SZTE Info

Csoportkep_Idea

Fiatal tehetségeknek rendeztek ötletversenyt Szegeden

Az SZTE Virtus Program, a Tekrama, a GYEEK Club, az INPUT Program, a SzegedBoost és a Cloudess közreműködésével szerveztek március 26-30. között Idea Challenge V4+Balkan startup ötletversenyt. A rendezvényre nyolc országból több mint száz résztvevő érkezett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az eseményt március 26-án, kedden Prof. Dr. Kónya Zoltán az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese nyitotta meg. Elmondta: a Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos a felsőoktatás harmadik missziójának támogatása, különösen a vállalkozói szemlélet ösztönzése, valamint a hallgatók vállalkozói szemléletének formálása. A megnyitót csapatépítő játékok követték, ahol a résztvevők közelebbről megismerhették egymást.


KZ_idea_challenge


A szerdai napon helyi vállalkozásokhoz látogattak el a hallgatók, így például a LogMeln, az EPAM, az Antavo, a Szegedi Közlekedési Társaság, az NNG és a Door Coworking Office irodáiba, ahol különböző startup területen, többek között validáció, termékmenedzsment és marketing témában hallgathattak előadást. Csütörtökön előadásokkal és workshopokkal várták a hallgatókat, ezzel is támogatva őket a pénteki ötletversenyre való felkészülésben, amely a négynapos programsorozat kiemelkedő eseménye volt.


Idea_Challenge
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.

A pénteki ötletversenyen a résztvevők multidiszciplináris csapatokban dolgoztak ki különböző ipari vagy saját ötletekre megoldást, amelyet egy szakmai zsűri előtt három percben prezentáltak, amelyről a csapatok azonnali szakmai visszajelzést kaptak. Az ötletek kidolgozásában a résztvevőket a verseny teljes ideje alatt az ország minden tájáról érkező mentorok segítették. A kilenc hallgatói csapatot 30 mentor segítette abban, hogy az ötletek kidolgozása hatékony és üzleti szempontból értékteremtő legyen. A verseny során a résztvevők elsajátíthatták mindazokat az üzleti technikákat, amelyek segítségével elindulhatnak egy ötlet kidolgozásában, illetve egy induló startup vállalkozás kezdeti lépéseit is megismerhették.


idea_challenge_2019


Az Idea Challenge kiváló lehetőséget biztosított a ​kreatív egyetemisták és ​fiatal szakemberek számára, hogy ​innovatív ötleteiket valós üzleti szempontok mentén is ​megmérettessék. A rendezvénysorozatot pénteken egy gálavacsorával zárták, amely kiváló lehetőséget biztosított a tapasztalatok megvitatására.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • augusztus 26. 08:00 - 31. 20:00
  • augusztus 28. 08:00 - 30. 18:00
    Az SZTE BTK Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék nemzetközi konferenciája
  • augusztus 28. 13:00 - 31. 20:00
    A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület, a Móra Ferenc Múzeum és a SZAB Filozófiai és Történettudományi Szb. szervezésében
  • augusztus 30.
    09:30 - 12:00
    9:30 Arrival and Presentation of SZTE Service Units: Frankofon Centre, American Corner, Confucius Institute, SZTE Counseling, Demola Programme; Meet the representatives at their stands;
    10:00 Opening Ceremony
    Welcome Speech: Dr. habil Péter Zakar, Vice Rector for International and Public Relations,
    and by Dr. Tamás Bene, Director for International and Public Relations
    10:30 Introduction of Mentoring System, Student Unions
    Presenter: ESN Szeged, EHÖK
    10:45 Introduction of the Stipendium Hungaricum Scholarship Programme;
    Presenter: Office for Full-time Study Programmes
    11:00 Presentation held by the Hungarian Police Department
    11: 30 Immigration Issues
    Presenter: Directorate General for Alien Policies
  • augusztus 31.
    10:00 - 16:00