SZTE Info

Az SZTE-hallgatót segíti a részletfizetés, a diákhitel

Közelegnek határidők, de az SZTE önköltséges gólyái, hallgatói még időben léphetnek. Az első és a további két részletről szóló csekket a 33. héten postán kapják meg, a Diákhitel 2 igénylésére pedig augusztus 15-től nyílik lehetőség.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának június végi döntése értelmében a hallgatók három részletben fizethetik be a költségtérítésüket, önköltségüket – jelentette ki Fekete Csaba, a Hallgatói Szolgáltatói Iroda vezetője. A három részletben történő fizetést nem kell kérvényezniük a hallgatóknak, ettől a tanévtől minden költségtérítéses, illetve önköltségi díjas hallgató automatikusan 3 részletfizetéses csekket kap. A féléves önköltségi díj 50 százalékát első részletként kell befizetni – legkésőbb szeptember 10-ig. A költségtérítés, önköltségi díj fennmaradó 25-25 százaléka kiegyenlítésének határideje: október 10., illetve november 10. – sorolta a határidőket a HSZI vezetője. Az, aki egy összegben kívánja kifizetni a féléves képzési díjat, az a 3 csekket egyszerre is feladhatja A befizetési értesítőket a 33. héten postára adja az SZTE.

Az SZTE hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról című szabályzata elérhető a http://www.u-szeged.hu/egyetem/szabalyzatok linken. (Az egyetem néhány kara a korábbi szabályoknak megfelelő, mára érvényüket vesztett információkat, határidőket is szerepeltet honlapján.)

Az önköltségi díj kifizetését segíti a Diákhitel2. A kedvezményes, mert 2 százalékos kamatozású kölcsönről információt kaptak a gólyák a felvételi értesítéssel együtt. Fekete Csaba a www.u-szeged.hu kérdésére válaszolva elmondta: azok számára, akik Diákhitel2 segítségével rendeznék az önköltségi díjukat, a Modulo rendszerben augusztus 21-én nyílik meg az a felület, amelyen jelezhetik ezt a szándékukat. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a Diákhitel2 igénylését a: https://www.diakhiteldirekt.hu/ oldalon lehet elindítani, ahol további információk is elérhetők erről a lehetőségről.

SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 26.
    13:00 - 14:00
    Az SZTE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ tárgyalóterme a Klinika egykori vezetőjéről, Dr.Cserháti István Professzor Úrról kapja a nevét. Az ünnepélyes névtáblaavatóra a szervezők várják az érdeklődőket.
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés