a „Kar Kiváló Dolgozója” címet.


Egyetemi hallgatók is szép számban vettek részt a szegedi gyógyszerészet jubileumi ünnepén, melynek fényét emelte, hogy az SZTE Zeneművészeti Kar diákjai Gabrieli Fanfárját, míg művésztanárai közül Varga Laura fuvolán és Koczka Ferenc zongorán adta elő Mozart Rondó című zeneművét.

 

 

Tablókon a múlt


Egyetemi előadásáról érkezett az ünnepségre Szabó Gábor fizikus akadémikus, az SZGTE rektora. Ezért az ünnepség zárszavaként családi emlékként idézte fel a szegedi egyetemen gyógyszerész diplomát szerző édesanyja kötődéseit.


60_GYTK_SZGr


Az SZTE GYTK helyzetéről szólva a rektor kiemelte: a hazai gyógyszeripar, vagyis a felhasználói szféra jelentős részének kivívta az elismerését. Fontosnak nevezte a kar munkatársai tudományos teljesítményének töretlen fejlődését, miközben értéknek tekinthető, hogy az SZTE GYTK őrzi családias, barátságos jellegét a felsőoktatás tömegképzéssé alakulásának korszakában is.


Sose volt annyi forrása a szegedi egyetemnek kutatás-fejlesztésre, mint 2017-ben – hangsúlyozta a rektor, aki szerint ez újabb lökést ad a tudományos munkának, és az így induló lendület a pályázati ciklus lezárását követően, azaz 2020 után is kitart. Mindez az oktatás fejlődésére is jótékony hatást gyakorol – összehangban az SZTE egészének és a gyógyszerészeti kar erőfeszítéseivel. – Kiváló elődök munkáját mutatják az elmúlt évtizedek sikerei. Ez olyan bázis, ami a fejlődés biztos alapját jelenti – zárta köszöntőjét és az évfordulós ünnepséget az SZTE rektora.


GYTK_60_tablokon
Az SZTE GYTK rendezvényén készült felvételek itt megtekinthetőek.
 

A szegedi gyógyszerészképzés helyszíneit és közösségi ünnepeit fotókból összeállított tablókon mutatták be – így is keresztmetszetét adva az SZTE GYTK elmúlt hat évtizedének.

 

SZTEinfo – kép és szöveg: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek