Bezár

Hírarchívum

nyito

Kitüntető címeket és díjakat adtak át az Egyetem Napján

Kitüntető címeket és díjakat adtak át az Egyetem Napján

2018. november 10.
9 perc

A Szegedi Tudományegyetem Napját 2002 óta minden év november 11-én ünneplik. Az Ünnepi Szenátusülésen adták át a Senator Honoris Causa és a Doctor Honoris Causa kitüntető címek mellett a Pro Universitate-, a Klebelsberg Kunó-, valamint a Pro Laudanda Promotione-díjakat és a címzetes egyetemi docens címet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

November 11-e többszörös ünnep a Szegedi Tudományegyetemen. 1872. november 11-én kezdődött meg a tanítás az intézmény jogelődjének tekintett kolozsvári egyetemen, 1940. november 11-e a Szegeden újonnan alapított Horthy Miklós Tudományegyetem tanévnyitójának napja.


A rendezvényt megtisztelte jelenlétével számos közjogi méltóság, köztük Sato Kuni japán nagykövet, Dr. Lengyel Györgyi miniszteri biztos, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesei, dékánjai, dékánhelyettesei, igazgatói, a társintézmények rektorai továbbá a kitüntetettek hozzátartozói és a szegedi egyetem polgárai.


IMG_9947

Az ünnepségen készült képgaléria megtekinthető itt


– A Szegedi Tudományegyetem Magyarország egyik meghatározó, nemzetközi szinten is elismert felsőoktatási intézménye, mely kiemelt figyelmet fordít a nemzeti identitás erősítésre és hagyományainak ápolására. Az egyetem alapításhoz kötődő jeles eseményekre emlékezve, 2002 óta minden év november 11-éhez legközelebbi szombaton ünnepeljük a Szegedi Tudományegyetem Napját – fogalmazott angol nyelvű köszöntőjében Prof. Dr. Rovó László. A Szegedi Tudományegyetem rektora kiemelte: napjainkban úgy tiszteleghetünk méltóképpen a Klebelsberg Kunó által megkezdett munkához, hogy szellemiségét megőrizve folytatjuk az egyetem fejlesztését. Az intézmény egyik fő fejlesztési lehetőségeként említette egy új villamosmérnöki és informatikai kar kialakítását, az orvosképzés modernizálását és az egészségügyi képzések infrastrukturális fejlesztését. Hangsúlyozta: a szegedi egyetem egy olyan úton jár, amely őrzi a hagyományokat, megbecsüli polgárait, miközben tudományos megoldásokat kínál a modern kutatás-fejlesztési és innovációs kihívásokra.


Tiszteletbeli címek átadása


Az Ünnepi Szenátusülésen Senator Honoris Causa kitüntető címben részesült März Richard, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (Medizinische Universität Wien) professzora. Munkásságát Prof. Dr. Lázár György, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja méltatta. März Richard a St. Louis-i Egyetemen szerzett PhD fokozatot 1974-ben biokémiából. 1982 és 2004 között a Bécsi Egyetem Orvoskarán, a Biokémiai Intézetben végzett eredményes oktató és kutatómunkát. Itt nevezték ki professzornak, majd a nemzetközi kapcsolatok és az orvosképzés intézetének vezetője lett. Érdeklődése fokozatosan az orvosképzés elméleti és gyakorlati problémái felé fordult és ezen a területen nemzetközileg elismert szakemberré vált. Számos magasan jegyzett közleményt publikált az orvosképzés különböző kérdéséiről. Szerkesztője az Advances in Health Sciences Education című folyóiratnak. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karával több, mint egy évtizede áll munkakapcsolatban. Egyik vezetője volt az EU által támogatott e-Mediqual pályázatnak. Gyakran látogat Szegedre, munkaértekezletek, szemináriumok alkalmával segíti az orvosképzés nemzetközi tendenciáinak megismerését. Jelentős szerepet játszott a Szegeden megrendezett Graz Konferencia és a Medical Education Days eredményes lebonyolításában. Eredményeit számos európai egyetem és társaság rangos kitüntetésekkel ismerte el.


IMG_9967


Doctor Honoris Causa kitüntető címben részesült Chang Fang-Rong a tajvani Kaohsiung Medical University professzora, Nunes Terezinha, a University of Oxford professzora, Sorantin Erich, a Medizinische Universität Graz professzora és Sugioka Koji a japán Riken Center for Advanced Photonics professzora.


Dr. Chang Fang-Rong a tajvani Kaohsung Medical University, Graduate Institute of Natural Products professzora és a National Sun Yat-sen University vendégprofesszora. 2018-ban nevezték ki a tajpeji National Research Institute of Chinese Medicine of the Ministry of Health and Welfare igazgatójává. Fő kutatási területe a bioaktív természetes anyagok vizsgálata, ideértve a tradicionális kínai gyógyászat vonatkozó eszköztárát is. Elsőként 2008-ban került kapcsolatba a Szegedi Tudományegyetemmel, az SZTE GYTK Farmakognóziai Intézetből posztdoktorként laboratóriumába látogató Dr. Hunyadi Attilával végzett közös munka során – mondta el Dr. Zupkó István, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. Hozzátette: Chang professzor azóta is a két egyetem közti különösen sikeres együttműködési hálózat motorja. A szegedi Gyógyszerésztudományi Kar számos kutatócsoportjával összesen 21 közös közleményt publikált és 4 közös szabadalmat jelentett be. Lelkes támogatásának köszönhetően a két kar közös PhD programot is létrehozott, ehhez már 10 PhD hallgató csatlakozott mind Szegedről, mind Kaohsiung-ból. A Chang professzorhoz fűződő együttműködés keretében évről évre jelentős hallgatói és kutatói mobilitás valósul meg. Chang professzor karrierje során összesen 338 nemzetközi tudományos közleményt publikált. Számos kiemelt nemzeti és nemzetközi díj kitüntetettje, többek között a 9. és 12. Taiwan National Innovation Award első díjait is elnyerte. 2017-ben a svédországi University of Uppsala díszdoktorává avatták.


Nunes Terezinha munkásságát Dr.Sándor Klára, az SZTE Bölcsészet és Természettudományi Kar dékánhelyettese ismerette. Nunes Terezinha a matematikai és olvasási készségek korai fejlődésének egyik legnagyobb hatású kutatója, a University of Oxford professzor emeritája és az oxfordi Harris Manchester College ’Fellow’ címmel elismert munkatársa. Tudományos pályafutását Brazíliában kezdte, majd a City University of New York-on szerzett PhD fokozatot. Pályafutását Nagy-Britanniában folytatta, ahol az Institute of Education University of London, az Oxford Brookes University és a University of Oxford professzora volt. Kezdetben a diákok matematikai gondolkodását kutatta, majd tudományos érdeklődését kiterjesztette a tanulók olvasási és írási készségeinek fejlődődésére. A matematikai és olvasási készségek terén végzett vizsgálatai kölcsönösen gazdagították egymást, és számos sokat idézett publikációban öltöttek testet, több közülük mára kutatási területeinek klasszikus forrásává vált. A matematika tanulásának kutatása terén elért kiemelkedő eredményeiért az International Commission on Mathematical Instruction-tól 2017-ben megkapta a Hans Freudenthal díjat. Nunes professzor több, mint egy évtizede folytat tudományos együttműködést a Szegedi Tudományegyetem kutatóival. Részt vett a Diagnosztikus Mérések projektben, a matematikai gondolkodás tartalmi kereteinek kidolgozásában, és számos előadást tartott a Szegeden rendezett konferenciákon.


Sorantin Erich a Graz-i Orvosi Egyetem Radiológiai Klinikájának professzora, gyakorló orvosi munkája mellett nemzetközi szinten elismert kutatómunkát és aktív tudományos közéleti tevékenységet is folytat. Több száz tudományos közleménye jelent meg, több mint 400 előadást tartott rangos fórumokon, és fontos szerepet tölt be tudományos társaságokban. Radiológus hivatása mellett jártas az orvosi képfeldolgozás és szoftverfejlesztés területén is. Kiváló problémamegoldó képessége és lelkesedése magával ragadja a vele együttműködőket – méltatta Sorantin professzort Dr. Horváth Dezső, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar dékánhelyettese. Kiemelte: Sorantin Erich kapcsolata a Szegedi Tudományegyetemmel már több mint két évtizede folyamatosan aktív. Ő kezdeményezte a Közép-Kelet-Európai egyetemek összefogását radiológiai és orvosi képfeldolgozással kapcsolatos kutatások területén, létrehozta és a mai napig koordinálja az ezt támogató interdiszciplináris CEEPUS hálózatot. A CEEPUS hálózatnak köszönhetően 1993 óta minden évben megrendezésre került az SSIP nemzetközi képfeldolgozó nyári iskola, melynek Szeged már 11 alkalommal adott otthont. Sorantin professzor a nyári iskolák aktív szereplője, Szegeden eddig öt alkalommal adott elő. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszékének oktatói és hallgatói CEEPUS ösztöndíjjal, 22 alkalommal végezhették munkájukat Sorantin professzor Graz‑i intézetében. A közös munka eredménye 11 rangos könyvfejezet és folyóiratcikk, továbbá számos egyéb közlemény, közel 700 független hivatkozás, és több elismerő díj.


Dr. Koji Sugioka tudományos fokozatait a japán Waseda Egyetemen szerezte 1984-ben, 1986-ban és 1993-ban. Jelenleg a japán Riken Center for Advanced Photonics lézerkutatásokkal foglalkozó csoportjának vezetője, az Osaka University és a Tokyo Denki University vendégprofesszora. A világszerte elismert tudós nevéhez számos jelentős kutatási és fejlesztési eredmény kapcsolódik, melyeket a lézeres mikro- és nanofeldolgozás területén ért el. Az ultragyors lézerfeldolgozó technológiák egyik vezető tudósa, aki munkájával jelentősen hozzájárul az alapkutatási tevékenységekhez és azok gyakorlati felhasználásához. Munkájának eredményeként 80 folyóiratcikk és 17 engedélyezett szabadalom született. Emellett 22 cikke jelent meg nemzetközi folyóiratokban – ismertette Dr. Horváth Dezső, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar dékánhelyettese.


IMG_0057


Díjak az SZTE polgárainak


2018-ban a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Pro Universitate-díjat adományozott Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikusnak, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék egyetemi tanárának, Prof. Dr. Szajbély Mihálynak, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet egyetemi tanárának, Prof. Dr. Véha Antalnak, az SZTE Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet egyetemi tanárának és Dr. Vilmányi Mártonnak, az SZTE Gazdaságtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet egyetemi docensének. Pro Universitate-díjban azon személy részesülhet, aki az egyetemi oktatás-kutatás eredményeiért jelentőset tett, illetve az egyetemvezetésben és annak fejlesztésében kiemelkedő érdemeket szerzett. Mindemellett aktívan részt vett a Szegedi Tudományegyetem hazai és nemzetközi intézményi, szakmai és gazdasági kapcsolatainak fejlesztésében, a már kialakult együttműködések ápolásában vagy újak létrehozásában.


A Szenátus Klebelsberg Kunó-díj emeritus fokozatát adományozta Dr. Hannus István professzornak, a Természettudományi és Informatikai Kar Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék egyetemi tanárának. A kitüntetéssel azon személy munkáját ismerik el, aki a tudomány, az oktatás, a kultúra, a művészet területén jelentőset alkotott, illetve jelentős mértékben hozzájárult a tudományos eredmények és a kulturális értékek megismertetéséhez és elfogadtatásához.


2018-ban a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Pro Laudande Promotione-díjat adományozott Dr. Bózsity-Faragó Noéminek, az SZTE Gyógyszertudományok Doktori Iskola, Dr. Dombi Edinának, a Neveléstudományi Doktori Iskola, Dr. Görbe Tamás Ferencnek, a Fizika Doktori Iskola, Dr. Mészáros András Tamásnak, a Multidiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola, Dr. Nagy Gábornak, a Biológia Doktori Iskola és Dr. Varga Gábornak, a Környezettudományi Doktori Iskola végzett PhD-hallgatójának. A díjat olyan személyek kaphatják, akik a PhD fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, szervezett képzést követően szerezték meg és valamennyi követelményt kiemelkedő színvonalon teljesítettek.


2018-ban az SZTE Szenátusa címzetes egyetemi docens címet adományozott Dr. Nánási Lászlónak, Bács-Kiskun megye főügyészének. Az elismerés annak az óraadó oktatónak adományozható, aki kiváló gyakorlati szakember, szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik,  magas szinten ismeri és műveli tudományterületét, valamint alkalmas új tantárgyak programjának kialakítására, előadásainak, gyakorlatainak megtartására, tananyagainak elkészítésére.


IMG_0136


Jövőbe mutató egyetemi fejlesztések


A díjátadót követően Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: a tavalyi évben megkezdett, a szegedi egyetem teljes vertikumát érintő infrastrukturális beruházások és szervezetfejlesztési törekvések hosszú távon meghatározzák az egyetem jövőjét. Az intézményfejlesztési tervben célul tűzték ki, hogy a Szegedi Tudományegyetem a munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodva, regionális, hazai és nemzetközi viszonylatban is versenyképes, kompetencia alapú és gyakorlatorientált tudást és végzettséget biztosító intézménnyé váljon, ezért is büszke az egyetem vezetése arra, hogy a brit QS rangsor alapján Magyarország legjobb egyeteme a Szegedi Tudományegyetem. Hozzátette: mind a rangsorokban való előbbre lépéshez, mind az oktató, kutató és betegellátó tevékenység fejlesztéséhez hozzájárul az a több tíz milliárd forintos beruházás, amely az intézmény saját forrása mellett kormányzati és uniós támogatásból valósul meg.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek