SZTE Info

mudinye

Műszaki Diagnosztikai Nyári Egyetem a Mérnöki Karon

2019. június 20-21-én hagyományteremtő céllal diagnosztika témakörben nyári egyetemet szervez a Mérnöki Kar. A program célja, hogy a műszaki diagnosztikai és karbantartó szakmérnök képzésen végzett és jelenlegi hallgatóknak szakmai továbbképzést tartsanak, valamint sor kerülhessen a cégek és a szakemberek találkozójára is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az utóbbi időben kapott visszajelzések alapján igény mutatkozott egy nyári egyetem megszervezésére az SZTE Mérnöki Karán. A cégek részéről azokat a műszerforgalmazó és szolgáltató vállalatokat, vállalkozásokat várják, akik eddig is segítették és támogatták hatékony részvételükkel a Mérnöki Kar képzéseit. Számukra lehetőség nyílik az utóbbi évek fejlesztéseinek és legújabb eszközeinek bemutatására. A végzett hallgatók pedig megoszthatják tapasztalataikat esettanulmányok formájában, így tanulva egymástól. A meghívás zártkörű, de nem kizárólagos. Minden érdeklődőt szívesen látnak!

A nyári egyetem ideje: 2019. június 20-21.
Helye: Szeged, Moszkvai krt. 9. F. 13.


Részvételi díj:

  • volt és jelenlegi hallgatóknak, valamint további érdeklődőknek 25.000 Ft,
  • cégek számára 50.000 Ft.

Az eseményt megfelelő érdeklődés esetén rendezik meg: 15-20 fő volt és jelenlegi hallgató és/vagy 4-5 cég érdeklődése esetén.


Jelentkezni lehet Lehotainé Szabó Andrea ügyintézőnél a lehotai@mk.u-szeged.hu címen. Kérjük, írják meg a résztvevő nevét, és a számlázáshoz szükséges adatokat (cég neve, címe, adószáma).


A programtervezet letölthető itt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 16.
    14:00 - 16:00
    Innovatív, saját fejlesztésű történelmi társasjátékaikat mutatják be az SZTE BTK Történettudományi Doktori Iskola hallgatói, Szegedi Történészhallgatók Egyesületének tagjai: Lengyel Ádám, Mezey Bence, Szabó Levente.
  • június 16.
    16:00 - 17:00
    Emlékező beszédet mond: Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója, valamint Dr. Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke A megemlékezést követően a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen mutatják be Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze „A zsidó lakosság igen hazafias” Hódmezővásárhelyi zsidó katonák az első világháborúban című kötetét. A szerzővel Szigeti János középiskolai tanár, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség tagja beszélget.
  • június 16.
    17:00 - 18:00
    A Délvidék Kutató Központ kiadványai közül a Délvidéki Szemle folyóiratról, továbbá Fejős Sándor: Magyarkanizsa művelődéstörténete (1867-1918), Pető Bálint: A szentesi sajtó kezdetei (1871-1883) című kötetéről a szerzőkkel Prof. Dr. Zakar Péter (elnök, Délvidék Kutató Központ; SZTE BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszék), Dr. Döbör András (történész, SZTE JGYPK), Dr. Forró Lajos (a Délvidék Kutató Központ alelnöke) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében
  • június 16.
    18:15 - 18:45
    A Gondolat Kiadó gondozásában a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar „90 éve Szegeden” jubileumára megjelent kartörténeti monográfia, A magyar polgári iskolai tanárképzés története (1868-1947) című kötetéről a szerzővel, dr. Fizel Natasával (neveléstörténész, SZTE JGYPK) Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    14:00 - 15:30
    Jogtudósok titkai. Történetek a titkosszolgálatok és a jogtudományok neves művelőinek XX. századi kapcsolataiból címmel jelent meg a Iurisperitus Kiadó gondozásában dr. Révész Béla (egyetemi docens, SZTE ÁJTK) kötete. A szerzővel Laczkó Sándor (osztályvezető, SZTE Klebelsberg Könyvtár, Különgyűjteményi Osztály) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.