Nemzetközi középiskolai földrajzverseny az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt. Öt ország 71 magyar tanítási nyelvű középiskolájának 131 csapatából kerültek be a legjobbak a verseny április 12-i középdöntőjébe és 13-i döntőjébe.

A vetélkedő témája: a trópusi karsztok világa, melyet Kubában az SZTE egykori tanszékvezető professzora, Jakucs László is tanulmányozott.


A VIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék szervezi, együttműködve az intézmény geográfus és földrajz tanár szakos hallgatóival. Idén öt országból (Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország) összesen 262 középiskolai tanuló jelentkezett a vetélkedőre.


Az írásbeli fordulót követő, 2019. április 12-én délutántól megrendezendő szegedi középdöntőben 4 ország 21 iskolájának 30 csapata, vagyis 60 diák méri össze tudását. A legjobb 8 csapat jut be a 2019. április 13-i laboratóriumi, térképészeti számítási és szóbeli feladatokat is tartalmazó döntőbe.


További információ itt, a részletes program itt elérhető.


ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAA versenyt az EFOP-3.4.4-16-2017-00015 számú "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" pályázat támogatja.




SZTEinfo


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Spitzer BarbaraSpitzer Barbara – BTK – anglisztika

Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.






Erdész ÁdámErdész Ádám – ÁOK – orvos

Szeged egy igazán kellemes és szép város, nagyon jó a társaság. A belvárosban szinte mindenhol ismerősbe botlok. A képzés is nagyon jó, magas színvonalú, szerintem a tanárok is nagyon korrektek. Nagyon sok kulturális lehetőség van a városban és az egyetemen is. Szerintem nem elhanyagolható megemlíteni azt sem, hogy nagyon szépek a lányok is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *