DSC_0626a

A TIK-ben járt az Alma Mater Mikulása

A piros ruhás, puttonyos, szakállas kedves öregember és a krampuszlányok 2010. december 3-án tették tiszteletüket a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol több száz gyerek és felnőtt várta őket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az immár negyedik alkalommal megszervezett Mikulás-ünnepséget ezúttal a TIK első emeletén tartották. A programok sora Vince Ágnes kézműves-foglalkozásával indult. A gyerekek a hatalmas kör alakú asztaloknál kartonból karácsonyi üdvözlőkártyákat, valamint karácsonyfadíszeket készíthettek. Az egyik asztal a kenderbolt kellékeivel telt meg: itt termésekből, gesztenyéből, dióból és makkból, filcből és kenderből születtek a karácsonyi manók. Akinek még ez sem volt elég, az fonott, apró koszorúk díszítésével tudta elütni az időt, várva a Mikulás érkezését. Az egyik sarokban játékkuckót alakítottak ki, ahol a Mesebolt fajátékait, kirakóit, kreatív és készségfejlesztő játékait próbálhatták ki a vendégek.

Az ünnepség mesevetítéssel folytatódott, majd a Sway Me zenekar interaktív Mikulás-váró koncertje következett. Huszár Sándor billentyűs és Bartal Márta énekes jókedvű, csaknem egyórás fellépésén karácsonyi és gyermekdalokat adott elő, s a műsor végére a Mikulás is megérkezett segédeivel.

A muzsikusok fellépést a Mikulás-rajzverseny eredményhirdetése követte. A több tucat lelkes alkotó műveit – melyek a Mikulás játszóháza témában készültek – az ünnepség résztvevői is megtekinthették a rögtönzött kiállításon. A rajzversenyen három kategóriában – bölcsistől egészen az általános iskolák alsó tagozatába járó gyerekekig – választotta ki a zsűri a legjobbakat. Minden résztvevő oklevelet kapott – melyet a jutalmakhoz hasonlóan a Mikulás adott át –, a legjobbak pedig bérleteket nyertek a Kalandpark Játszóházba. A zsűri egy különdíjat is odaítélt, ezt Kecskeméti Lili nyerte.

A díjátadót a puttonyfosztogatás követte. A Mikulás – a kétszázhúsz gyerek nagy megkönnyebbülésére – nem hozott magával virgácsot, csak ajándékot. A Mikulás-csomagok, melyeket minden gyereknek személyesen adott át a Mikulás vagy valamelyik segédje, mogyorót, diót, almát, narancsot és persze csokoládét rejtett. A gyerekek közül volt, aki verssel, dallal köszöntötte a Mikulást, s akár közös fotót is készíthettek vele.

Ahogy a korábbi évek tapasztalatai is mutatták, komoly az igény az egyetemen családi rendezvényekre, s ezek közül kihagyhatatlan a Mikulás-ünnepség.

 

R. J. – F. J.

 

A Mikulás-rajzverseny győztesei

 

 

Törpe kategória (6-10 év)

1. Paskuj Benjámin
2. Bolgár Bálint
3. Hallósy Rita és Levente

Manó kategória (3-6 év)

1. Kecskeméti Dániel
2. Kardos Gergő
3. Pápai Áron

Aprónép kategória (0- 3 év)

1. Kócsó Zalán
2. Pápai Hanna
3. Lehoczki Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés