Bezár

Hírarchívum

diploma
Diplomaosztók az SZTE-n

Diplomaosztók az SZTE-n

2009. június 01.
2 perc
Június 18-ától megkezdődik a diplomaosztó ünnepségek sora a Szegedi Tudományegyetem tizenkét karán.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Június 18-ától kezdve közel egy hónapon át tartanak a diplomaosztók a Szegedi Tudományegyetem karain. Legkorábban a Zeneművészeti Kar végzősei vehetik át okleveleiket: nekik június 18-án 12 órától az intézmény Fricsay Ferenc Hangversenytermében gratulál majd az SZTE, illetve a ZMK vezetése. A legtöbb kar egyébként a József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendezi meg ünnepségét. Kivételt jelent ez alól a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (ők hagyományosan a Belvárosi moziban osztják diplomáikat), az Állam- és Jogtudományi Kar (az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Nemzeti Színház impozáns épületében ünnepelnek), valamint a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar, melynek végzősei a helyi Petőfi Sándor Művelődési Központban vehetik kézbe a tanulmányaik sikeres lezárását igazoló oklevelet.

Alábbi összeállításunkban valamennyi kar diplomaosztójának időpontját és helyszínét megtalálják.

Állam- és Jogtudományi Kar: július 5. (vasárnap) 10 és 13 óra („egyetemi szakok”), július 11. (szombat) 10 és 13 óra („főiskolai” szakok), Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház (Szeged, Vaszy Viktor tér 1.).

Általános Orvostudományi Kar: június 27. (szombat) 13 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Bölcsészettudományi Kar: július 11. (szombat) 9, 11, 13 és 15 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar: június 26. (péntek) 10 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Fogorvostudományi Kar: június 20. (szombat) 11 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Gazdaságtudományi Kar: július 10. (péntek) 11 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Gyógyszerésztudományi Kar: június 27. (szombat) 10 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar: július 11. (szombat) 9, 11 és 13 óra, illetve július 12. (vasárnap) 9 és 11 óra. Helyszín: Belvárosi mozi (Szeged, Vaszy Viktor tér 3.).

Mezőgazdasági Kar: július 3. (péntek) 10 óra. Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Központ (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.).

Mérnöki Kar: június 26. (péntek) 14 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Természettudományi és Informatikai Kar: június 28. (vasárnap) 10 és 13:30, és 16 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Zeneművészeti Kar: június 18. (csütörtök) 12 óra. Helyszín: az SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.).
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek