SZTE Info

mentor_cover

Indul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

A 4 hónapig tartó programban – 2017. október 4. – 2018. január 31. – a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek. A kiválasztott hallgatóknak az őszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok segítségével.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A program azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, ezáltal is átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak, aminek köszönhetően a hallgatók reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is.


Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a gyakorlati hely vagy munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. A 2014 óta működő program visszajelzései alapján a mentoráltak több mint 90%-a elégedett a programmal.


Mentor2017_vikings_online

Jelentkezés módja: önéletrajz és a kitöltött jelentkezési lap elküldésével az info@sztealmamater.hu vagy az iroda@sztealmamater.hu e-mail címre. Az e-mail tárgyaként az „Alumni mentorprogram – illetve a kiválasztott mentor neve szerepeljen, vagy személyesen leadva az SZTE Alma Mater irodában: Szeged, Honvéd tér 6., 33-as iroda.

 

Határidő: 2017. szeptember 22. 12.00.

A fennmaradt helyekre pótjelentkezés: szeptember 28. 12.00.


További részletek:

2017/2018-as tanév I. félévének mentori felhívásai itt.

Mentorok bemutatkozásai itt.

Mentorált hallgatók véleménye itt.

SZTE Alma Mater mentorprogram: Mivel jár a mentorprogram, mik a teendők

Tíz tipp a sikeres mentor-tanítvány kapcsolathoz


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 13. 17:00 - december 31. 18:00
    Gyenes Kálmán a Délmagyarország fotósaként hosszú éveken keresztül örökítette meg nemcsak Szeged, hanem Csongrád megye mindennapjait is, emellett számtalan felvételt készített szeretett Erdélyérôl is. A tárlaton a nem régen elhunyt fotómûvész alkotásaiból mutatunk be egy olyan válogatást, melyen megjelennek a sportversenyek izgalmai, a rendszerváltás legendás pillanatai vagy éppen Tarján panelépületeinek szépségei is. A kiállítás megtekinthetô december 31-ig, naponta 10.00–18.00 óráig.
  • október 17. 16:00 - november 17. 20:00
    Az 1956-ra, a szegedi egyetemen megalakult MEFESZ-re emlékező kiállítást az SZTE Klebelsberg Könyvtár szervezi.