Bezár

2019

Kina

Szerezz mélyebb ismereteket Kínáról!

Szerezz mélyebb ismereteket Kínáról!

2019. február 28.
2 perc

A Lakitelek Népfőiskola 2019 áprilisában Kína Kollégium néven indít, két éven keresztül, nyolc hétvégi alkalommal zajló szakirányú képzést. A képzés során a fiatal jelentkezők megismerkedhetnek a tradicionális és a modern Kínával, vallási, politikai és társadalmi rendszerével. Jelentkezni március 5-ig lehet.

A Lakitelek Népfőiskola 2019-ben egy nyolchetes Kína Kollégium névre keresztelt átfogó szakirányú képzést indít. A Kína Kollégium remek lehetőség olyan fiatalok számára, akik tanulmányaik vagy munkájuk révén érdeklődnek az ázsiai állam iránt. A kollégium tagjai, a speciálisan felépített tematika, valamint az interdiszciplináris szemlélet alapján összeállított előadói stábnak köszönhetően hazánkban egyedülálló szaktudásra és elméleti ismeretekre tehetnek szert.


A képzés célja, hogy a kormányzati célrendszerben központi helyet elfoglaló Kínával összefüggő külpolitikai irányvonal sajátosságainak, valamint az ázsiai állammal összefüggő komplex ismeretek bemutatására sor kerüljön. Az elméleti és gyakorlati foglalkozások során a hallgatók megismerik a keleti-nyitás politikáját a Kínával kapcsolatos tudományok és a sinológia neves szakértői és ismerői, valamint a kormányzati szakemberek és diplomaták által tartott előadásokon. A képzés kitér az ázsiai állam vallási, politikai és társadalmi rendszerére is. Emellett Peking biztonság-, gazdaság- és nagyhatalmi politikájáról is szó lesz, ismertetésre kerülnek a kínaiakkal való kapcsolattartás sajátosságai, a magyar-kínai kapcsolatok története, a magyarországi kínai kolónia létrejötte, annak sajátosságai és szerepe. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve a megszerzett elméleti tudást a gyakorlati képességekkel ötvözve elsajátítsák a területtel összefüggő lényegi ismereteket.


A képzésre nyolc alkalommal kerül sor 2019 áprilisa és 2020 decembere között, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége alkalmával, melynek költsége 5000 Ft/alkalom. Emellett 2019 júliusában egy nyári szabadegyetemet is tartanak.


Elsősorban olyan 35 év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók, doktoranduszok, a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek, akik jelenlegi, vagy későbbi tanulmányaik, valamint munkájuk kapcsán szeretnének mélyebb ismereteket szerezni Kínáról, vagy akik tudásuk szélesítése okán érdeklődnek az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos ismeretek iránt.


A Kína Kollégiumra 2019. március 5-ig lehet jelentkezni, az adatlap kitöltésével, fényképes önéletrajz és motivációs levél megküldésével a kasznar.attila@gmail.com e-mail címre. A jelentkezési lap itt érhető el.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek