SZTE Info

"Időn túli üzenetek”- Dr. Gyeviki János kiállítás a TIK Caféban

A 2017/2018-as tanévben folytatódik az SZTE Alma Mater Máskép(p) – Köztünk élő alkotók kiállítássorozata. A Tik Caféban szeptember 19-én nyílt kiállítás által ismét egy egyetemi oktatót ismerhetnek meg az érdeklődők nem hétköznapi oldaláról.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Gyeviki János, az SZTE Mérnöki Karának egyetemi docenseként ment nyugdíjba, de tudományos főmunkatársként és óraadóként továbbra is részt vesz a Műszaki Intézet életében. Az őszi szemeszter első kiállítója a sorozat kezdetén, 2013-ban többed magával már bemutatkozott, most azonban egy önálló kiállítást hozott el. Az „Időn túli üzenetek” című kiállítás hosszú évtizedek munkája, melyet először a Somogyi-könyvtárban láthatott a közönség.


GyevikiJ1


- Ezeken a fotóimon nem szerepel ember, de egy meggörbült rozsdás szög, egy megcsavart drót, egy öreg kerítésoszlop hordozza elődeink kéznyomát és üzenetét - fogalmazott Dr. Gyeviki János.


GyevikiJ2


A kiállítás megnyitóján - a képek hangulatához tökéletesen illeszkedve - Oravecz Imre Az öregek látogatása című versét szavalta Fabulya Andrea. A fotók és a vers által teremtett hangulatot még különlegesebbé tette a művész legkisebb lányának, Gyeviki Hajnal Csillagnak előadása, aki kavalon adott elő moldvai csángó dallamokat.


GyevikiJ3


A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2017. szeptember 19. és október 15. között a TIK Café-ban (Ady tér 10.) nyitvatartási időben.


Szöveg és fotó: SZTE Alma Mater

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.