Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_20171020_stand

Három elismerést söpörtek be az SZTE hallgatói az autóipari versenyen

Három elismerést söpörtek be az SZTE hallgatói az autóipari versenyen

2017. október 25.
3 perc

Sikeresen szerepelt a Szegedi Tudományegyetem az Techtogether Automotive Hungary 2017 autóipari versenyen. Az SZTE Mérnöki Kar és az SZTE TTIK hallgatói tervezői, programozói, szerelési, járműdiagnosztikai kihívásokkal szembesültek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Automotive Hungary kiállítás célja, hogy állásbörzeként is megjelenjen a kiállításra érkező fiatalok számára. A rendezvény így különösen egyedi környezetet biztosított a Techtogether Automotive Hungary versenyhez. A vetélkedés célja, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. Ám e verseny – a kiállító járműépítő csapatok közreműködésének köszönhetően – népszerűsíti a műszaki pályát a nézőként résztvevő középiskolás fiatalok számára.


A vetélkedő csapatoknak – saját munkájuk prezentálása mellett – számos autóipari beszállító cég versenyfeladatát is meg kellett oldaniuk. A feladatok közt tervezői, programozói, szerelési, járműdiagnosztikai kihívásokkal szembesülnek a hallgatók. A cégek értékelték a csapatokat, a legjobbakat különdíjjal is jutalmazzák.


MG_20171020_csoportkep

 

A Szegedi Tudományegyetem csapata sikeresen vett részt a versenyen, három területen is szép eredményt ért el. Az SZTE elnyerte a versenyt lebonyolító Mobilis különdíját, mert a LEGO-robot programozási feladatában a legnagyobb felkészültséggel helytálló csapatnak minősült. A Continental különdíját, azaz a legjobb női előadónak járó elismerést Gyurkó Csilla, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója vehette át. Az SZTE csapat nagy előnnyel megnyerte a Budapesti Neutron Center által kiírt versenyfeladat döntőjét is.


MK_20171020_dijatadas

 

A versenyautókat alkotó mérnökhallgatók számára meghirdetett eseményen a Szegedi Tudományegyetemet a Mérnöki Kar Aventics Pneumobil csapataiból, illetve a Mérnöki Kar, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar közös Shell Eco-Marathon csapatából alakult SZTE Airrari - STECO - Pepp-Air csapat képviselte. Az SZTE „küldöttségének” tagjai: Gyulai Zoltán (SZTE MK, Airrari), Gyurita Ákos (SZTE MK, Pepp-Air), Gyurkó Csilla (SZTE MK, Airrari, STECO), Horváth Gábor (SZTE MK, Airrari, STECO), Kele Péter (SZTE TTIK, STECO), Kollárovszky Tamás (SZTE MK, Airrari, Pepp-Air), Kun Péter Ádám (SZTE MK, Airrari, STECO), Márton János (SZTE MK, Pepp-Air), Seres Imre (SZTE TTIK, STECO), Dr. Péter Szabó István (SZTE MK).


MK_20171020_gepek

 

A mezőnyben részt vett a BME FRT(BME), a Solar Boat Team (BME), a DE MK TEAM (Debreceni Egyetem), a Formula Racing Miskolc (Miskolci Egyetem), az ME-Kart (Miskolci Egyetem), az OECO (Óbudai Egyetem), a Pannon Racing (Pannon Egyetem, Veszprém), a SzakembAIRek (Pannon Egyetem Mérnöki Kar, Zalaegerszeg), a GAMF – Motostudent (Neumann János Egyetem, GAMF), a KEFO Motorsport (Neumann János Egyetem, GAMF), a Pollroth (Pécsi Tudományegyetem), az Arrabona Racing Team (Széchenyi István Egyetem, Győr), az SZEngine (Széchenyi István Egyetem, Győr), az SZEnergy Team (Széchenyi István Egyetem, Győr), a szombathelyigépész (ELTE Savaria Egyetemi Központ), az SZTE Airrari-STECO (Szegedi Tudományegyetem) csapat.


MK_20171020_oklevel

 

 MK_20171020_oklevel2

SZTEinfo

Fotók: SZTE MK

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek