Bezár

SZTEhírek

Egyetemi élet

1 2 3 4 5 (6)> (13)>| 

Ferences_Obszervancia_Italiaban_kiemelt

2014. december 10.
3 perc

„Ferences obszervancia Itáliában és Közép-Európában: intézmények, társadalom, vallásosság” címmel rendeztek nemzetközi konferenciát 2014. december elején Szegeden. Az SZTE több oktatója is részese volt a sikernek.

10_eves_tik_kiemelt

2014. december 09.
9 perc

Fennállásának egy évtizedes évfordulóját ünnepelte 2014. december 9-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja. A késő éjszakáig tartó programot megnyitó ünnepségre meghívást kaptak mindazok, akik az európai színvonalú, több építészeti díjat is elnyert intézmény építéséhez hozzájárultak.

sajtoreggeli_kiemelt

2014. december 09.
4 perc

Az invazív kardiológiai részleg és az elektrofiziológiai labor is beköltözött már az SZTE 265 ágyas új klinikai épületébe, belakták azt, és mindennapi működésük zökkenőmentesen zajlik. Mindkét egység komoly műszerfejlesztést is végrehajtott a nagyprojekt keretében – hangzott el a Szegedi Tudományegyetem 2014. december 9-i sajtóreggelijén.

2014. december 08.
2 perc

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin hetedik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

2014_november_mobilitas_kiemelt

2014. december 08.
2 perc

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin mobilitási különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

2014. december 08.
1 perc

Egészségmegőrzés a családban címmel szervezett ingyenes előadás-sorozatot a szegedi Aranyklinika. 2014. december 10-én este 6 órától a gyermekkorban előforduló emésztőszervi megbetegedésekről lesz szó, a vendége Várkonyi Ágnes professzor, csecsemő-és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos.

2014. december 05.
2 perc

Az első pályázati forduló után több mint 1,8 millió euró támogatást nyertek el magyar oktatók és hallgatók az EGT Alap keretében finanszírozott programban. A legújabb ösztöndíjprogram első felhívására benyújtott SZTE-s pályázat a támogatott intézmények között a legtöbb finanszírozást nyerte el.

2014. december 05.
1 perc

„A bohóc a király” címmel a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány javára jótékonysági műsort tartanak 2014. december 8-án 19 órától a szegedi Kisszínházban. Az alapítvány a szívbeteg gyerekek gyógyítást szolgáló eszközöket vásárolna az adományból.

Alma_mater_mikulas_kiemelt

2014. december 05.
2 perc

Az SZTE-öregdiákok, az egyetemi oktatók és dolgozók kisgyermekei és az Alma Mater csapata 2014. december 4-én várta a Mikulást. Vidám gyermekforgatag és mesébe illő atmoszféra fogadta az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba látogatókat.

jogtorteneti_konferencia_kiemelt

2014. december 05.
4 perc

Nemzetközi jogtörténeti konferenciát rendezett a Szegedi Tudományegyetem két jogtörténeti tanszéke abból az alkalomból, hogy az idén 500 éves Werbőczy-féle Tripartitumot tanulmányozó egykori szegedi jogtudósok – Bónis György, Both Ödön és Iványi Béla – jubileumára emlékeztek.

10_eves_a_TIK_kiemelt

2014. december 05.
2 perc

10 éves az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ. A 2014. december 9-i születésnapi ünnepen éjfélig tartó programkavalkád és sok-sok meglepetés várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor kezdődik, aztán a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad koncertet, amelyre még lehet jelentkezni.

2014. december 05.
2 perc

A Brüsszeli Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája a Szegedi Tudományegyetem társszervezésében nagyszabású magyar-belga biotechnológiai üzleti fórumot és K+F workshopot rendez Brüsszelben, hazánk nagykövetségén, 2014. december 11-én.

2014. december 04.
2 perc

2014. december 4-én adták át a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetben. Az elismerést az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat szerkesztőbizottságának javaslatára a Bolyai Intézet Tanácsa Sebestyén Zoltánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzorának ítélte oda.

egyetemi_dijatado-141203-kiemelt

2014. december 04.
8 perc

Az SZTE hallgatói díjkiosztó gáláján átadták az Egyetemi Zenei Verseny, az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny, a Novellapályázat, a Jó tanuló, Jó sportoló Verseny, valamint az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány elismeréseit.

2014. december 04.
1 perc

2014. november végétől igyekszik egyszerűbbé tenni az egyetemisták hétköznapjait a TIK kávézójában található University Lounge. A hallgatók nem csupán koncert és fesztiváljegyeket, SIM-kártyát és a legújabb kütyüket szerezhetik be a Lounge-ban, de az órák közötti szünetekben Xbox-ozhatnak is.

2014. december 04.
2 perc

Alexandriában, a Senghor Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján együttműködési megállapodást írtak alá a Szegedi Tudományegyetem és a Senghor Egyetem képviselői. A megállapodás értelmében a Senghor Egyetem campust létesít a szegedi Frankofón Egyetemi Központban, mely lehetővé teszi, hogy afrikai diákok folytassanak tanulmányokat az SZTE jogi karán.

2014. december 03.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem a továbbtanulás előtt álló diákokat össz-egyetemi és kari nyílt napokon is segíti a felvételivel kapcsolatos tájékozódásban.

2014. december 03.
5 perc

2014-ben ismét kihirdették az SZTE TTIK Kutatóiskola-pályázatán sikeresen részt vett középiskolákat. Az eredményhirdetésen a jelenlévők tudományos előadásokon is részt vehettek, valamint a tavalyi győztesek pályamunkáit is bemutatták.

2014. december 02.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Tudományos Diákköri Konferenciát rendez 2014. december 3-án. A diákok két szekcióban tartják meg előadásaikat.

2014. december 02.
1 perc

Az ünnepi készülődés jegyében közös karácsonyi ajándék- és díszkészítésre várják a kicsiket és nagyokat 2014. december 6-án 10 órától a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében. Az egyetemi téli bezárás időszakában a füvészkert területe ingyenesen látogatható.

2014. december 02.
1 perc

2004. december 9-én nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja. A jubileumi 10. születésnap alkalmából 2014. december 9-én éjfélig tartó programokkal és nyereményjátékkal kedveskedik látogatóinak az SZTE TIK Igazgatósága.

2014. december 02.
1 perc

Tehetségeket, hallgatói előadói versenyek nyerteseit díjaznak 2014. december 3-án a Szegedi Tudományegyetemen. Az így elismert hallgatókat a Szegedi Egyetemi Énekkar gálaműsora köszönti.

2014. december 01.
3 perc

Az AIDS világnapja alkalmából 2014. december 1-jén prevenciós napot szervezett a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete. Az Agorában rendezett programon az érdeklődőket felvilágosító előadások, véradás, interaktív játékok, óvszerfelhelyezés, egészség- és elsősegély sarok várta.

2014. december 01.
1 perc

„Kávézz, lapozgass, olvass!” – ezzel a szlogennel nyílt meg 2014. november 25-én a Café-könyvtár a Tanulmányi és Információs Központ kávézójában.

2014. november 30.
7 perc

A XXI. Szent-Györgyi Napok keretében 2014. november 27-én tartották meg a hagyományos Richter Tudós Klubot az SZTE ÁOK Nagy Oktatási Épületében.

2014. november 30.
3 perc

Második alkalommal szervezte meg a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, az SZTE Általános Orvostudományi Kar és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont a legtehetségesebb diákokat támogató Szent-Györgyi Ifjak, Diákok, Tanárok és Mentorok Találkozóját 2014. november 28-án és 29-én.

2014. november 30.
2 perc

Az Európai Unió megújult intézményeinek kihívásairól tartott előadást Martonyi János professzor, korábbi külügyminiszter 2014. november 27-én az SZTE ÁJTK Kari Társalgójában.

2014. november 30.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora, Martonyi János 2014. november 28-án tartotta emeritáló előadását a Rektori Hivatal épületében. Hazánk korábbi külügyminisztere megköszönte, hogy őt kérték fel az első emeritusi székfoglaló előadásra, hiszen egész pályafutása során Szegedet érezte „a lényegnek”.

szgytv2014_kiemelt

2014. november 28.
10 perc

Közel száz tehetséges középiskolás vett részt a Szegedi Tudományegyetemen 2014. november 28-án rendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen. A vetélkedő aranyérmese a szegedi Radnóti-gimi RMG 3.0 csapata lett.

2014. november 28.
5 perc

A XXI. Szent-Györgyi Napok központi ünnepségén az elmúlt évet értékelték a részt vevő egészségügyi egységek vezetői, és rangos kitüntetéseket, díszdiplomákat is átadtak.

2014. november 27.
1 perc

Martonyi János professor emeritus, volt külügyminiszter a Globális gazdaság – univerzális jog? című előadását 2014. november 28-án (pénteken) 11 órakor az SZTE Rektori Hivatal épületének 5. termében tartja.

szent_gyorgyi_napok_sajtotajekoztato_kiemelt

2014. november 27.
5 perc

Huszonegyedik alkalommal kerül sor a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak immár hagyományos ünnepi rendezvényére, a Szent-Györgyi Napok programsorozatára. A központi eseményeket 2014. november 27. és 29. között tartják.

ERC_konf_ezs_kiemelt

2014. november 27.
9 perc

2014. november 26-án szakemberek tájékoztatták a Szegedi Tudományegyetem polgárait az EU-s finanszírozású Horizon 2020 keretprogram pályázati lehetőségeiről az SZTE Rektori Hivatal dísztermében.

nyilt_nap_2014_november_kiemelt

2014. november 27.
10 perc

Az SZTE oktatási rektorhelyettese, Karsai Krisztina köszöntőjével kezdődött meg 2014. november 27-én az unversitas központi nyílt napja a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A középiskolásoknak az SZTE karait és képzéseit bemutató előadások, a fakultások kiállításai és akciói, központi tájékoztatók adtak iránytűt továbbtanuláshoz.

2014. november 26.
1 perc

2014-ben ismét sor kerül az SZTE TTIK Kutatóiskola-pályázatának eredményhirdetésére és a tavalyi győztes projektek beszámoló előadásaira.

2014. november 26.
1 perc

2014. november 27-én és 28-án két előadást is tart az SZTE-n Martonyi János professor emeritus, volt külügyminiszter: az univerzális jogról és az EU megújult intézményeiről beszél.

2014. november 26.
3 perc

A Stella iskolai partnerség és a Déli barátság programokat európai uniós támogatással valósították meg, melyek révén az intézmény számos diákja fejleszthette tudását, kompetenciáit, és szerezhetett életre szóló élményeket.

2014. november 26.
4 perc

A tavalyi sikerre való tekintettel 2014-ben is meghirdette a Szegedi Tudományegyetem a középiskolásoknak szóló Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A vetélkedőt november 28-án tartják. A verseny összekapcsolódik a Szegedi Tudós Akadémia programsorozatával, a rendezvényekhez a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak közös, 21. Szent-Györgyi Napok programsorozata is csatlakozik.

2014. november 25.
1 perc

A HELP (Hallgatói EséLy Program) azon fogyatékossággal élő, hátrányos helyzetű és roma fiatalok számára biztosít lehetőséget egy komplex támogató programba való bekapcsolódásra, akik kiemelkedő tevékenységet nyújtanak tudományos vagy művészeti területen.

veradas_kiemelt

2014. november 24.
1 perc

Találd meg magadban a hőst! Adj vért! – ezzel a jelmondattal várják a Tisza-parti universitas hallgatóit a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny szegedi helyszíneire. 2014. december 10-én 13 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központban adhatnak vért és menthetnek meg három életet a bátor önkéntesek.

bolyai_konferencia_kiemelt

2014. november 23.
7 perc

Harmadik tudományos ülését tartotta a szegedi Bolyai Klub 2014. november 21-én. Az MTA SZAB székházbeli tanácskozáson a biológia nagy kérdéseitől kezdve a szellemi alkotások felhasználását szabályozó szerződéseken át az űrtávcsövekig 15 téma került terítékre az „értékteremtés és értékközvetítés” jegyében.

almamatermikulas_kiemelt

2014. november 21.
1 perc

Az SZTE Alma Mater szervezésében az SZTE-s öregdiákok, oktatók és dolgozók gyermekei 2014. december 4-én ismét találkozhatnak a Mikulással a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

2014. november 21.
3 perc

Tizennegyedik alkalommal rendez szaknyelvi konferenciát 2014. november 21-22-én a Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoportja az Általános Orvostudományi Kar Nagy Oktatási Épületében.

2014. november 21.
1 perc

Egészségmegőrzés a családban címmel folytatja ingyenes előadás-sorozatát a szegedi Aranyklinika. 2014. november 26-án este a rákos megbetegedésekről, a tünetekről és a lehetséges terápiás módszerekről lesz szó, a vendég Valicsek Erzsébet onkológus.

2014. november 21.
4 perc

2014. november 18-án a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központjában tartott előadást Roland Galharague francia nagykövet, aki Franciaország külpolitikájáról és a frankofóniáról beszélt.

2014. november 21.
2 perc

2014. november 22-én és 23-án Szegeden rendezik meg a 9th International symposium on alcoholic liver and pancreatic diseases and cirrhosis (ISALPD/C) című konferenciát. A kétnapos nemzetközi konferencia fő témája az alkohol okozta máj és hasnyálmirigy betegségek kialakulása.

2014. november 20.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem két másik hazai felsőoktatási intézménnyel megalapította a Lézerek és Alkalmazásai Oktatási Klasztert, melynek a fő célja a nemzetközi szintű lézerfizikai oktatás segítése.

napelem_kiemelt

2014. november 20.
4 perc

Megújuló energiaforrások használatával éves szinten mintegy 100 millió forintot takarít meg a Szegedi Tudományegyetem, ez az intézmény teljes energiaköltségének körülbelül 4 százaléka.

2014. november 20.
5 perc

A legkorszerűbb gyógyítási feltételek kialakítása, jobb esély a gyógyulásra, biztonságos munkakörülmények – többek között ezek is megvalósulnak annak az EU-s támogatású projektnek a kapcsán, amely a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ onkológiai centrumát hivatott fejleszteni.

2014. november 19.
1 perc

A Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoportja „A XXI. századi szakmai, szaknyelvi kommunikáció kihívásai: tanári és tanulói kompetenciák” címmel rendez konferenciát 2014. november 21-22-én az Általános Orvostudományi Kar Nagy Oktatási Épületében.

1 2 3 4 5 (6)> (13)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek