SZTE Info

kiemelt_tehetsegpont_dijatado

Több mint száz tehetséges hallgatót díjaztak a szegedi egyetemen

Az SZTE Tehetségpont hagyományos díjátadó ünnepségén több mint száz fiatal tehetséget köszöntöttek május 10-én a Rektori Épületben. Az Év Tehetsége és az SZTE Talent díjak mellett átadták a Sófi-ösztöndíjakat, valamint az esélyegyenlőségi és a vállalati elismeréseket is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A díjazott hallgatókat, az egyetem vezetőit, az ösztöndíjakat adományozó szervezeti egységek és vállalatok képviselőit Badó Attila professzor, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke köszöntötte. – Tíz éves fennállását ünnepli idén a Tehetségpont, amelynek célja az SZTE-n tanuló tehetséges hallgatók felkutatása, támogatása, és a szegedi egyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása. A szervezet 2011 óta osztja ki a Kiválósági Lista alapján az ösztöndíjakat, amelyekkel a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóit jutalmazza, és ösztönzi az egyetem minden hallgatóját a jobb tanulmányi eredmények elérésére – fogalmazott köszöntőjében.


Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta: a felsőoktatás és a gazdaság legfontosabb erőforrásai a tehetséges hallgatók. A tehetség olyan, mint a szépség, nincs egyértelmű definíciója, de gyorsan eldönthető valakiről, hogy rejlik e benne tehetség. – A tehetség ajándék, amivel gondosan kell bánni, és odafigyelni, hogy ne maradjon kihasználatlan. Az SZTE-n működő Tehetségpont ebben segíti a hallgatókat: felkutatja és támogatja őket – tette hozzá.


tehetsegpont_dijatado

Az Év Tehetségei


Az Év Tehetsége díjat minden évben a Kiválósági Listán legtöbb pontot szerzett hallgató veheti át. 2018-ban graduális kategóriában az Év Tehetsége díjat Gombos Jarmo Juhani, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója, posztgraduális kategóriában Dr. Gajdács Márió, az Általános Orvostudományi Kar Phd hallgatója vehette át.


A Magyar Nemzeti Bank idén is nagyvonalú támogatást nyújtott a tehetséges hallgatóknak. Az MNB hallgatói ösztöndíját Kuruczleki Éva, Molnár Mária, Rácz Tamás Attila, Tar Tímea, Harkai István, Marsovszki Ádám, Grama Izabella, Labancz Andrea és Barczi Ádám nyerte. Az MNB kutatói és oktatói ösztöndíját Dr. Kosztopulosz Andreász, Dr Kovács Péter, Dr. Patkó Gábor, Mezei Péter, Gellén Klára és Kéri Judit vehette át.


tehetsegpont_dijatado2


Az Altajisztika Tanszék és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány együttműködésből létrejött Pro Talentis Altajisztika ösztöndíjat Tiszai Sára, Gombkötő Bence és Böngyik Ádám kapta.


Idén is megrendezte az SZTE Tehetségpont a prezentációs technikák elnevezésű tanulmányi versenyt, melynek összegyetemi fordulóján a legkiválóbb hallgatók mérhették össze előadói képességüket. A zsűri egyöntetű döntése alapján a megmérettetésen első helyezést ért el Arailym Seiitkhanova, a Gazdaságtudományi Kar hallgatója, második helyen végzett Topal Leila, a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatója, harmadik helyen végzett és egyben a közönségdíjat is elnyerte Betkó Renáta, a Mérnöki Kar hallgatója. Az Oktatási Igazgatóság különdíját Schindler Regina, a Fogorvostudományi Kar hallgatója kapta a legjobban kidolgozott kutatásért. A Tehetséggondozó Tanács különdíját Torma Bence, a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatója vehette át.


tehetsegpont_dijatado3

A rendezvényen készült további képek itt megtekinthetők.


Esélyegyenlőségi ösztöndíjak a hátrányos helyzetben lévő hallgatóknak


Az Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíjat a Tehetséggondozó Tanács az Életvezetési Tanácsadó Központtal és az Esélyegyenlőségi Bizottsággal közösen alapította azért, hogy az egyetem valamilyen módon hátrányos helyzetben lévő, egyben tehetséges hallgatóinak támogatást nyújtson. A pályázatokat három kategóriában hirdették meg: speciális képzési igényű-, roma származású - valamint hátrányos helyzetű hallgatók kategóriájában.


A speciális képzési igényű hallgatók kategóriájában arany fokozatú díjazásban részesült Jäger Zoltán, Lévai Tünde, Mező Kornél Dávid és Somlyai-Popovics Nikoletta. Ezüst fokozatú nyertesként Deák Barnabást, Deák Bencét, Kanik Szabolcs Kristófot, Kasza Norbertet, Molnár Máriát és Szvoreny Tamarát köszöntötték. Bronz fokozatot kapott Barczi Ádám, Csík Ádám Lajos, Szöllösi Angelika és Vranka Viktor Béla.


Az Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíj roma származású kategória arany fokozatú díjazottja Báró-Farkas Margit Chiara lett. Az ezüst kategória nyertesei: Szverle Szandra és Restás Cintia. Bronz fokozatú díjazottak: Mezei Szonja Erzsébet, Darvasi Dolores Vivien, Dobrea Alex György, Farkas Marietta Gréta, Vidó Roland Renátó, Kovács Tamás, Briják Dávid, Hegedűs József, Jakab Judit Lilla és Jáki Tamás.


A hátrányos helyzetű hallgatók kategóriájában arany fokozatú díjazásban részesült Grama Izabella Noémi, Nagy Nikolett, Miklós Bence, Biró Viktória és Tülkös Nikolett. Az ezüst fokozatú nyertesek között köszöntötték Balogh Boglárkát, Dobrea Alex Györgyöt, Flóra Ellát, Pigniczki Katát, Szénási Nikolettát és Váli Krisztina Cecíliát. Bronz fokozatú díjazásban részesült Berta Henrietta Noémi, Darvasi Dolores Vivien, Szabó Fatime, Szverle Krisztina, Vajsenbek Péter és Barczi Ádám.


Az egyetem kiválóságai


Az SZTE Tehetségpont által életre hívott Kiválósági Lista voltaképpen egy dicsőségtabló. Két kategóriában kerülhetnek fel a hallgatók: graduális képzésben résztvevő hallgatók kategóriája és PhD hallgatók kategóriája, az elért eredményeik alapján három fokozatba – arany, ezüst, bronz – sorolva.


2018-ban alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Dalos Vera Daniella, Hajdu Bálint, Bősze Zsuzsanna, Grama Izabella Noémi, Kávai Zsuzsanna, Hantosi Dóra, Kovács Mónika Gabriella, Antalicz Balázs, Nagy Nikolett, Nagy Eszter, Karádi Luca Sára, Kiss Liliána, Szűcs Tímea, Böszörményi Éva, Szives Márton Gábor, Sátori Gréta Erika, Pósa Vivien, Csákány Lóránt, Vadász Anna, Meszlényi Valéria Éva, Nógrádi Bernát, Dávid Benjámin, Tóth Réka, Miklós Bence, Szabó Árpád László, Mérai László, Rácz Tamás Attila, Kiss Szabolcs, Gergely Cecília, Horváth Ádám, Szerencsés Szabolcs Gyula, Biró Viktória, Kovács Helga, Módra Szilvia, Csuvik Viktor, Szalai Ádám, Horváth Mercédesz, Csík Ádám Lajos, Orbán Eszter, Sás Valentin és Kóti Regina Zsófia.


Doktorandusz kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Gáspár Csaba, Gál-Szabó Zsófia Gabriella, Bank Éva, Ámán Ildikó, Kéri Anita, Rózsa Katinka, Kósa Maja, Vágvölgyi Máté, Dr. Benke Edit, Moldován Norbert, Madácsy Tamara Éva, Gyulai Orsolya, Südy Roberta, Pflanzner Tamás, Tóth Zsejke Réka, Buchholcz Balázs, Balogh Ria Katalin, Timár Zita, Kéri Albert, Igaz Nóra, Gelle Kitti Erzsébet, Varga Tamás, Palásti Dávid Jenő, Czékus Zalán és Orosz Tímea.


Alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában ezüst fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Fábián Zita, Mihalkó József, Gurka Éva Mária, Dinnyés Katalin Julianna, Molnár Mária, Nagy Nikolett, Kiss Tamás és Almási Éva Teréz. PhD kategóriában ezüst fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Dr. Glässerné Nagyillés Anikó, Juhász Judit, Ábrahámi Renáta Anita, Bakonyi Mónika, Fodor Szilvia, Gyulavári Tamás Zsolt és Gubó Richárd.


Alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában arany fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Szepes Borbála Éva, Nyerki Emil, Pataki Bettina, Krusóczki Bence és Kovács Balázs. PhD kategóriában ARANY fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett Lukács Adrienn, Zuti Bence, Kincses Annamária, Mészáros Rebeka Ildikó, Kecsenovity Egon, Hursán Dorottya és Dudás Csilla.


Sófi-ösztöndíjasok köszöntése


A Sófi József által létrehozott és a nevét viselő alapítvány régóta az egyetemi tehetséggondozás egyik meghatározó szereplője. A 2018-ban az SZTE Sófi Ösztöndíj Kiemelt Kuratóriumi díjában részesült Farkas Mónika Kitti (BTK, II. BA romanisztika szakos hallgató), Németh Zsófia (GYTK, V. gyógyszerészhallgató), Papp Noémi (TTIK, III. BSc biológia szakos hallgató), Péter Lea (BTK, III. BA pszichológia szakos hallgató) és Vas Márton (ÁOK, VI. általános orvostanhallgató).


Vállalati ösztöndíjasok


Az SZTE és az egyetemi egységek mellett számos hazai vállalat is ösztöndíjjal támogatja a tehetséges hallgatókat.

A Sole-Mizo-val kötött megállapodás eredményeként jött létre az élelmiszermérnökök számára kiírt Sole-Mizo – Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj, amelyet 2018-ban Kovács Klaudia Andrea nyert el. Szintén élelmiszeripari mérnökök számára hirdették meg a Pick Szeged Zrt -Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat. Az elismerést Bozó Éva, Szőcs Krisztián és Tülkös Nikolett vehette át. A Givaudan Hungary Kft. 2013-ban alapított ösztöndíjat a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem tehetséges hallgatói számára. A Givaudan-Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat 2018-ban Gyurkó Csilla, Kónya Csaba és Novkov Zsolt kapták. A Contitech-Pro Talentis vállalati ösztöndíjat Gyurkó Csilla, a Soup Port Levesbár- Pro Talentis vállalati ösztöndíjat Török Réka Szabina, a Te-Di Trade - Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Farkas Péter vehette át. A DÓM Patika-Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Barna Ferenc, a Szegedi Vízmű-Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Orosz Tímea, Kovács Szabolcs Cselgő és Miklós Bence nyerte.

A Bölcsészettudományi Kar hallgatóinak meghirdetett EPAM-Pro Talentis ösztöndíját Felletár Fanni Noémi, Sebestyén Edmond és Tálnoki Tamás kapta. Az EPAM „BIG DATA” ösztöndíját BSc kategóriában Fehér Zoltán, MSc kategóriában Roos Péter István nyerte. A Printker-Pro Talentis vállalati ösztöndíjat Dr. Ámán Ildikó, a Bánffi&Bánffi - Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Kovács Helga vehette át.


Az áldozatos munka elismerése


A Pro Talentis Universitatis Alapítvány a szegedi tehetséggondozásért kifejtett munkájáért Pro Talentis díjat adományozott Kevei Ferencnének, aki 2003-ban első nőként a magyar földrajztudomány történetében, megszerezte az akadémiai doktori címet. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik: 11 rangos nemzetközi és magyar tudományos szervezet tagja. Több tankönyv és közel 200 tudományos dolgozat szerzője, magyar és nemzetközi szakkönyvek szerkesztője. Több mint 50 éve az SZTE oktatója. Jelenleg karsztos kutatási témakörből és tájökológiából tart speciális kollégiumokat. Az SZTE Sófi Alapítvány megalapítása óta tagja az alapítvány kuratóriumának. 2007 és 2012 között a kuratórium elnöki tisztségét betöltve dolgozott az egyetem kiváló hallgatóinak támogatásáért. Kevei Ferencné szakmai munkáját 1982-ben „Kiváló Munkáért”-, 1989-ben „Pro Scientia”-, 1996-ban „Pro Geographia”, 2001-ben „Mester Tanár” címmel ismerték el. 2002-ben a „Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel, 2004-ben a „Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét”,- 2008-ban Pro Universitate, 2011-ben Klebelsberg Kunó díjat kapott.


SZTEinfo- Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. október 15.

Benedekfi_nyito

Benedekfi István és Benedekfi Zoltán a szegedi egyetem iskolapadjától indulva ma már a katedrán állva adják át az SZTE-n megszerzett tudásukat. A fiatal tehetségek nevéhez saját kurzus, egy különleges előadásmód és egy Oscar-díjra jelölt film zenéje is kapcsolódik. A testvérpárt a zene szeretetéről és munkájukról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *