2019. szeptember 22., vasárnap

kiemelt

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Szent-Györgyi Albert orvosi-élettani Nobel-díjának 75. évfordulójára nagyszabású, négynapos tudományos seregszemlével készül a Szegedi Tudományegyetem. A március 22-25. között rendezendő tudományos tanácskozásokon túl a tágabb közönség is megismerkedhet a Szegedre látogató neves kutatókkal.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Szent-Györgyi Albert máig az egyetlen, aki döntő részben magyarországi, ráadásul szegedi kutatásaival érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést – emelte ki a március 22–25. közötti konferencia elnöke, Vécsei László akadémikus. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja elmondta: a szegedi egyetem egykori rektora a tudományos kitüntetést 1937-ben „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” kapta meg. Ezt követően érdeklődése az izomkutatás felé fordult: a sejteken belüli Krebs-ciklus megismerését eredményezte. Majd a kvantummechanika és az élőszervezetek működésével kapcsolatos kutatásokat végzett. Szólt arról is, hogy Szent-Györgyi hatása a mai napig él a Szegedi Tudományegyetemen, szellemi unokái, a most alkotó szegedi vegyészek és biokémikusok világraszóló eredményekkel büszkélkedhetnek. Hozzáfűzte: a Nobel-díjas elődről való emlékezéskor nem szabad megfeledkezni munkatársairól, Fodor Gáborról, Bruckner Győzőről, Straub F. Brúnóról, Banga Ilonáról, Laki Kálmánról, Guba Ferencről és másokról sem.

 

A március végi konferenciát nemcsak helyi, de regionális, országos és nemzetközi jelentőségűnek nevezte Varró András professzor. Az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese elárulta: a részt vevő tudósok a kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia és gyulladás, a molekuláris biológia és genetika, az idegtudomány, valamint a tuberkulózis témakörében osztják meg egymással, illetve a nagyközönséggel a legfrissebb tudományos eredményeket. Páratlan lehetőség, hogy 9 Nobel-díjas kutató fogadta el a felkérést, s tart majd plenáris előadást. Az előkészületekről a szervezőbizottság hétfőn sajtótájékoztatón számolt be az SZTE Általános Orvostudományi Kar Dékáni Hivatalában, illetve az ottani Szent-Györgyi Emlékszobában.

 

29 országból összesen 776 kutató regisztrált már a konferenciára, melynek a Tisza-parti város, illetve a Szegedi Tudományegyetem március 22. és 25. között ad otthont. Eddig 421 személy jelentette be igényét tudományos előadás megtartására. Várható, hogy több mint 30 országból 800-nál is többen érkeznek Szegedre – ismertette Hegyi Péter főtitkár. Kemény Lajos professzor, az SZTE ÁOK dékánhelyettese arról beszélt: a konferencia összköltségvetése mintegy 100 millió forint. A rendezvény az SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ uniós pályázat keretein belül valósul meg, platinafokozatú támogatója pedig Szeged önkormányzata és a Richter Gedeon gyógyszergyár.

 

Kulturális-művészeti és gasztronómiai kísérőprogramok is társulnak a rendezvényhez. Ezekről az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese beszélt. Pál József professzor kiemelte: szeretnék a tudósokat közelebb vinni a dél-alföldi, szegedi nagyközönséghez. Ezért nyílt fórumot tartanak a Nobel-díjasok részvételével, akiket 27 kiválasztott dél-alföldi, valamint délvidéki középiskolás mutat majd be. A tudományok fáját is elültetik a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és a Bölcsészettudományi Kar épületei között (a kocsányos tölgyet az SZTE Füvészkert ajánlotta föl, a helyet Novák István Prima Primissima díjas építész tervei alapján alakították ki), s emléktáblát avatnak (Fritz Mihály szobrász- és éremművész, illetve Szabó Géza ötvösmester alkotását). A sajtótájékoztatón bemutatták a konferencia emlékérmét is. A vendégek színvonalas szórakoztatásáról többek között Szentpéteri Csilla zongoraestje, Varnus Xavér orgonakoncertje, valamint a Magyar Állami Nép Együttes zenekara, a Duna Művészegyüttes, a Szeged Táncegyüttes és Sebestyén Márta közös fellépése gondoskodik.

 

Kulináris élvezetekben is részük lehet a konferencia résztvevőinek, hiszen a magyar konyhaművészet és borkultúra remekeivel ismerkedhetnek. Megkóstolják például a szegedi filézett hallevet, az Újházy tyúkhúslevest, a hortobágyi húsos palacsintát, a töltött káposztát és a somlói galuskát, ugyanakkor könnyebb saláták és hidegkonyhai készítmények közül is válogathatnak – foglalta össze a konferenciát szervező Waldorf2000 Kft. ügyvezetője, Makó László, aki családias vendéglátást ígért.

 

A konferencián 9 olyan tudós vesz részt, akik tudománytörténeti jelentőségű felfedezéseiért Nobel-díjat érdemeltek ki: Andrew V. Schally (orvosi-fiziológiai Nobel-díj, 1977), Bert Sakmann (orvosi-fiziológiai Nobel-díj, 1991), Eric Wieschaus (orvosi-fiziológiai Nobel-díj, 1995, Peter C. Doherty (orvosi-fiziológiai Nobel-díj, 1996), Tim Hunt (orvosi-fiziológiai Nobel-díj, 2001), Robert Huber (kémiai Nobel-díj, 1988), John E. Walker (kémiai Nobel-díj, 1997), Aaron Ciechanover (kémiai Nobel-díj, 2004), Ada E. Yonath (kémiai Nobel-díj, 2009).

 

SZTEpress


A sajtótájékoztatón készült képgaléria:

Szent-Györgyi Konferencia


A 2012. március 22-25. között megrendezendő Szent-Györgyi Konferencia nyilvános és közösségi programjairól Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese nyilatkozott az Európa Rádiónak:

Pál József nyilatkozata


Így várja Szeged a Nobel-díjas tudósokat - Szent-Györgyi Konferencia előkészületeiről szóló, 2012. március 5-én tartott sajtótájékoztató itt megtekinthető:



További információ: http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-februar/9-nobel-dijas-szegedi

szgya75

A Szent-Györgyi Konferencia hivatalos weboldala elérhető a http://www.szentgyorgyi75.com/ oldalon.




meghivo_USZT_TIK2
A sajtótájékoztató meghívója



A sajtótájékoztató után kiadott angol és magyar nyelvű sajtóközlemény az alábbi linkeken letölthető:

Sajtóközlemény (magyar)

Sajtóközlemény (angol)



A TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 azonosító számú, „Kutatóegyetemi Kiválósági Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
 
uszt_logo_rgb Infoblokk2_ESZA_egyes

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés