Bezár

Hírarchívum

Tudományos diákköri elismerések az SZTE oktatóinak és hallgatóinak

Tudományos diákköri elismerések az SZTE oktatóinak és hallgatóinak

2009. július 02.
2 perc
Az áprilisi sikeres OTDK-szereplés nyomán a Szegedi Tudományegyetem 6 hallgatója nyerte el a Pro Scientia Aranyérmet, 9 oktató pedig Mestertanár Aranyérem kitüntetést vehet majd át.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács hagyományosan elismerésekkel jutalmazza az OTDK-versenyek legjobbjait, illetve felkészítőiket. A tanács döntésének értelmében a 2009-es esztendőben az SZTE 6 hallgatója nyerte el a Pro Scientia Aranyérmet, 9 oktató pedig a Mestertanár Aranyérem díjban részesül. Utóbbi kategóriában az SZTE 9 érme messze kiemelkedik az országos mezőnyből (második a Debreceni Egyetem 6, harmadik az ELTE 5 kitüntetettel), ami pedig a Pro Scientia Aranyérmeket illeti, 6 jutott Szegedre az országosan kiosztott 45-ből, ami a bronzérmes helyhez elég a hazai egyetemek versenyében.

A díjak átadására 2009. november 10-én 10 órakor kerül sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. A díjat egyetemünk következő diákjai nyerték el 2009-ben: Janacsek Karolina (BTK, pedagógiai, pszichológiai, közművelődési és könyvtártudományi szekció), Némedi Márk (ÁJTK, állam- és jogtudományi szekció), Pataj Zoltán (TTIK, kémiai és vegyipari szekció), Szabari Margit Veronika (ÁOK, orvos- és egészségtudományi szekció), Szalisznyó Lilla (BTK, humán tudományi szekció), Udvari Beáta (GTK, közgazdaság-tudományi szekció).

A Mestertanár Aranyérem kitüntetéssel mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése a cél, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek. Az SZTE oktatói közül az idén a következő szakemberek nyerték el a díjat: Bari Ferenc egyetemi tanár (ÁOK, orvos- és egészségtudományi szekció), Csendes Tibor egyetemi tanár (TTIK, informatikatudományi szekció), Dékány Imre egyetemi tanár (TTIK, kémiai és vegyipari szekció), Kovács Kornél tszv. egyetemi tanár (TTIK, biológia szekció), Krisztin Tibor tszv. egyetemi tanár (TTIK, fizika, földtudományok és matematika szekció), Lengyel Imre intézetvezető egyetemi tanár (GTK, közgazdaság-tudományi szekció), Papp Katalin egyetemi docens (TTIK, tantárgypedagógiai és oktatástechnológiai szekció), Vajda Zoltán egyetemi docens (BTK, humán tudományi szekció), Zentainé Kollár Andrea egyetemi docens (BTK, humán tudományi szekció).
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek