SZTE Info

kiemelt_kutatokejszakaja

Középpontban a tudomány: több száz program a Kutatók Éjszakáján

A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig az óvódásoktól a felnőttekig minden korosztály talál érdekes programot. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programhoz. A szegedi egyetem kutatói, oktatói és hallgatói szinte minden tudományterületről kínálnak érdekességeket. Kreatív foglalkozások, előadások, laborlátogatások, interaktív bemutatók, éjszakai kalandtúrák és látványos kísérletek sora várja az érdeklődőket. Szó lesz például a mesterséges intelligencia legújabb eredményeiről, az energiatakarékosság és energiatermelés lehetőségeiről, a robotikai alapjairól, a hulladékszobrászat újdonságairól, a postagalamb-versenyzésről, sőt az érdeklődők agyfényesítő módszerekkel, az ujjlenyomat vizsgálat lépéseivel és a kakaó történetével is megismerkedhetnek. Betekinthetnek például az anyagmegmunkáló lézerlaboratóriumba, a csontvázleleteket őrző raktárba és a GeoLaborba is.

 

A tudománynépszerűsítő programokra látogatók egészséges életmód tanácsadáson, látás- és hallásszűrésen vehetnek részt, barangolhatnak az őslények világában, de azt is megtudhatják, hogyan készül a gyógyszer, hogyan néz ki egy daganatos sejt, mit rejt a föld mélye, vagy hogyan mondaná egy ómagyar időutazó azt, hogy Windows. Lesz ételkóstoló és receptcsere, növény- és rovarismereti teszt, táncbemutató és táncház, interaktív kódfejtés, gyilkossági eset felderítés, dísznövény-szaporítás, antropológus játszóház, lézeres lövészet és gravírozás. Hogyan jelenik meg a statisztika és a marketing a hétköznapokban? Kik használják a rovásírást? Van-e hangja az időjárásnak? Milyen érzés öregnek lenni? Mit kutat egy jogász, aki egyben pszichológus is? - az érdeklődők ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha ellátogatnak a Kutatók Éjszakájára.

 

A szegedi és a hódmezővásárhelyi programok a Kutatók Éjszakája honlapon érhetők el.

 

ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAA program az EFOP-3.4.4-16-2016-00015 számú, „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” című projekt keretében valósul meg.


Korábban írtuk:

Természettudományos érdekességek a Kutatók Éjszakáján

Egészségtudományi különlegességek a Kutatók Éjszakáján

Mezőgazdasági témájú programok a Kutatók Éjszakáján

Bölcsészettudományi érdekességek a Kutatók Éjszakáján

Társadalomtudományos szenzációk a Kutatók Éjszakáján

Szavazás és pályázatok a Kutatók Éjszakája programjai között

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 17.
    15:00 - 16:00
  • szeptember 17.
    17:00 - 18:00
    A szerzővel Prof. Dr. Gallé László emeritus professzor (TTIK Ökológiai Tanszék) beszélget. A könyv az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg 2019. szeptember 10-én, a helyszínen lehetőség lesz a kötet megvásárlására.
    A hangyák világa számunkra idegen világ. Nehéz megérteni az önfeláldozásukat, kérlelhetetlenségüket. Ezek az apró lények jéghideg logika mentén működnek. A szeretet, önzés, becsvágy, szégyen számukra üres fogalmak. Nem az egyed szintjén kell őket vizsgálni: a hangyafészek minden egyes egyede egy szuperorganizmus részét képezi. A kolónia az, ami él, növekszik, szaporodik, sőt gondolkozik és döntéseket is hoz. Minél nagyobb a hálózat, annál összetettebb döntéseket képes meghozni. A hangyák világa talán az evolúció egy következő lépcsőfoka lehet, a szuperorganizmusé, ahol az egyed, hasonlóan a soksejtes élőlények sejtjeihez, már egy nagy egész része, ami önállóan már életképtelen. Gyakran azért olyan nehéz számunkra megérteni a hangyák társadalmát, mert félreértjük a motivációikat. Számunkra ők a földi idegenek.
    Csősz Sándor 1971-ben született Gyulán. Biológusként végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma Debreceni Egyetem), PhD-fokozatát 2007-ben Szegeden szerezte meg. 2002 és 2012 között a Magyar Természettudomány Múzeum hártyásszárnyú gyűjteményének vezetője, 2013-tól az MTA-ELTE-MTM Ökológiai kutatócsoport munkatársa. 2014-2017 között a California Academy of Sciences ösztöndíjával a madagaszkári hangyákat kutatta. Hazatérése óta ismét az Ökológiai kutatócsoportban dolgozik. Fő érdeklődési területe a hangyák, emellett kutatta a boglárkalepkék és a hangyák kapcsolatát, valamint a hazai gyepek hangyaközösségeit. A biológiai sokféleség kutatói között szaktekintélynek számít. Számos nemzetközi együttműködésben vesz részt, rangos tudományos közlemények szerzője. Munkássága során közel hetven addig ismeretlen fajt fedezett fel Európában és trópusi területeken. Évekig tanított a Szegedi Tudományegyetemen, valamint a Szent István Egyetemen.
    Az esemény ingyenes, és nem feltétele a könyvtári tagság.
  • szeptember 17.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 17.
    18:00 - 19:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Germán Filológiai Munkabizottság szervezésében
  • szeptember 18.
    10:00 - 11:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Néprajzi Munkabizottság szervezésében