Bezár

Hírarchívum

Bemutatkoztak a Demola szegedi központjának első csapatai

Bemutatkoztak a Demola szegedi központjának első csapatai

2019. július 11.
1 perc

A Demola szegedi központjának első esetmegoldásainak záró rendezvényét tartotta 2019. július 4-5. között a Szegedi Tudományegyetemen a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság. A hallgatói csapatok nyolc héten keresztül két üzleti kihíváson dolgoztak közösen a Demola facilitátorokkal és az üzleti kihívásra megoldást kereső vállalkozások vezetőivel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nyolchetes munkának az eredményét és az elkészült termékdemót prezentálták a cégek vezetőinek a hallgatói csapatok. Július 4-én a robotika és az automatizálás, míg július 5-én a fenntartható csomagolás területéhez kapcsolódóan mutatták be a csapatok a kidolgozott termékek demóverzióit.


Az első Demola záró rendezvényt Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg. Majd a szegedi központ facilitátora, Huszár Sándor, aki a Demola workflow során folyamatosan figyelemmel kísérte a csapatok munkáját, bemutatta a Demola kihívások kidolgozásának fázisait, valamint az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Programot.


A rendezvény teljes beszámolója itt érhető el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek