SZTE Info

Karoly_koll

Az SZTE Károlyi Mihály Kollégiuma lett Magyarország legjobb egyetemi szálláshelye

Az eduline.hu szavazóinak véleménye alapján a Szegedi Tudományegyetem Károlyi Mihály Kollégiuma lett a legjobb egyetemi kollégium Magyarországon. Az SZTE legnagyobb szálláshelyének számító kollégium a hallgatók második otthona. A közösségi élet színhelyei a hangulatos tanulóterek, a könyvtár, a jól felszerelt számítógépterem, a klubhelyiség és a TV-szobák.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szavazással kereste a legmenőbb, legélhetőbb és legjobb közösséget magáénak tudó kollégiumot az eduline.hu. A szavazáson pár nap után átvette a vezetést a szegedi Károlyi Mihály Kollégium, ami végig toronymagasan tartotta is a helyét, így 928 szavazattal megnyerte a verseny első fordulóját. A szegedi intézmény olyan szálláshelyeket előzött meg, mint a budapesti, a győri és a debreceni egyetem kollégiumai.

 

A több mint 800 férőhelyes Károlyi Mihály Kollégium kényelmes, mosdóval és beépített szekrénnyel ellátott három- és négyágyas szobákkal várja a hallgatókat. Az egyetemisták kényelméről gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel és hűtőkkel felszerelt konyhák, valamint felújított női és férfi vizesblokkok gondoskodnak. Az egyetemi tanulmányokat segíti a jól felszerelt számítógépterem és a földszinti könyvtár. A tanulás mellett a kollégium nagy gondot fordít arra, hogy a kikapcsolódást és a regenerálódást különböző szabadidős tevékenységekkel is biztosítsa. A mozogni vágyókat az alagsori konditerem, ping-pong asztal és egy aszfaltozott lábtenisz pálya várja. Az itt lakók minden évben részesei lehetnek a kollégium legnagyobb éves programjának, a híres Kollégiumi Pajkosságoknak is, melyen a kollégium emeletei mérhetik össze tudásukat és ügyességüket.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. október 15.

Benedekfi_nyito

Benedekfi István és Benedekfi Zoltán a szegedi egyetem iskolapadjától indulva ma már a katedrán állva adják át az SZTE-n megszerzett tudásukat. A fiatal tehetségek nevéhez saját kurzus, egy különleges előadásmód és egy Oscar-díjra jelölt film zenéje is kapcsolódik. A testvérpárt a zene szeretetéről és munkájukról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *