Bezár

Hírarchívum

fogorvos_kezdo

Új oktatóteremmel gazdagodott a fogorvoskar

Új oktatóteremmel gazdagodott a fogorvoskar

2012. december 17.
2 perc

Többé nem kell körbeállni a demonstráló oktatót, minden hallgató külön monitorról követheti a műveletet – többek között ezt is tudja az a kilencszékes új oktatóterem, amit december 15-én adtak át az SZTE Fogorvostudományi Karán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nagy Katalin dékán asszony elmondta, a felújítás ötlete úgy kezdődött, hogy a Gazdaságtudományi Karról felkereste Vilmányi Márton és Majó Zoltán egy pályázati lehetőséggel – ritka, hogy egy kar ilyen segítőkészen gondol egy másik kisebb karra, amilyen akkor volt a FOK. A dékán arról is beszélt, európai szintű tanterem létrehozása volt a céljuk, melyhez nem lett volna elegendő forrásuk, ha nem tudják maguk mellett az egyetem és Rovó István műszaki főigazgató-helyettes, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság támogatását.

IMG_8943_szteSzabó Gábor rektor az ünnepségen hangsúlyozta, az egyetem számára ez a korszerű tanterem fejlődési lehetőséget jelent, és a benne folyó oktatási lehetőségek hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy az intézmény külföldi hallgatókat vonzzon a szegedi egyetemre.

– Eljött az idő, hogy kimondjuk, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően az SZTE-nek minden feltétel rendelkezésére áll ahhoz, hogy világszínvonalon tudjon teljesíteni az oktatásban és a kutatásban egyaránt – fogalmazott Majó Zoltán gazdasági és műszaki főigazgató. Nemrég befejeződött Tudássétány nevet viselő TIOP-pályázat első üteme, az új fogorvosi oktatóterem már a folytatás, a második szakasz keretében valósult meg, a következő állomás a Bolyai-épület renoválása lesz tavasszal. A terem infrastrukturális, gépészeti-elektromos felújítása pályázati forrásból történt mintegy 30 milliós értékben, amit még önerővel egészítettek ki például az informatikai fejlesztésre, így mindent egybevetve több mint 50 millió forintba került az új oktatóterem.

Az új tanterem a hozzá tartozó kiszolgáló raktárhelyiségekkel, adminisztratív részekkel csaknem a teljes első emeletet elfoglalja, és egyszerre 18 hallgató gyakorlatát segíti majd elő. A kilencből egy munkaállomás demonstrációs célokat szolgál. Az itt található mikroszkóp képét például az állomásokhoz tartozó monitorokon láthatóvá tudják tenni, illetve felvételt is lehet készíteni. Nem kell tehát körbeállni az oktatót, az új rendszer segítségével minden hallgató a saját helyén, minden részletében jól láthatja a demonstrálni kívánt műveletet.


uszt_logo_rgb  Infoblokk3_ERFA

A. M.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek