Bezár

Hírarchívum

2
Elkészült a Szegedi Egyetem Magazin decemberi száma

Elkészült a Szegedi Egyetem Magazin decemberi száma

2012. december 11.
2 perc

Immár olvasható a Szegedi Egyetem Magazin (SZEM) decemberi (egyben idei utolsó) száma! Az ismert terjesztési pontokon (például az egyetemi épületekben, a kávézókban) elérhető, kézbe vehető, olvasható. A www.u-szeged.hu honlapon a Hírek rovat Szegedi Egyetem menüpontjában virtuálisan a korábban megjelent újságokba is belelapozhatnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Fókuszban ezúttal József Attila került, pontosabban a költő és Szeged, illetve a Szegedi Tudományegyetem kapcsolata. József Attila halálának 75. évfordulója december 3-ára esett, így alakját – többek között – szegedi irodalmárok segítségével idézi meg magazinunk. Az SZTE hallgatóit arról faggattuk, mit jelent számukra József Attila munkássága, s melyik a kedvenc József Attila-költeményük. A SZEM sajtótörténeti sorozatának új részéből az is kiderül: miért éppen József Attila költeményét választotta címlapjára az egyetlen számot megélt Egyetemi Élet.

90 éves az egyetemi füvészkert – színes összeállítással köszöntöttük föl a születésnapot. Az írásból az is kiderül: az eddig csupán fóliával fedett különleges és páratlan növénygyűjtemény valódi üvegházba kerülhetett nemrég egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően. Áttekintettük azt is, hogyan áll a Szegedi Tudományegyetem a különböző nemzetközi és hazai felsőoktatási felmérésekben, rangsorokban. Elöljáróban annyit árulunk el: egyáltalán nincs ok a szégyenkezésre, sőt!

Tovább szemezgetve a tartalomból: az érdeklődők megtudhatják, milyen eredményekkel zárult az SZTE 3 milliárd forintos nagyprojektje, az úgynevezett Kutatóegyetemi Kiválósági Központ megvalósítása. Miért fut félmaratont Majó Zoltán? Az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója válaszol a kérdésre.

Bemutatjuk az SZTE EHÖK SE egy évvel ezelőtt megalakult szurkolócsapatát is: húsz csinos lány köszön vissza a SZEM hasábjairól! Mindezek a témák és egyéb érdekességek is megtalálhatóak a friss SZEM-ben!

 
Lapozzon bele Ön is a SZEM márciusi, áprilisi, május/1, május/2, júniusi, szeptemberi, október/1, október/2 valamint a novemberi számába! Jó olvasást

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek