Bezár

Hírarchívum

allasborze

Szerdán SZTE Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje

Szerdán SZTE Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje

2011. március 18.
3 perc

Több ezer embert és csaknem háromtucatnyi kiállítót várnak szerdán a József Attila Tanulmányi és Információs Központba a Szegedi Tudományegyetem tavaszi állásbörzéjére, amely a régió legnagyobb álláskereső rendezvénye.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Már hosszú évek óta hagyomány, hogy a friss diplomásoknak állást kínáló cégek képviselő az SZTE TIK impozáns aulájában felállított standoknál találkoznak a hallgatókkal. Az idei kiállítók között szép számmal akad informatikai vállalkozás, de keresettek a gyógyszerészek, jogászok, a gazdaságtudományi vagy a mérnöki végzettséggel rendelkező fiatalok is.

Tavaly márciusban szervezték meg első alkalommal a gyakorlati helyek börzéjét, melyen a diákoknak tanulmányaikhoz kapcsolódó gyakornoki pozíciókat kínáló vállalkozások és intézmények mutatkoztak be. A 2010-es rendezvény sikerén felbuzdulva a börzét idén is megtartják, a hallgatók több mint húsz szervezet ajánlatai között válogathatnak.

A rendezvényt személyes tanácsadás, grafológiaelemzés, valamint nyereményjáték színesíti.

Azok, akik részletesebben meg szeretnének ismerkedni egy-egy vállalkozással, meghallgathatják az SZTE TIK szemináriumi termeiben rendezett céges előadásokat vagy akár kötetlen formában, pizza és üdítő mellett is beszélgethetnek a vállalkozások vezetőivel a munkalehetőségekről és elvárásokról.

A hagyományokhoz híven az állásbörzét megelőzően a József Attila Tanulmányi és Információs Központ a hallgatóknak szervezett felkészítő programoknak is helyet adott. A diákok szakképzett HR-tanácsadók által vezetett próbainterjúkon vehettek részt, kipróbálhattak különböző teszteket, amelyekkel egy igazi kiválasztás során is találkozni fognak, megtudhatták, miként lehet jó önéletrajzot és álláspályázatot készíteni.

Az SZTE öregdiák szervezete immár hatodik alkalommal adja át a tavaszi állásbörzén az Alma Mater-díjat. Az elismerést az a cég érdemelheti ki, amely a legtöbb, az egyetemen végzett hallgatót foglalkoztatja, valamint kiemelkedő kapcsolatot ápol az az universitassal.

Az ünnepség után – melyet szerdán 11 órakor rendeznek a TIK II. emeleti közösségi terében –workshopot rendeznek, ahol a meghívottak a szegedi hallgatók munkaerő-piaci lehetőségeit elemzik, s a korábbi díjazott cégek vezetői megosztják tapasztalataikat a szegedi hallgatókról.

 

Részvételi feltételek/Jelentkezés

 

Az SZTE Tavaszi Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje rendezvényen való részvételhez jelentkezés nem szükséges!

Az egyes programokon való részvételhez jelentkezni személyesen az SZTE Karrier Irodában lehet (Honvéd tér 6. 41-es iroda) március 10-től 30-ig!

 

ab_plakatMárcius 30.

9:00-17:00 SZTE Tavaszi Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje

Helyszín: SZTE TIK Átrium

9:00-17:00 Dél-Alföldi Grafológia Centrum- grafológiai tanácsadás

Helyszín: SZTE TIK Átrium Dél-Alföldi Grafológia Centrum standja

9:00-15:00 Cégelőadások

Helyszín: SZTE TIK III-as szemináriumi terem

9:30-10:00: CAS Software Kft.
10.00-10.30: Morgan Stanley

10.30-11:00: CIB Bank Zrt.

11:00-11:30: CCUSA Magyarország Kft.

11:30-12:00: Békés Megyei Önkormányzat

13:00-13:30: ExxonMobil

13:30-14:00: Ópusztaszeri Nemz. Tört. Emlékpark

14.00-14.30: CIEE Exchanges Inc. Ker. Képv.

15:00-16:00 Sanofi-Aventis/Chinoin- Karrier Pizza

Közös pizzázás a cég képviselőivel!

Helyszín: SZTE TIK III-as szemináriumi terem

16:00-17:00 Morgan Stanley- IT cégprezentáció

Helyszín: SZTE TIK III-as szemináriumi terem

18:00-19:00 Morgan Stanley - An Exciting Place to Start Your Career

Gyakorlati helyet keresel? Végzős közgazdász/jogász vagy? Találkozz velünk!

Bemutatkozik a Morgan Stanley Magyarország

Helyszín: SZTE GTK Átrium (Kálvária sgt. 1.)

Regisztráció: 2011. március 28-ig az szte@morganstanley.com e-mail címen vagy személyesen az SZTE Karrier Irodában (Honvéd tér 6. 41-es iroda).


Március 31.

9:00-13:00 Morgan Stanley- Introductions

Próbainterjúk közgazdász és jogász hallgatóknak/végzősöknek angol nyelven!

Helyszín: SZTE GTK Karrier Iroda (Kálvária sgt. 1. 408-as szoba)

Jelentkezés: 2011. március 28-ig az szte@morganstanley.com e-mail címen vagy személyesen az SZTE Karrier Irodában (Honvéd tér 6. 41-es iroda).

13:00-15:00 ExxonMobil- Karrier Pizza

Közös pizzázás a cég képviselőivel!

Helyszín: Árpád tér 2. Alagsor 6. terem

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek