Bezár

Hírarchívum

Dentálhigiénikus szakembereket képez a szegedi egyetem

Dentálhigiénikus szakembereket képez a szegedi egyetem

2012. május 17.
2 perc

80 millió forint támogatást nyert Európai Uniós forrásból dentálhigiénikus szakemberek alapképzésének indítására a Szegedi Tudományegyetem. A programról május 18-án 13 órától sajtótájékoztatót tart a TIK-ben az SZTE Fogorvostudományi Kar. Az SZTE FOK hagyományos tavaszi továbbképzését május 18-án és 19-én szintén az SZTE TIK-ben rendezi.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi, valamint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara közel 80 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, hogy 4 éves képzésen, a prevenció-gondozás alapszakon, dentálhigiénikus szakemberek oktatását indítsa el. A dentálhigiénikus szakemberek képzéséről május 18-án 13 órakor az SZTE TIK-ben sajtótájékoztatót tartanak.

A program indokoltságát igazolja a hazai lakosság egészségi állapota: a szájüregi rákban elhunytak arányát tekintve hazánk Európában az első, a világon a tizedik helyet foglalja el. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a fogszuvasodást és a fogágybetegségeket jellemző számok tükrében sem. A szájüregi betegségek megelőzésében, a fejlettebb egészségkultúrával rendelkező országokban komoly szerepet játszanak a fogorvosok mellett tevékenykedő dentálhigiénikus szakemberek.

Magyarországon az Uniós statisztikák szerint több mint ezer klinikai fogászati higiénikus dolgozik. Az, hogy ez a szám nem látszik a fenti egészségügyi mutatókban, annak is köszönhető, hogy ezen szakemberek, a munka mellett, egy éves, OKJ-s oktatásban szerzik képzettségüket, olyan intézményekben, amelyek fő profilja nem az egészségügyben dolgozó szakemberek oktatása, és ahol ezen szakma művelői számára kiemelten fontos gyakorlati képzést nem szervezik meg.

Az előzőekben említett anomáliák megszüntetésére az SZTE FOK olyan alapszak beindítását képzelte el, ahol a hallgatók a svájci, amerikai, angol és skandináv mintákat alapul véve, az egészségügyi szakemberek oktatásában jártas főiskolai és egyetemi oktatók segítségével, gyakorlatorientált képzést követően, a fogászati team, önálló munkavégzésre képes tagjaként szereznek oklevelet.

Az SZTE FOK hagyományos Szegedi Tudományos Továbbképző Konferenciáját május 18-án és 19-én rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában.

A sajtótájékoztató meghívója innen elérhető:

Sajtóközlemény:

A programról részletesebben itt olvashat:

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek