Bezár

Hírarchívum

nyito

Jubileumi szemesztert kezdett az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

Jubileumi szemesztert kezdett az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

2018. október 19.
5 perc

Tizedik szemeszteréhez érkezett az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja. A Magyarországon egyedülálló projektbe már közel 50 cég és 300 hallgató kapcsolódott be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjában a szegedi egyetem jelenlegi hallgatói volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek egy négy hónapos periódusra. A program célja, hogy a már elhelyezkedett SZTE-s alumnik szakmai tudásukat, tapasztalataikat megosszák a hallgatókkal, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a diákokban reális szakmai kép alakulhasson ki, illetve még az egyetemi évek alatt megismerkedhessenek olyan munkáltatói szempontokkal is, melyek a végzés után segíthetik őket a sikeres elhelyezkedésben.


Az SZTE egyik legsikeresebb kezdeményezése

– A Szegedi Tudományegyetem egyik legsikeresebb kezdeményezése az Alumni mentorprogram, amelyben jelenlegi hallgatóinkat már végzett szakemberek segítik, átadják szakmai tapasztalataikat, tudásukat. A program 2014 tavaszán indult, jelenleg az EFOP 3.5.1-16 „Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen” elnevezésű pályázat keretében fejlődik tovább. A program során a mentorált hallgatók közelebb kerülnek a munkaerő-piachoz, megismerkednek a munkáltatók elvárásaival és olyan képességekkel gyarapodnak, amelyek a végzés után megkönnyítik az álláskeresést számukra. A mentorprogramban részt venni nem csupán a hallgatóknak, de a mentoroknak is sok szempontból megtérülő befektetés, hiszen, ha nem is lesz minden mentoráltból új gyakornok vagy munkatárs, de pár év múlva, végzés után mindenképpen a szakmai kapcsolati hálót bővítik majd az egykori mentoráltak. A hallgatók potenciális munkaerőt jelentenek a programban résztvevő cégeknek – fogalmazott Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja. Kiemelte: a program a nemzetpolitikai célokhoz és az egyetem harmadik missziós célkitűzéseihez is illeszkedik, hiszen a legtehetségesebb hallgatókat ösztönzi arra, hogy a külföldi munkavállalás helyett a dél-alföldi régióban helyezkedjenek el. Hozzátette: a mentor és mentorált közti kapcsolattartás sokkal rugalmasabb, mint a szakmai gyakorlat során megszokott, ugyanis nincs szükség napi szintű interakcióra, nem feltétel a személyes találkozó, mivel online eszközökkel is kommunikálhatnak az érintettek.


AlumniMentor3


Az Alma Mater feladata az értékközvetítés és a közösségépítés

– A Szegedi Tudományegyetem kiválóságát a kutatómunka és a tudományos publikációk mellett, azon programok jelentik, amelyek a hallgatók végzés utáni elhelyezkedését segítik. Az SZTE Alma Mater megannyi szolgáltatással támogatja és kapcsolja vissza az egyetemhez a végzett diákokat. Az Alma Mater misszió középpontjában a közösségi kapcsolatok és a közösségépítés áll. Az Alma Mater feladata, hogy választ találjon arra a kérdésre, hogyan lehet a 21. századi virtuális térben értéket közvetíteni, közösséget építeni és megerősíteni az egyetemhez való kötődést – mondta el Dr. Görög Márta az SZTE Alumni ügyekért felelős rektori megbízottja. Kiemelte: a program sikerességét az is jól mutatja, hogy minden mentorprogram végén vannak hallgatók, akik kollégák lesznek, többen pedig később az adott cégnél végzik szakmai gyakorlatukat, egyetemi tanulmányaik befejeztével pedig már mentorként jelentkeznek ismét a programra. A résztvevők közül 39 végzett hallgató helyezkedett el a mentorcégnél. Hozzátette: 2014-ben az egyetem 5 karának bevonásával, 5 mentorral és 10 mentorált hallgatóval kezdték meg a programot, azóta harmincszorosára nőtt a résztvevők száma. A programba 47 cég kapcsolódott be, 2017 óta a mentorprogram passzív jogviszonyú, valamint a levelező és külföldi hallgatók számára is elérhető, 2018-tól pedig egyetemi kurzusként is meghirdették. Az SZTE beiskolázási tevékenységét segítve a programot középiskolásokra is kiterjesztették. Az AMUP (Alumni Mentorprogram Utánpótlás program középiskolásoknak) részeként jelenlegi SZTE-s hallgatók mentorálnak középiskolás diákokat.


A mentorok munkájának elismerése

A tizedik szemeszter nyitórendezvényen megköszönték a volt és jelenlegi mentorok önkéntes munkáját és a hallgatók munkaerő-piaci felkészítésébe fektetett energiájukat. Mester Mentor díjjal tüntették ki, azokat a mentorokat, akik a programban a legtöbb alkalommal vettek részt, illetve a legjobb visszajelzést kapták. Mester Mentor elismerést vehetett át Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke, Vainel Gegely Gyula, szoftverfejlesztő és Pap Katalin, a TATA Consultancy Services Hungary munkatársa.


AlumniMentor1

A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.


A programban minimum négyszer részt vett mentorok munkáját Kiváló Mentor díjjal ismerték el. Díjazottak: Kovács Vilmos, a European - Cert doo, értékesítési igazgatója, Gyuricza György, a Morgan Stanley Hungary, IT csapatvezetője, Gyarmati László, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ igazgatója, Fodor Márk, az NNG fejlesztési vezetője, Rákos Attila, a Morgan Stanley Hungary kvantitatív modellezője, dr. Palotai Erzsébet, a Palotai Ügyvédi Iroda munkatársa, Horváth József, a Givaudan Hungary Kft. termelési vezetője, Dr. Berki Péter, a Robert Bosch Kft. technológiai fejlesztő mérnöke, Grünwald Imre, az Adient, EMEA HD vezetője, Némethné Pálfy Mariann, a PICK Szeged Zrt. termelési igazgatója, Csörögi Gyula Attila, az IB Controll Kft. programtervező informatikusa, Dr. Virágné Dr. Tamási Anikó, a ContiTech Rubber Industrial Kft. csoportvezetője, Fábiánné Varga Mária, a ContiTech Rubber Industrial Kft. keverékfejlesztési csoportvezetője, Laczi Balázs, a General Electric szoftverfejlesztője és Varga Csaba, a Job Impulse Hungária Kft. üzletág vezetője.


A programban legtöbb alkalommal részt vett, valamint az AMUP (Alumni Mentorprogram Utánpótlás program középiskolásoknak) programban részt vett hallgatókat a Jövő Mentora díjjal jutalmazták. Az elismerést Aradi Patrik, Fekete Emil, Kapitány Tamás és Földi Dominik, a különdíjat Csiszár Dániel vehette át. Az Alumni Mentorpont díjat azok a cégek kapták, akiknél vagy több mentor, vagy egy mentor, de több cikluson át volt aktív a programban, s akikről a legtöbb pozitív visszajelzés érkezett. Alumni Mentorpont díjat kapott a Szegedi Ítélőtábla, a Bonafarm (Pick), a European – Cert doo, a Continental Hungary, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, az NNG, a Givaudan, a Job Impulse Hungária Kft., a Palotai Ügyvédi Iroda és a Hoffmann Ügyvédi Iroda.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek