Bezár

Hírarchívum

Sansz Nap az SZTE-n

Sansz Nap az SZTE-n

2011. október 28.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központja és az SZTE Hallgatói Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottság nagy érdeklődés mellett 2011. október 26-án SANSZ napot tartott.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Sansz nap 2011A rendezvény célja, hogy a fogyatékkal élő hallgatók számára egy olyan terem kerüljön bemutatásra, ami segítségükre lehet a mindennapok során. A Központ a bejárat és illemhelyiség akadálymentesítését követően fontosnak érezte, hogy közösségi-, relaxációs- és tanulási teret biztosítson az egyetem speciális képzési igényű hallgatóinak. Az érdekes előadások mellett lehetőség volt relaxációra és egy speciális szobában bárki megtapasztalhatott a vak emberek mindennapjaiból szituációkat. A Tanácsadó Központ egy olyan különleges szerkezetet helyezett el a Hallgatóbarát kompetencia teremben, ami akár száznegyvenszeresére képes felnagyítani az elé tett szöveget, ami a gyengén látóknak óriási segítséget jelent. Emellett egy képernyőolvasó szoftverrel ellátott számítógép, valamint egy lapolvasó szkenner is a hallgatók szolgálatában áll.

Dr. Sebőné dr. Szenes Márta a Központ szakmai vezetője és Vukovich Katica esélyegyenlőségi referens, valamint az egyetemi hallgatókból álló kortárssegítő csapat munkája is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egyetem Honvéd téri épületének szolgáltatásai megelégedéssel töltse el a speciális képzési igényű hallgatókat.

A Honvéd téri épületben átadott Hallgatóbarát Kompetencia Terem speciális eszközeit, Macska Zsuzsanna szociális munkás mutatta be, aki a Napos Oldal Alapítvány munkatársa.



SANSZ Nap az esélyegyenlőségért

A Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központja idén is megszervezte az elsősorban fogyatékkal élő hallgatóknak szóló Sansz Napot. Ez az alkalom azért is különleges volt, mert átadták a központ új, hallgatóbarát kompetencia-termét.

A speciális képzési igényű hallgatók integrációjának napját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) általános rektorhelyettese, Rácz Béla és az Életvezetési Tanácsadó Központ esélyegyenlőségi koordinátora, Szenes Márta nyitotta meg. Az érdeklődők a sajátos képzési igényű hallgatók lehetőségeiről szóló előadásokon is részt vehettek. Laki Ildikó, az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársának és az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatójának Esélyek az oktatásban, avagy a fogyatékos hallgatók jelenléte a felsőoktatásban című előadása nyitotta a programot. Ezt követően Horváth Hajnalka prezentálta az SZTE hallás- és látássérült hallgatói számára elérhető szolgáltatásokat. Az előadásokra rengetegen voltak kíváncsiak, így a kijelölt terem szűknek is bizonyult a nagyrészt oktatókból, tanulmányi osztályok és érdekvédelmi szervezetek munkatársaiból álló közönség számára.

– A SANSZ esélyt jelent, esélyt adni minden fogyatékkal élő hallgatónak, hogy tanulmányaikat ugyanúgy tudják végigvinni, mint egészséges hallgatótársaik – mondta Vukovich Katica esélyegyenlőségi referens, összefoglalva a program célját. Ezt hivatott elősegíteni az azonos nevű „SANSZ terem” is, amely a gyengénlátó, látássérült hallgatók számára biztosít olyan tanulássegítő eszközöket, amelyeket költségességük miatt nem tud beszerezni minden rászoruló diák. – Az Életvezetési Tanácsadó Központ minden segítséget próbál megadni ahhoz, hogy a hallgatók minél jobban kihasználhassák ezt a teret. Most három gép található itt: egy lapolvasó, ami nyomtatott oldalakat tud felolvasni, egy nagyító gép, ami gyengénlátó hallgatóknak nyújt segítséget, valamint egy felolvasó szoftver, amely a látássérültek számára a leghasznosabb, hiszen ezzel tudják használni a számítógépet, böngészhetnek az interneten magyarázta az esélyegyenlőségi referens.

„Terek, érzékek, élmények!” – elnevezéssel a gyakorlati bemutatókon az érdeklődők – a nagy létszám miatt rövid sorban állást követően – kipróbálhatták a relaxációs terem gépeit, fény- és hangterápia segítségével érhették el a tanuláshoz leginkább alkalmas lelki- és fizikai állapotot. A szomszédos „Vak szobában” bárki megtapasztalhatta, hogy milyen lehet a nem látók világa. Itt Macska Zsuzsanna, a Napos Oldal Alapítvány vakvezető kutyás segítője kísérte körbe a betérőket, akiknek egy rögtönzött boltban kellett bekötött szemmel tájékozódniuk, „bevásárolniuk” és fizetniük. A bátrabbak is bizonytalan léptekkel indultak a terembe, de kísérőjüknek köszönhetően mindenki pozitív tapasztalatokkal hagyta el a besötétített alkalmi közértet. A SANSZ teremben pedig a látogató megismerhette a Braille írást vagy speciális szemüvegekkel imitálva próbálhatta ki, mit lát az, aki valamilyen látási zavarral küzd.

Az Életvezetési Tanácsadó Központ főként a speciális képzési igényű hallgatók segítésére fordítható normatívából és pályázati pénzből finanszírozta az eszközök beszerzését. Vukovich Katica esélyegyenlőségi referens szerint a közeljövőben a legfőbb cél – a bővítés mellett – a sérült hallgatók számára egyszerűen használhatóvá és könnyen megközelíthetővé tenni az új termet, például az Életvezetési Tanácsadó Központ Vitéz utcai székhelyének akadálymentesítésével és vakvezető sáv kialakításával. Emellett fontosnak tartanák az információ hatékonyabb terjesztését is. A központ jelenleg százötven regisztrált hallgatóval foglalkozik, de a becslések szerint körülbelül további százan lehetnek a szegedi egyetemen, akik számára segítséget jelenthetnének ezek a szolgáltatások, ha értesülnének róluk.

Borbola Terézia

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek