SZTE Info

DSC_0354-001

Közel kétszáz új külföldi hallgató tanul az SZTE-n

Az ERASMUS+ és a Makovecz Program keretében idén 183 nemzetközi hallgató kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem 12 karán. A diákok 20 országból érkeztek, beilleszkedésüket orientációs héttel segítette az egyetem.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A hagyományokhoz híven a 2017/2018-as tanév tavaszi szemeszterében is orientációs héttel várta az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda a nemzetközi mobilitási ösztöndíjakkal részképzésre és szakmai gyakorlatra érkező hallgatókat, akik 20 ország 78 városának 92 egyeteméről érkeztek az SZTE 12 karára.



A legtöbb hallgató, 33 fiatal Törökországból érkezett a Szegedi Tudományegyetemre. A top 5 küldő ország között szerepel még Románia, Olaszország, Spanyolország és Franciaország, de érkeztek diákok – többek között – Görögországból, Belgiumból és Izlandról is. A 2017/18-as tanév II. félévében az SZTE Bölcsészettudományi Kar és az Általános Orvostudományi Kar fogadja a legtöbb nemzetközi hallgatót, 39 illetve 28 diákot. Az Állam-és Jogtudományi Karon 27, a Gazdaságtudományi Karon 19, a Természettudományi és Informatikai Karon 16 hallgató kezdi meg tanulmányait. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karra 12, a Mérnöki Karra 10, a Gyógyszerésztudományi Karra 5, a Zeneművészeti valamint az Egészségtudományi-, és Szociális Képzési Karra 3- 3, a Fogorvostudományi Karra 2, a Mezőgazdasági Karra 1 fiatal érkezett – tudtuk meg Balogné Molnár Gabriellától, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Nemzetközi Mobilitási Irodájának vezetőjétől, az SZTE ERASMUS+ intézményi programkoordinátorától.


27458889_2084544605125765_4089664284441231646_n


Az ERASMUS+ és a Makovecz Program keretében érkezett nemzetközi hallgatókat Dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató köszöntötte. Elmondta: jól döntöttek a külföldi diákok, amikor a Szegedi Tudományegyetemet választották. Nem csupán azért, mert az SZTE egyike azon közép-európai egyetemeknek, amelyek számos világrangsorban szerepelnek előkelő helyen, hanem azért is, mert a szegedi egyetemen erős és nagy létszámú nemzetközi közösség működik.


27337156_2084545358459023_4446961095367653897_n


A 2018. február 5-9 közötti orientációs héten a Nemzetközi Mobilitási Iroda munkatársai mellett az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottság mentorhallgatói és az Erasmus Student Network (ESN) Szeged önkéntesei segítették a külföldi gólyákat. Az új hallgatók megismerkedtek a Neptun használatával, a beiratkozás, a kurzusfelvétel és a diákigazolvány igénylésének menetével. Ellátogattak a kari épületekbe és az egyetemi könyvtárba, megismerkedtek a kari kapcsolattartókkal. Az új hallgatók információt és segítséget kaptak a mindennapi élethez kapcsolódó ügyintézéshez is, így például az egészségbiztosítással, az albérletkereséssel, a pénzváltással, a városi tömegközlekedéssel és a helyi étkezési-, szórakozási lehetőségekkel kapcsolatban is.

 

SZTEinfó

Fotó: ESN Szeged

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. április 04.

IMG_7581

Gergely Árpád László, az SZTE TTIK Fizikai Intézetének egyetemi tanára kétszer is találkozott Stephen Hawkinggal, akinek a munkásságáról összefoglaló cikket írt egy csillagászati lapban. A közelmúltban elhunyt világhírű brit elméleti fizikus által kidolgozott feketelyuk-termodinamikát a szegedi kutató is felhasználja vizsgálataiban.

SZTEtelevízió

2018. május 02.

honlapra

„Bibó István, Szűcs Jenő és mások megközelítéseit tovább gondolva újszerű elméletet sikerült kidolgozonom a kelet-közép-európai térség társadalmi identitásának értelmezésére. Eszerint a régió elsődleges markere a sebzett kollektív identitás, ez mozgatja a döntéshozókat, ennek mentén értelmezhetőek a társadalmi reakciók, választási eredmények. Sőt a kortárs szépirodalom legjelesebb képviselői is e sebek fájdalmát és a gyógyulás lehetőségeit tematizálják.”

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • május 23.
    17:00 - 18:30
    Módra Szilvia Sófi-díjas gyógyszerészhallgató utazási élménybeszámolójának témája: Toledo (USA, Ohio állam). Szó lesz arról, hogy milyen az élet egy amerikai "kisvárosban", Toledoban, Szeged testvérvárosában... De egy kitérővel eljutunk a New York állambeli Niagara-vízeséshez is.
  • május 24. 10:00 - 25. 13:35
    KeMoMo–QSAR 2018 szimpózium programjában az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Paragi Gábor, Kemometriai szekció üléselnöke: Rajkó Róbert, az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Viskolcz Béla, a Fehérjemodellezési szekció üléselnöke: Bogár Ferenc. További információ: a program szervezőitől - az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Kémiai Szakbizottságának Kemometria és Molekulamodellezés Munkabizottsága; az MKE Szerves- és Gyógyszerkémiai Szakosztályának QSAR és Modellezési Szakcsoportja – kérhető.
  • május 24.
    17:00 - 18:30
    Dr. Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő 21. század élettér háborúi a vízért, a földért, az élelemért, a … létezésért! címmel tart előadást, amelyen szó lesz a a részeiben zajló "III. világháborúról", a megváltozott katonai hadviselésről, a jelen válsággócairól, a 21. századi terrormigrációról és a tervszerű területfoglalásról.
  • május 24.
    18:00 - 19:00
    Buhály József festőművész Fények-Árnyak című kiállítását megnyitja: Váraljai Anna művészettörténész. A tárlatnyitón csellón közreműködik: Burovincz Laura (SZTE JGYPK, Ének Minor szakos hallgató). A tárlat megtekinthető 2018. június 17-ig, a hét minden napján 9-17 óra között.
  • május 26.
    10:00 - 14:00
    Az SZTE BTK Régészeti Tanszéke is csatlakozik a Régészet Napja programsorozathoz. A rendezvényen - többek között - végig kísérhetjük egy őskori ember, egy népvándorlás kori harcos, egy honfoglalás kori nő, egy kun nő, illetve a két világháború között az intézetben dolgozó két kutató, Buday Árpád és Széll Márta különleges életútját. A "kisrégészeket" játszóház várja. További információ: http://regeszetnapja.hu/program/emberi-sorsok-evezredeken-at-interaktiv-regeszti-kalandjatek-a-szegedi-bolcseszkar-epuleteben/