Bezár

Hírarchívum

szentgyorgyi_kedo

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

2012. március 21.
4 perc

Szent-Györgyi emlékév az idei. Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepli az SZTE március 22-25. közötti nemzetközi konferenciája. A 9 Nobel-díjas tudóst vonzó programsorhoz kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

Kétféle motívumú évfordulós emlékérmekkel tisztelegnek Szent-Györgyi Albert, valamint azon kilenc Nobel-díjas kiválóság előtt, akik a C-vitamin atyja Nobel-díja átvételének 75-dik évfordulója alkalmából érkeznek a Tisza-parti városba.


Fritz Mihály szobrász és éremművésznek már kétszer választották egy-egy munkáját az év érméjének a világ egyik legnagyobb numizmatikai kiadója, az amerikai Krause pályázatán. A művész elmondta: a szegedi Szent-Györgyi Konferenciára kétféle érem készült. Az egyik az általános konferenciaérem, amelyből minden résztvevő kap, a másikat pedig a tudományos tanácskozás prominens vendégeinek szánják, ezen szerepel a kilenc Nobel-díjas is.

 

A konferencia éremre Szent-Györgyi-portré és a program logója került. „Az egymásba úsztatott fotóváltozaton ugyanis a Nobel-díj képe rátakar Szent-Györgyi kezére, és ez az érmén nem mutatott volna jól” – magyarázta Fritz Mihály. A hátoldalon a konferenciát szervező szegedi egyetem főépülete látható.

A különleges ajándéknak szánt másik érmén a tizenegy portré kiegyensúlyozott elhelyezése okozott némi fejtörést a Fritz Mihálynak. Azon a kilenc Nobel-díjas, Szent-Györgyi Albert és Nobel arcképe látható, ami szinte annyi munkát jelentett, mintha tizenegy érmét készített volna. Végül olyan szerencsésen sikerült a kompozíció, hogy a kiemelt Szent-Györgyit a Nobel-díjak elnyerésének időrendi sorrendjében veszik körül a tudósok.

 

Fritz Mihálytól megtudtuk: a tervezés több napos anyaggyűjtést jelentett, a motívumot egyeztetni kellett a megrendelőkkel. Ezután egy-két nap alatt megoldható volt téma gipszbe vésése. Tehát a tervezés után gipszváltozat készült, majd az éremverde következett.

 

Szabó Géza ötvös elmondta, a konferenciára készített nagy méretű ajándék érmekkel szakmájában elment szinte a végső határig: a plakett száz milliméteres átmérőjű. A mester az úgynevezett verőtöveket – támogatásként – ingyen készítette el az érmekhez.

„Mi is szegediek vagyunk, és reméljük, hogy hozzá tudunk tenni valamit az egyetemi rendezvényhez” – nyilatkozta Szabó Géza, akinek édesapja még a ’30-as évek elején kezdte a szakmát, és az éremverés mellett dékáni jogart, sőt, püspöki pásztorbotot is készített. Világszínvonalú munkáival Szabó Géza műhelye – az állami pénzverő után – a második az országban. 150-160 művésszel dolgoztak már együtt, de megvannak az állandó partnereik. A mester kiemelte: nagy öröm volt neki Fritz Mihállyal együtt dolgozni.

 

Az érmék anyaga színezett réz, az egyik ezüstözött, a másik aranyozott, illetve van kénmájazott, patinázott változat is, valamint öntött bronz.

 

A Szent-Györgyi Albert Konferenciához kapcsolódóan a József Attila Tanulmányi és Információs Központ mellett elültetik a tudományok fáját is, és emléktáblát avatnak, mely szintén a két művész munkáját dicséri.

SZTEpress


További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Regisztrálnak, támogatnak

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek