SZTE Info

Országos perbeszédverseny az SZTE-n

Az ország 8 jogi karának 16 hallgatója vett részt az Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyen május 17-én. A versenyen a joghallgatók élesben is kipróbálhatták magukat, perbeszédeiket háromtagú zsűri értékelte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A hallgatók számára kiváló alkalom, hogy gyakorlatban, élesben is kipróbálják, mennyire felkészültek, mennyire rátermettek a tárgyalóteremben, és számot adhatnak tudásukról – hangzott el az Országos Büntetőjogi Perbeszéd verseny megnyitóján. A versenyre az ország összes jogi karáról érkeztek hallgatók, akik ügyészi illetve védői pozícióban mérették meg magukat. Két órát kaptak a felkészülésre, mielőtt a tárgyalóterembe léptek volna, ahol a háromtagú zsűri előtt kellett elmondani ügyészként vagy védőként perbeszédeiket. A zsűri elnöke Harangozó Attila büntetőbíró, a Szegedi Ítélőtábla elnöke, tagjai pedig Kopasz Zsolt, a Csongrád megyei főügyészség főügyésze, valamint Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke voltak. A verseny házigazdája idén a szegedi egyetem jogi kara volt, a szervező a Bűnügyi Tudományok Intézete, a helyszín pedig a Szegedi Ítélőtábla épülete.


– A perbeszédversenyek témájaként az élet testi épsége elleni bűncselekmények közül választunk a versenyre, egy eset kapcsán tartják meg perbeszédeiket a hallgatók. Megkapják a tényeket és a bizonyítékokat, ez alapján kell felépíteniük a perbeszédet – mondta Szomora Zsolt, az ÁJTK oktatási dékánhelyettese. A zsűri több szempont alapján értékel, többek között a hallgatók érvelése és retorikai képességei alapján, valamint figyelembe veszi azt is, hogy mennyire jártasak a perbeszédek szerkezeti felépítésében.


A versenyen többnyire harmad- és negyedéves hallgatók vesznek részt, a végzősök már nem, mert ebben az időszakban már záróvizsgáznak. Az országos perbeszédversenyt az összes jogi karon helyi kvalifikáció előzi meg, melynek része egy felkészítő kurzus is. Az országos perbeszédverseny képet ad a büntetőjogi képzés színvonaláról is – a szegedi jogi kar ebben kifejezetten erős.

 

A versenyt minden évben más egyetem szervezi meg, idén az SZTE volt a házigazda, a szervező pedig az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete. Az Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyen ügyész kategóriában első helyezett Kasza-Tóth Krisztina (ELTE ÁJK), védő kategóriában Galambosi Gábor (PPKE ÁJK) lett.


SZTEInfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 07.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 24.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 24.
    18:00 - 19:30
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is.
    „A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme" - írja Tari Annamária.
    Tari Annamária nagyszerű, "fejbevágó" előadása szorongásról, online térről - szerintünk nagy kár lenne lemaradni róla...
  • szeptember 25.
    09:00 - 20:00
    Az online jogi szaklap, az Arsboni csapata meglátogatja Szeged jogász közösségét is, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Milyenek lesznek a “jövő jogászai”? Milyen jövő vár a jogászokra? A robot ügyvédeké, vagy a robotoló ügyvédeké a jövő? Érdemes szoftvert fejleszteni a jogászoknak? Milyen innovatív megoldások alakítják a jogászok munkáját? Milyen lesz a 21. század a munkajoga? Hogyan tudod megtalálni álmaid munkáját? Mit várnak el a jelen munkáltatói egy kezdő jogásztól? Milyen trendek vannak jelenleg a magyar jogi piacon? Regisztráció: https://karrier.arsboni.hu/szegeden-az-arsboni/#kavezz
  • szeptember 25.
    18:00 - 19:00
    Napóleontól a szabadságharcig
    Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:00
    Tájékoztató előadás a FLEX Hungary programról, mely az USA Kormánya által biztosított teljeskörű ösztöndíj középiskolások számára. A program keretében a diákok egy évet tölthetnek az USA-ban egy középiskola tanulójaként, miközben önkéntes vendéglátó családoknál élnek.
    Pályázati feltételek:
    • Magyar állampolgárság
    • 2002. július 15. és 2005. július 15. között született
    • A pályázat beadásakor középfokú oktatásban vesz részt a 9. vagy 10. évfolyamon
    • Iskolai eredménye legalább jó (4)
    Jelentkezési határidő a FLEX-ösztöndíjra: 2019. október 17. Jelentkezni 2019. szeptember 1-től lehetséges az alábbi linken: https://ais.americancouncils.org/flex