egyetemnapja2011

Kitüntetések és könyvtári névadó a Szegedi Tudományegyetem Napján

November 11. jeles nap a Szegedi Tudományegyetemen: kolozsvári gyökereire, Klebelsberg Kunóra is emlékezett a szenátus ünnepi ülésén. A Tisza-parti universiatas a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartotta az egyetem napi rendezvényt. A hagyományokhoz híven most is számos kitüntető címet és elismerést adtak át.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani is képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és mindent vissza lehet szerezni.” – Klebelsberg Kunó hitvallása ez, egyben egy hosszú időre szóló recept arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni akkor, amikor egy ország, nemzet nehézségekkel küszködik. Az európai nemzetek és Magyarország ma ilyen helyzetben van. Ez volt az a filozófia, amely mentén Klebelsberg a Szegedi Tudományegyetem működését nemcsak lehetővé tette, hanem nemzetközi színvonalúvá emelte. Ezt ünnepeljük az Egyetem Napján – jelentette ki Szabó Gábor rektor. Azért kell erről az örökségről beszélni, mert nem egyformán gondolkodunk: akad, aki vitatja, hogy a felsőoktatás a nemzet koronaékszere.

A Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából a rektor bejelentette: ezentúl Klebelsberg Kunó nevét viseli az egyetemi könyvtár. Az SZTE régi adósságát törlesztette ezzel az egykori legendás kultuszminiszterrel szemben.

–Receptet ad számunkra Klebelsberg azzal is, hogy már a 20-as megfogalmazta: „azok a nemzetek, amelyeknél nem folyik területi kutatás, és főiskolájuk is csak arra szorítkozik, hogy az idegen népek által felkutatott igazságokat továbbterjesszék, nagy nemzeteknek nem nevezhetők. Egy nemzet naggyá csak akkor lehet, ha kebelében önálló kutatás folyik” – idézte ismét Klebelsberg Kunót Szabó Gábor. Az akadémikus ezt a gondolatot szeretné a szegedi egyetem hitvallásának tekinteni, és szerinte ebben az irányban kellene továbbvinni az ország sorsát.

Az ünnepségen Bazsa György professzor, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke átadta a Szegedi Tudományegyetem 2011. évi sikeres akkreditációját igazoló oklevelet. Köszöntőjében elmondta: a Szegedi Tudományegyetem tudatos és öntudatos intézmény, egyszerre klasszikus és korszerű.

Az Egyetem napján számos kitüntetést adtak át.

„Gyűrűs doktor lett”: kitűnő tanulmányi eredményéért Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae kitüntetéses doktori címben részesült Schirm Anita nyelvész.

Az ünnepségen Doctor Honoris Causa kitüntető címet vehetett át négy olyan professzor, akivel munkakapcsolatban állnak szegedi kutatók. Így Philip Adey, a londoni King’s College Neveléstudományi Tanszékének emeritus professzora, akinek kutatásai bebizonyították, hogy a természettudományok tanulása szignifikáns és hosszantartó hatással van a tanulók intelligenciájára. Detlev W. Belling, a potsdami egyetem Polgári- Munka és szociális jogi tanszék vezetője, aki a szegedi német jogi képzések egyik megújítója. Ilpo Huhtaniemi, az Imperial College of London Reproduktív Biológia Tanszék professzora, az andrológia és a reprodukciós endokrinológia nemzetközi szinten kiemelkedő egyénisége. Andrew Todd-Pokropek a londoni University College emeritus professzora, akinek szerepe volt abban, hogy 1999-ben a József Attila Tudományegyetem rendezhette meg az IPMI-t, az orvosi képfeldolgozás egyik legrangosabb konferenciáját.

Senator Honoris Causa kitüntetô címben részesült: Urpo Kalevi Kivikari, a turkui egyetem professzora, akinek kimagasló tudományos munkássága középpontjában a nemzetközi gazdasági kapcsolatok állnak, és1989-től Magyarország tiszteletbeli konzulja; Hartmu Zinsert, a berlini Freie Universität Vallástudományi Tanszék professzora.

 

Az egyetemen végzett oktatási és kutatás eredményeiért Pro Universitate díjjal ismerték el Csirik János, Jakab Éva, Nagypál István, Ötvös Péter, Szabó Gábor, Szemere György eddigi munkásságát.

A Klebelsberg Kunó-díjjal járó emlékérmet és díszoklevelet vehette át: Jancsó Gábor, Nagy Ferenc, Totik Vilmos. Klebelsberg Kunó-díj emeritus fokozatában részesült Boda Domokos.

Az ünnepségen vehette át egyetemi magántanári kinevezését Dr. Bényiné Dr. Farkas Mária.

Kristó Gyula díjban részesült C. Tóth Norbert, Kis Péter.

 

 

 

Kitüntetettek

Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae kitüntetéses doktori címben részesült


Doctor Honoris Causa kitüntetô címben részesült


Senator Honoris Causa kitüntetô címben részesült

  • Prof. Dr. Urpo Kalevi Kivikari - laudatio 
  • Prof. Dr. Hartmut Zinser - laudatio


Pro Universitate-díjban részesült


Klebelsberg Kunó-díjban részesült


Klebelsberg Kunó-díj emeritus fokozatában részesült


Egyetemi magántanári címben részesült

  • Dr. Bényiné Dr. Farkas Mária

Kristó Gyula díjban részesült

A Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából Szabó Gábor rektorral készült interjú itt olvasható.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés