Foka001

Ajtó a természettudományok szépségeire

Az SZTE JGYPK új, január elején nyílt kiállítása segíthet leküzdeni a „természettudományok-fóbiát”. Ellátogattunk a Tudáskapu-tárlatra, hogy kísérletezzünk, és újra megszeressük a biológiát, kémiát, földrajzot, fizikát.

Az Interaktív Természetismereti Tudástár-projekt ötlete 2007-ben született meg. A cél az volt, hogy a JGYPK Boldogasszony sugárúti főépületének második emeletét teljesen átalakítva egy kiállítói tér és vonzó (biológiai, fizikai, kémiai, földrajzi stb.) természettudományos program álljon össze Szeged városa és a dél-alföldi régió lakói számára. A program a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség meglévő épületek funkcióváltásának támogatására, új turisztikai attrakciók létrehozására kiírt pályázatán nyert mintegy 137 millió forintnyi támogatást. A beruházás 2009. január és 2010. december között valósult meg.

Amikor ott jártunk, épp a negyedikesek ismerkedtek Ilosvay György adjunktus (JGYPK Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszék) „csontjaival” a biológiai bemutatóteremben. „Hallottatok már a mamutról?” – kérdezte a tanár úr, jókora, többkilós zápfogat a kezében tartva. A kisiskolások tudták: mamutok már kihaltak. Ilosvay György delfin- és zsiráfkoponyát is elővarázsolt a szekrényből, a gyerekek saját kezükbe fogva is meggyőződhettek az állat csontjainak a súlyáról. Az alig 15 perces bemutató alatt a kisdiákok több fajjal találkoztak, mint mások egy év alatt. A látványhoz tartozó magyarázat tudománnyal is megtöltötte a kicsik fejét, és ha mást nem is, de azt biztosan „meglátták”: a természettudomány nagyon érdekes. „Ez egy cápa állkapcsa, láttátok a Cápa-filmet?” – szólt az újabb kérdés, amit Ilosvay már maga válaszolt meg. „Jobb, ha nem.” Ugyanis a filmben a cápa megrágja a rendszámtáblát, de a valóságban a vastól kitörne az állat foga. A negyedikesek megtudták: a cápának nem kell fogat mosnia, ugyanis a kihulló helyett rögtön egy új kerül a helyére. A gyerekek körében osztatlan sikert aratott a revolverszerű fogazat.

„2009 nyarától 2010 decemberéig épült a Tudáskapu. Végre látogathatóvá tettük a város legrégebbi és talán legszebb természettudományos gyűjteményét” – mondja Viskolcz Béla, a JGYPK Kémia és Kémiai Informatika Tanszék főiskolai tanára. A kiállítás nemcsak turisztikai látványosság, hanem oktatási helyszín is. Viskolcz Béla szavai szerint egy városnak a fesztiválokon túl kulturális és információs kikapcsolódási lehetőségeket is kínálnia kell: a Tudáskapu egy ilyen, színes, szagos intézmény. „Azt a fóbiát, ami a természettudományokkal szemben kialakult, mi magunk, pedagógusok idézzük elő azzal, ahogy tanítunk” – állítja a főiskolai tanár. Mint kiderült, az általános iskolai laboreszközöket a Tudáskapu örökölte, ugyanis pénzhiány miatt kidobták volna őket. A 100–130 éves, a nemzeti örökség részeként számon tartott gyűjteményt január 3-a óta mindenki látogathatja – itt olyan fajokat is láthatunk, amelyek már régóta kihaltak.

Az alig egyórás bejárást a méltán híres – igaz, eddig csak a biológusok, földrajzosok által látogathatott – állat- és ásványgyűjteménybe csöppentek a diákok. A folyékony tartósítószerben kiállított állatok, férgek egyesekben megrökönyödést, másokban csodálatot váltott ki. A természettudományos bemutató végén Beke Nóra és Nagy Gréta értékelte Szeged legújabb látványosságát: „A kémia nagyon tetszett, és ennyiféle állatot sem láttunk még egy biológiaórán. Sokkal jobb mint a suli.” A lányok véleményét az osztály is magáénak vallotta, győzködték tanárukat, hogy legközelebb is látogassanak el a Tudáskapuba.

Egy biztos: a Tudáskapu nem csak az iskolásokban keltette fel a kémia, fizika iránti érdeklődést.

Az év eleji nyitás óta több tucatnyi csoport és sok száz látogató szemlélte meg a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar tárlatát, s több hónapra előre is foglaltak le időpontokat.

S. Cs.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.






Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.


További hallgatói vélemények >>>