SZTE Info

Kiemelt_GTK

Most 102 egyetemista nyert ösztöndíjat az SZTE Gazdaságtudományi Karán

Tizenkettedik alkalommal tartottak ösztöndíjátadó ünnepséget az SZTE Gazdaságtudományi Karán. A 2018 első félévében juttatott 102 ösztöndíj az SZTE GTK 31 partnere támogatásának köszönhető. Erre a segítségre most is pályázhattak az itt tanuló külföldi diákok.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A számok nyelvén is impozáns az SZTE Gazdaságtudományi Kar ösztöndí programja. A felsőfokú gazdasági képzések állami finanszírozási arányainak a változására 12. alkalommal reagál úgy az SZTE GTK, hogy költségtérítéses hallgatói közül a legtehetségesebbeket ösztöndíjban részesíti. A 2017-2018. tanév második félévében 102 hallgató részesült úgy támogatásban, hogy ez a juttatás az önköltségi díjának a felét vagy az egészét fedezi. Eddig mintegy 1000-1200 szegedi közgazdász hallgatói kapott így segítséget a tanulmányai folytatásához.


GTKo_2


– Az SZTE GTK ösztöndíjára pályázni kell. A tanulmányi eredmény mellett a nyelvtudás, a rátermettség, a kreativitás szempontjából hasonlítottuk össze a pályázatokat. Bírálati szempont lehetett az ösztöndíjak odaítéléskor a szociális helyzet, az egyes szakterületek iránti érdeklődés és a különböző versenyeken elért eredmény is – sorolta a 2018. február 23-i ünnepségen Dr. Kovács Péter. Az SZTE dékánja a megjelent hallgatóikat és az SZTE GTK vállalati partnereiket köszöntötte, majd a kari ösztöndíjat elnyert külföldi hallgatóknak angol nyelven gratulált.


GTKo_1


A 102 idei ösztöndíjasa közül 66 személyesen vette át az SZTE GTK támogatását igazoló oklevelet. A kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő külföldi hallgatók közül 2018 tavaszán 5 lett a GTK ösztöndíjasa. A hallgatók elektronikus felületen adhatták be pályázatukat, önéletrajzot és motivációs levelet készítettek. A vállalati ösztöndíjakra pályázó hallgatókat bizottság hallgatta meg, ahol a vállalatok sokszor leendő munkatársaikat választották ki.


GTKo_MZ


– Heroikus küzdelem eredménye, különleges projekt az SZTE GTK ösztöndíjprogramja – fejezte ki tetszését a tehetséggondozásért és a hallgatók támogatásért Prof. Dr. Karsai Krisztina. A Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese elismeréssel szólt a gazdaság számára fiatal szakembereket képző kar vállalati kapcsolatainak bővüléséről.


GTKo_mac

Az SZTE GTK hallgatói a kar által alapított ösztöndíjakon kívül vállalati és alapítványi támogatásra is pályázhatnak. 2018-ra már 31 vállalat támogatja a hallgatókat. Több vállalat, így például a ContiTech Rubber Industrial Kft. és a Terra Tender Kft. többször alapított ösztöndíjat. Ez is oka annak, hogy kitüntetett figyelemben részesült az ünnepségen megjelent Dr. Regina Gensigora,, a ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetője; Durszt Anikó, a Terra Tender Kft ügyvezetője és Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója. A cégvezetőket az SZTE GTK dékánja angol, míg az SZTE oktatási rektorhelyettese angol és német nyelven is köszöntötte.


GTK_osztondijatado1
Az SZTE GTK ösztöndíj átadó ünnepségén készült fotók itt megtekinthetőek.
 


– Hatodik alkalommal kaptak külföldi diákok ösztöndíjat az SZTE Gazdaságtudományi Karán. 2015 februárja óta összesen 18-an: 10 alkalommal nigériai, 2-2 alkalommal olasz és jordániai, 1-1 alkalommal egyiptomi, németországi, kazahsztáni és törökországi hallgató nyerte el a kari ösztöndíjat – sorolta a nemzetköziesítés lépéseit is jelző eredményeket Pusztai Varga Ildikó. Az SZTE GTK nemzetközi kapcsolatok programmenedzsere is osztozott patronált diákjai örömében.


GTK_osztondijatado2
Az SZTE GTK ösztöndíjátadó ünnepségén készült fotók itt megtekinthetőek.
 


Közös sikerként könyvelte el az elnyert ösztöndíjat a szegedi ikerpár: Dimovics Petra és Dimovics Erika. Az elismerést annyira megtisztelőnek érezte édesapjuk, Dimovics László, hogy az SZTE GTK ünnepség végén boldogan ölelte meg lányait.


GTKo_ij


– Kérem, fotózd le az angolul tanuló csoportot is! – szólította meg diáktársát kitűnő magyarsággal Resat Genco Azrak. A törökországi fiatalember az egyik szegedi nyelviskolában és egy nyári egyetemen magyarul is megtanult. Budapesten kezdte közgazdasági tanulmányait, majd Szegeden gazdaság és menedzsment szakon fejezi be.


GTKo_sz2


Az ugyancsak az SZTE GTK ösztöndíját elnyerő Aseel Diana Belal Mustafa Jordániából érkezett. Elárulta: édesanyja magyar, ezért döntött úgy, hogy itt tanul tovább. Ösztöndíjas barátaival – Giulia Filoso (Olaszország), Adam Baum (Németország), Alikhan Orazaly (Kazahsztán) – szinte egymás szavába vágva magyarázták, hogy Szeged mennyire szép és élhető város. Az egyetemen eddig minden segítséget megkapnak tanulmányaik folytatásához. Diana marketingesként vagy statisztikusként Szegeden szeretne dolgozni, míg a 38 évével rangidősnek számító Genco kijelentette: ameddig csak teheti, folytatja tanulmányait.

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotó: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 21.
    09:30 - 12:00
    A részvételi szándékot az alábbi e-mail címen kell jelezni: ferenczy.rita@ga.sze.hu
  • június 21.
    15:00 - 16:00
    Martonyi János: Nyitás és identitás – Geopolitika, világkereskedelem, Európa című könyve bemutatóján köszöntőt mond Balogh Elemér, az SZTE ÁJTK dékánja. A könyvet bemutatja: Trócsányi László professzor (SZTE ÁJTK), igazságügyi miniszter; Nagy Csongor István egyetemi tanár (SZTE ÁJTK). A programot a SZAB Jogtudományi Szakbizottsága, valamint az SZTE ÁJTK szervezi.
  • június 22.
    09:00 - 10:00
    Project 833 címmel tekinthető meg a Csongrádi Művésztelep alkotóinak bemutatkozó kiállítása. A tárlat június 22-től július 14-ig látogatható, naponta 9 és 18 óra között.
  • június 22.
    18:00 - 19:00
    Orosz Andrea másfél évig élt Hanoiban és ott egy vietnámiak által működtetett japán iskolában tanított. Nem volt egyszerű a kihívás ebben az európaitól nagyon különböző kultúrában. Andrea arról beszél az előadásban, hogy a kezdeti nehézségek után hogyan ismerte ki magát egyre inkább ebben a környezetben, beszél a mindennapokról, de sok kirándulási és kulturális élménybeszámolóval is színesíti az előadást. szervezi: Közéleti Kávéház, SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szb. elérhetőség: Hekáné Dr. Szondi Ildikó – e-mail: szondi@juris.u-szeged.hu
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00