SZTE Info

alvás

Álom, édes álom

Március közepe nemcsak nemzeti ünnepünk miatt kitüntetett nap, hanem mert ekkor ünnepeljük, vagyis hívjuk fel a figyelmet az egyik legalapvetőbb és legfontosabb emberi cselekvésre. Az alvásra. Míg Petőfi kora sem volt feszültségektől mentes, azonban tisztelték az életet, erről nem is kellett külön beszélni, addig most forradalmi hevülettel, stresszesen éljük mindennapjainkat, és népbetegséget emlegetünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Az alvás a szervezet egyik legnagyobb csodája. Alapvető biológiai folyamat. Felnőtt életünk harmadát töltjük alvással, szervezetünkben ekkor zajlanak a legfontosabb regenerációs folyamatok. Nem csupán a munkahelyi vagy az iskolai teljesítményünket határozza meg, hanem egészségünk egyik legfontosabb alappillére. És mégis, az alvás akkor lesz igazán érték, amikor hiányzik – fogalmaz dr. Várszegi Mária vezető főorvos, ideg- és elmegyógyász szakorvos, alvásspecialista.

 

Az aktív élet szerepe felértékelődött, és divat lett azt mondani, hogy sajnálom az időt az alvásra! A puszta alvás időfecsérlés, ennél értékesebb az életem. A főorvos erre a kortünetre úgy reagál, hogy a csökkent alvásmennyiségre vagy alvásmegvonásra a szervezet vészjelzései, „beszédei” figyelmeztetnek: előfordulhat, hogy egyszer csak görcsölni kezd a vese, fáj valakinek a feje, pszichoszomatikus tünetek jelentkeznek. Ha valaki huzamosabb ideig hat óránál kevesebbet alszik – nemzetközi statisztikák szerint – előbb-utóbb jelentkezhet nála valamilyen daganat vagy stroke. Az autóbalesetek 75 százaléka pedig valamilyen alvászavarhoz köthető. A nem kielégítő minőségű alvás rendkívüli mértékben legyengítheti az immunrendszert, előhozhat és súlyosbíthat akut betegségeket, mint például a magas vérnyomást vagy ízületi gyulladást. Az alvásmegvonás szélsőséges esetben akár halált is okozhat.

 

A legfrissebb adatok szerint, míg az EU felnőtt lakosságának 29,6, addig a magyar lakosság 31,3 százalékának van valamilyen alvásproblémája, ami a világon mindenütt népbetegségnek számít. Hogyan kellene jól aludni? – teszi fel a kérdést dr. Várszegi Mária. A megfelelő stressz kezelés mellett fontos, hogy betartsunk néhány egyszerű aranyszabályt. Ilyen például, hogy ágyból soha ne nézzünk tévét! Az ágy melletti éjjeliszekrényen pedig ne hagyjunk bekapcsolt mobiltelefont! Lefekvés előtt legalább 2-3 órával hamarabb zuhanyozzunk! Ne vigyük a napi gondjainkat az ágyba! Lefekvés előtt ne lakjunk jól, és ne fogyasszunk sok folyadékot!

 

És mi újság a jó öreg óraátállítással? Valóban annyira megzavarja a bioritmust, az álomciklust, ahogy azt a médiában halljuk? – Egy-két napig valóban probléma lehet, azonban megfelelő életritmus mellett a szervezet kiegyenlíti az időeltolódást. A tudatalattink sokkal erősebb hatással van ránk, mint tudatos énünk. Ha bemagyarázzuk magunknak, hogy gondot fog okozni, fáradtak leszünk, akkor ennek megfelelően fogjuk érezni magunkat – számol le az önbecsapós tévhittel a főorvos. Sokan mindig valamire ráfogják a fáradságot, ilyen az óraátállítás is. Miközben elfelejtik, hogy évek óta nem voltak szabadságon.


SZTEinfo - Lévay Gizella

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. július 09.

Kiemelt_Medicina_Juhasz_A

Kóboroljuk be, fedezzük fel Európát Juhász Árpáddal! A nyári vakáció startjánál a magyar geológust, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakját a 90. Ünnepi Könyvhét szegedi programján bemutatott legújabb könyvéről, az Egzotikus Európáról kérdeztük. Kíváncsiak voltunk a kiadványt gondozó Medicina Könyvkiadó vezérigazgatója és a szerkesztő véleményére is.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • július 15. 08:00 - 19. 23:59
  • október 17. 00:00 - 19. 00:00
    Szeretettel invitálunk minden érdeklődő kutatót, tanárt, fordítót, művészt és színházzal foglalkozó szakembert, valamint egyetemi és PhD hallgatót a „Jágónak” Shakespeare-konferenciára, melyet 2019. október 17-19. között tartunk a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Hagyományainkat követve olyan fórumot szeretnénk teremteni, amely az egyént és a közösséget egyaránt segíti munkájában, terveinek alakításában és megvalósításában. Lehetőséget kívánunk biztosítani a szakma képviselői számára, hogy megosszuk egymással azokat a problémákat, amelyekkel a változó egyetemi-kutatói-alkotói környezetben szembesülünk. A konferencián a részvétel többféleképpen is lehetséges: 20 perces konferencia-dolgozattal, 20 perces projekt-bemutatóval, más résztvevők munkáihoz kapcsolódó korreferátummal, a kerekasztal-beszélgetést előkészítő vitaindítóval, illetve auditáló résztvevőként. Konferenciánk idei témájával egyszerre kívánunk reflektálni a shakespeare-i örökség folyamatos jelenvalóságára és kihívásaira. Minden Shakespeare-rel kapcsolatos munkát szívesen látunk, magyar vagy angol nyelven. Kérjük, az alábbi linken található regisztrációs űrlapon jelentkezzen a konferenciára 2019. július 1-ig. Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdcEY-daAyEDfkgj3e8fw-EgkXYOPs67Rf5cbTFokePmBn_FA/viewform?usp=sf_link A dolgozatok és projektleírások szövegét szeptember 1-ig várjuk (a vitaindítókat és a korreferátumokat nem kell előre beküldeni).
  • november 28. 08:00 - 30. 16:00
    Interdiszciplináris jelenkor-történeti és politológiai konferencia.