Bezár

Hírarchívum

kiemelt

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

2012. március 23.
3 perc

A szegedi egyetem Szent-Györgyi Albert-konferenciáján részt vevő német Robert J. Huber Nobel-díjas biokémikus azt üzente a szegedi középiskolásoknak: az övék a jövő, hiszen rengeteg probléma vár még megoldásra a világban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nem mindennapi vendég érkezett péntek délelőtt a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba: Robert J. Huber Nobel-díjas tudós látogatta meg a diákokat. Kis Gábor, az iskola igazgatója fogadta az illusztris vendéget, majd a 18 éves Kovács Rezsuk Dávid mutatta be angol nyelven diáktársainak.

Robert J. Huber 1937-ben a németországi Münchenben született. A Max Planck Intézet martiensriedi Biokémiai Intézete szerkezetbiológusaként dolgozik. Fizikai módszerekkel, elektrongyorsító berendezés segítségével, röntgensugárral határozta meg a membránba ágyazott fehérjék szerkezetét, megnyitva ezzel az utat működésük mélyebb megismeréséhez. Nobel-díját (megosztottan) a membránba ágyazott fehérjék térszerkezetének meghatározásáért vehette át 1988-ban.

A professzor egy iskolai óra keretein belül tartott előadást. A Szegeden zajló nagyszabású tudományos tanácskozásról szólva elmondta: méltó névadója Szent-Györgyi Albert ennek a tudományos konferenciának, hiszen a C-vitamin izolálása és kifejlesztése hatalmas tudományos áttörésnek számított. Robert J. Huber életéről, munkásságáról, korai kutatásairól, doktori munkájáról és a Nobel-díjhoz vezető kísérletekről is beszélt a fiataloknak. Kis Gábor igazgató örömmel nyilatkozta a rendezvényt követően: ez a találkozás meghatározó élmény volt a diákok számára, s biztosan sokan kaptak kedvet a biológia és kémia ismereteinek elmélyítéséhez.

Búcsúzásképpen egy ajándékcsomagot nyújtott át az igazgató a professzornak, valamint egy emlékkönyvet, amibe a Nobel-díjas az alábbi sorokat írta: „Tiétek a jövő. Rengeteg probléma vár még megoldásra a világban, az élelmezés, az egészségügy vagy az energetika tekintetében. Ezek megoldásából ti is kivehetitek a részeteket!”

 

SZTEpress

 

 

hubernobeldekkpekszveg.zip
Huber professzor a Deák-gimnáziumban


További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Regisztrálnak, támogatnak

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek