egyetemek_borzeje_-_kiemelt

Az Európai Egyetemek Börzéjén is bemutatkozott az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magát május 24-én, Sepsiszentgyörgyön az Európai Egyetemek Börzéjén. Az SZTE képzési kínálata mellett az érdeklődők a magyarországi felsőoktatási felvételi részleteiről is informálódhattak.

 

Tizennyolc bolgár, román és magyar egyetem között a Szegedi Tudományegyetem is bemutatta képzéseit az első alkalommal, Sepsiszentgyörgyön megrendezett Európai Egyetemek Börzéjén. Az SZTE részéről öt kar (Állam- és Jogtudományi Kar, Mérnöki Kar, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és a Mezőgazdasági Kar) látogatott el az erdélyi városba.

Határozott elképzelésekkel érkeztek a középiskolások, sokan már pontosan tudták melyik képzésre szeretnének jelentkezni” – mondta Vékony Tímea, az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának PR-asszisztense. Hogyan lehet elismertetni a Romániában szerzett érettségit? Miért kaphatnak többletpontot a felvételi jelentkezésnél? Hogyan nyerhetnek felvételt szegedi kollégiumokba? Ezek voltak a leggyakoribb kérdések. Vékony Tímea szerint a szegedi universitas egyik nagy előnye a szakok változatosága, a sokszínű kínálat: az SZTE-re jelentkező középiskolások 12 kar 88 alapképzési szakja közül válogathatnak. Sokan nem tudják, hogy a kettős állampolgárságú határon túli felvételizők államilag finanszírozott képzésben is tanulhatnak Magyarországon, így jogosultak ösztöndíjra, kollégiumi elhelyezésre is.

Az SZTE egész évben továbbtanulási roadshow-k, iskolalátogatások keretében ismerteti szakait, tájékoztatja a 11. és 12. évfolyamos középiskolásokat a felsőoktatási felvételi részleteiről, a régió magyarországi és határon túli iskoláiban. Emellett az egyetem speciális felvételi oldala is számos hasznos információt tartalmaz a továbbtanulás szegedi lehetőségeiről.

További információk: http://www.u-szeged.hu/felveteli


egyetemek börzéje - galéira
Az Európai Egyetemek Börzéjén készült képek itt megtekinthetők

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Kocsis_BalazsKocsis Balázs - FOK, fogorvos

Azért Szegedre jelentkeztem, mert a dél-alföldi régióban szerettem volna maradni. Szegedről jókat hallottam, és most már tapasztaltam is. A kar dinamikusan fejlődik, épület egy 9 székes rendelő itt nálunk, ami európai színvonalú. Nagyon felkészült az oktatógárda, valamint a munkaadók külön skatulyába helyezik a Szegeden végzett fogorvostan-hallgatókat, tehát előnyben van az, aki szegedi diplomával rendelkezik, európai szinten is.



Zadori_BenceZádori Bence – BTK – Kommunikáció-és médiatudomány

Szeged az Alföld fővárosa. Nem olyan nagy és túlcifrázott, mint Budapest, és ez az élmények, az ismerkedés javára szolgál. AZ SZTE pedig sokkal gyakorlatiasabb képzést ad a legtöbb egyetemnél, ami a választott szakom (kommunikáció- és médiatudomány) számára elengedhetetlen. És hogy miért a #sztekomm? Mert túlságosan érdekel a világ és ezt itt különösen díjazzák.

 

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *