felveteli

Július 8-áig módosítható a jelentkezési sorrend

A 2010. évi felvételi eljárás során is megvan arra a lehetőségük a jelentkezőknek, hogy egy alkalommal módosítsák a korábban már elküldött jelentkezési sorrendet. Mindezt július 8-áig tehetik meg.

Nem árt rögzíteni a naptárban 2010. július 8-át, mely igencsak fontos dátum: eddig változtathatják meg a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire jelentkezők a felvételi döntésre is kiható adataikat.

Eddig a határidőig lehet dokumentummásolatokat benyújtani, illetve adatot módosítani. Fontos tudni, hogy az eljárásban (bármilyen okból) később benyújtott módosítási kérelmek, illetve dokumentumok nem vehetők figyelembe. A módosítási kérelmek benyújthatók a jelentkező által aláírt kérelemben postai úton, személyesen, illetve az erre a célra kialakított felületen elektronikusan az e-felvételi keretében.

Az adatmódosítás két módja a következő: elektronikusan (e-felvételi keretében, a www.felvi.hu-n) vagy postai úton (Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190).

A JELENTKEZÉSI SORREND MÓDOSÍTÁSA

A sorrendmódosításra a regisztrációs levél kézhezvételét követően van lehetőség. Ezt azért kell megvárni, hogy a sorrendmódosítással csak azt követően éljen a jelentkező, ha már leellenőrizte, hogy adatai és jelentkezései helyesen kerültek rögzítésre a központi elektronikus felvételi adatbázisban.

A felvételi szabályok értelmében csak egyszeri sorrendmódosításra van lehetőség, amelynek utólagos visszavonása nem lehetséges! A módosítási kérelem csak akkor tekinthető érvényesnek, ha megfelel a következő formai követelményeknek: tartalmaznia kell a jelentkező nevét, a jelentkező felvételi azonosító számát (ez a regisztrációs levélben megtalálható), a pontosan megjelölt új sorrendet (amelyben csak a jelentkezéskor korábban megadott jelentkezési helyeket variálhatja, újabb jelentkezési helyet nem jelölhet meg) és a jelentkező aláírását.

Az egyszeri sorrendmódosítás lehetőségével akkor érdemes élni, ha valamely okból megváltozott az a preferencia-sorrend, ami alapján a jelentkezéseit rangsorolta. Abban az esetben viszont nem érdemes sorrendet módosítania, ha valamelyik jelentkezési helyén nem sikerült az alkalmassági vizsgája, és ezt a jelentkezési helyét szeretné az utolsó helyre rangsorolni, hiszen sikertelen alkalmassági vizsga esetén az adott szakra nem nyerhet felvételt, függetlenül attól, hogy hányadik helyen jelölte. Ugyanígy nincsen értelme a sorrendmódosításnak abban az esetben sem, ha meggondolta magát a felsőoktatási felvételi jelentkezési lap benyújtása óta, és már nem szeretne valamelyik megjelölt jelentkezési helyre bejutni, ezért hátrébb rangsorolná. Ilyen esetben előnyösebb a jelentkezési hely törlését választani. A jelentkezési helyek törlése nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Mato_Gabor_kicsiMátó Gábor – BTK, kommunikáció-és médiatudomány

Orosházáról jöttem Szegedre, mivel nagyon jó és biztató információkat kaptam az egyetemről és a városról az ismerőseimtől. Az SZTE BTK Kommunikáció-és médiatudomány szakjára jelentkeztem, ahol most vagyok elsőéves. Újságíró szeretnék lenni, és az egyetem szakmai lehetőségeinek köszönhetően már most, a tanulmányaim elején, ezen a területen lehetek gyakornok.

Tikvicki_Dora_kicsiTikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet

Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.

További hallgatói vélemények >>>