SZTE Info

A Kelemen Kvartett Tóth Péter művét játssza az Alma Mater Classicon

Az Alma Mater Classic hangverseny-sorozata igazán különleges gyöngyszemet tartogat a tavasz első hónapjára – március 12-én, hétfőn ugyanis a világhírű vonósnégyes, a Kelemen Kvartett áll majd a ZMK színpadára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A műsorban Beethoven: a-moll vonósnégyes, op. 132, a Schumann: Á-dúr vonósnégyes, op. 41/3, valamint Tóth Péter, a Zeneművészeti Kar dékánjának „A Halál belovagol Európába” című műve szerepel, amit kifejezetten a Kelemen Kvartett vonósnégyesnek írt.


A zeneszerző „A Halál belovagol Európába” című vonósnégyesét nagyjából egy éve fejezte be, többek között Budapesten, és a Kelemen Kvartett által szervezett fesztiválokon is elhangzott már, de Szegeden most először lesz hallható. Mit jelent „A Halál belovagol Európába” cím? - kérdeztük Tóth Pétertől, aki elmondta: egy festmény ihlette ezt a művet, azonban nem programzenéről van szó, vagyis nem leírni akarja a képet, hanem a hangulatát szeretné visszaadni. Ez a mű tulajdonképpen egy elképzelés, a szerző személyes véleménye a kultúráról, a zeneszerzésről, annak jelenéről, jövőjéről.


- Itt vagyok 53 évesen, így ez a kvartett egyfajta összegzés, amiben benne van az, hogy én mit gondolok a világról, zenéről, kortárs művészetről, az európai kultúráról. A mű öt tételes, nagyjából 20 perces, és kifejezetten a Kelemen Kvartett részére készült - magyarázta a zeneszerő, aki azt is elmondta, miért pont a Kelemen Kvartettnek írta művét. - Hallottam őket játszani egy koncerten, és le voltam nyűgözve. Annyira elvarázsoltak, hogy akkor elhatároztam, hogy ha én valaha vonósnégyest írok, azt biztosan ők fogják eljátszani. Annyira jól játszanak, amit még sosem hallhattunk senkitől sem -. magyarázta.



classic_plakat_2018_03

 

A Kelemen Kvartett 2010-ben alakult, és számos világversenyen vett részt és aratott nagy sikereket – többek között megnyerte a 4. Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díját, a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei verseny második és közönségdíját és az egyik fődíjat is. Mindeközben a világ leghíresebb koncerttermeiben játszhattak, beleértve a New York-i Carnegie Hallt is.

 

A Kelemen Kvartett tagjai:


Kelemen Barnabás (Hegedű / Brácsa)

Kokas Katalin (Hegedű / Brácsa)

Homoki Gábor (Hegedű / Brácsa)

Fenyő László (Cselló)


Az Alma Mater Classic március 12-én 19.00-tól a Fricsay teremben tartandó koncertjére a belépés ingyenes!


SZTEinfó

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • augusztus 26. 08:00 - 31. 20:00
  • augusztus 28. 08:00 - 30. 18:00
    Az SZTE BTK Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék nemzetközi konferenciája
  • augusztus 28. 13:00 - 31. 20:00
    A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület, a Móra Ferenc Múzeum és a SZAB Filozófiai és Történettudományi Szb. szervezésében
  • augusztus 30.
    09:30 - 12:00
    9:30 Arrival and Presentation of SZTE Service Units: Frankofon Centre, American Corner, Confucius Institute, SZTE Counseling, Demola Programme; Meet the representatives at their stands;
    10:00 Opening Ceremony
    Welcome Speech: Dr. habil Péter Zakar, Vice Rector for International and Public Relations,
    and by Dr. Tamás Bene, Director for International and Public Relations
    10:30 Introduction of Mentoring System, Student Unions
    Presenter: ESN Szeged, EHÖK
    10:45 Introduction of the Stipendium Hungaricum Scholarship Programme;
    Presenter: Office for Full-time Study Programmes
    11:00 Presentation held by the Hungarian Police Department
    11: 30 Immigration Issues
    Presenter: Directorate General for Alien Policies
  • augusztus 31.
    10:00 - 16:00