Bezár

Hírarchívum

Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnap

Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnap

2009. június 09.
2 perc
Június 20-án és 21-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen a nagy népszerűségnek örvendő Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnapot.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A rendezvény első napján, június 20-án (szombaton) az SZTE Alma Mater mozgalom tagjai két vetítésen vehetnek részt kedvezményesen a Belvárosi moziban.

16.00 órakor kezdődik az Utazás a Föld középpontja felé című 3D-s film, melyre 850 Ft a belépő, 18.30-kor pedig a Vakság című filmet nézhetik meg, mely José Saramago könyvéből készült, főszereplője Julian Moore. Erre a vetítésre a jegyár 600 Ft egységesen mindenkinek (a kedvezménykártya nélkül is).

A vetítéseken előzetes jelentkezéssel, illetve helyszíni regisztrációval is részt lehet venni.

A második napon, június 21-én (vasárnap) a mozgásé lesz a főszerep. Az SZTE Sportközpontban (Hattyas sor 10.) számos különböző, hagyományos és különleges sportot próbálhatnak ki az érdeklődők.

A gyerekeket egész napos programmal várják: lesz ugrálóvár, arcfestés, sportversenyek, ügyességi versenyek, a Balga zenekar táncháza, kerékpáros ügyességi pálya. Azok a felnőttek, akik a könnyedebb mozgásforma hívei, jóga, intim torna, nordic walking és salsa közül választhatnak.

A kultúrára szomjazókat ezen a napon sem hagyják cserben, az érdeklődők az Artstab élő könyveit tekinthetik meg. A simogatóban a Tappancs Alapítvány várja az érdeklődőket és az örökbe fogadókat katalógussal és egy igazi családbarát kutyussal. Ebéd után a Láss Csodát fantasztikus capoeira bemutatójára várják kicsiket és nagyokat.

A rendezvény 10-től 15 óráig tart, minden programja ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (www.sztealmamater.hu)!

Az első 250 regisztráló az SZTE Alma Mater vendége egy jó marhapörköltre a helyszínen. Aki igényli, bográcsozhat is, melyhez helyet biztosítunk.

További információ: www.sztealmamater.hu, info@sztealmamater.hu.

Médiapartnerek: RádióMi, Rádió Plusz

Partnerek: SZTE Sportközpont, SZTE Ajándékbolt, Universitas-Szeged Kht., TánCentrum, Láss Csodát- lass-csodat.hu, Balga Zenekar, Belvárosi mozi, Szegedi Tudományegyetem, Tappancs Alapítvány, JATE Klub, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Ifjúsági Vöröskereszt, Kreatív Műhely, Artstab, MozgásMánia Stúdió& Szépségszalon, Szegedi Játszóház (Újszeged).

A programokat eső esetén is megtartják ugyanott, csak zárt térben!
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek