aug20_dijazottak

Augusztus 20.: állami és szakmai kitüntetésben részesült az SZTE tizenkét polgára

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami és szakmai elismerésben részesült számos kiválóság, köztük a Szegedi Tudományegyetem tizenkét polgára. Az elismeréseket 2019. augusztus 20-a előtt nyújtották át, az indoklás a Magyar Közlöny 143. számában is olvasható.

Állami kitüntetéseket adott át Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.


A Szegedi Tudományegyetem polgárai közül kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

Dr. Fried István irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének professor emeritusa – több évtizedes irodalomtörténészi, illetve iskolateremtő egyetemi oktatói munkája, valamint a Duna-menti népek összefogásának erősítését és egymás kultúrájának jobb megismerését szolgáló összehasonlító irodalomtudományi kutatásai elismeréseként;

Dr. Kónya Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára – kimagasló tudományos és példamutató oktatói, illetve szakmai közéleti tevékenysége, valamint az egyetem nemzetközi tudományos kapcsolatainak fejlesztése terén elért eredményei elismeréseként;

Dr. Lázár György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja és Sebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára – a sebészet területén elért szakmai és tudományos eredményei, valamint a szegedi orvosképzés érdekében végzett kiemelkedő oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként ;

Dr. Leprán István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára – a farmakológia és farmakoterápia terén elért tudományos eredményei, valamint jelentős oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként;

Dr. Rakonczai János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi tanára – a globális környezeti problémák kutatásában nemzetközi szinten is jelentős eredményei, valamint a szakmai közéletben betöltött vezető szerepe elismerésként;

Dr. Szatmáry Károly csillagász, a MagyarTudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kísérleti Fizikai Intézete egyetemi tanára – közel négy évtizedes kimagasló tudományos pályája során a csillagászat területén folytatott kutatói és oktatói munkája, valamint széles körű tudománynépszerűsítő tevékenysége elsimeréseként;

Dr. Wölfling János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoportja Szerves Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára – a szerves kémia területén végzett kiváló kutatói és oktatói tevékenysége, a tehetséggondozásban vállalt szerepe, valamint tudományos közéleti szervezőmunkája elismeréseként.


Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Janka Zoltán Batthyány-Strattmann László-díjas pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Pszichiátriai Klinikájának egyetemi tanára – nemzetközileg is elismert tudományos pályája során elért, a mentális zavarok biológiai hátterével és kezelésével kapcsolatos eredményei, valamint diákjai körében nagy népszerűségnek örvendő, magas színvonalú oktatói tevékenysége elismeréseként.

 

Áder János Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár a honfoglaló magyarok genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata terén folytatott értékes kutatómunkájuk elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Dr. Neparáczki Endre Dávidnak, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Genetikai Tanszékének tudományos munkatársának; valamint

a magyarságh eredetének régészeti, genetikai kutatásában elért rendkívüli tudományos eredményei, valamint értékes olktatói tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Török Tibornak, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Genetikai Tanszékének egyetemi docensének.


A népművészeti mozgalom szervezése területén végzett kiemelkedő teljesítmény elismeréseként Martin György-díjban részesült Dr. Felföldi László néptánckutató az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar címzetes egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszakának oktatója.

 

Az államalapítás ünnepe alkalmából 91-en részesültek szakmai elismerésben az Agrárminisztérium által szervezett díjátadón. Nagy István agrárminisztertől az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát vehette át Dr. Gábor Miklósné, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar professor emeritája az élelmiszeripari oktatásnak és kutatásnak szentelt egy teljes életen átívelő munkásságáért.

 

SZTEinfo

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket