Bezár

Hírarchívum

Kihirdették a Bartók Béla Zongoraverseny döntőseit

Kihirdették a Bartók Béla Zongoraverseny döntőseit

2012. március 24.
1 perc

Nemzetközi zongoraverseny rendezésével tiszteleg kétévente a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) Bartók Béla művészete előtt. Az idén jubiláló esemény döntősei vesznek részt a március 24-i megmérettetésen. A négy ifjú tehetséget a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséri. Az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny március 25-én zárul egy nagyszentmiklósi gálahangversennyel.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) idén is megrendezte, immár ötödik alkalommal a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. Az idén jubiláló esemény döntőjét március 24-én 18 órától tartják a Korzó Zeneházban. A finisbe került négy fiatal művészt a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséri a Liszt-díjas Gyüdi Sándor vezényletével.

A zongoraverseny összesen huszonegy fős nemzetközi mezőnyéből az elő- és középdöntők során négy hallgatót választott ki a neves zsűri: a végső megmérettetésen Takáts Márton, Kéry Tamás és Horváth Benedek Liszt Haláltáncával indul, míg Cho Younghoon Liszt Esz-dúr zongoraversenyével hajrázik.

A rendezvény célja, hogy a tehetséges hallgatók Bartók szülővárosa, Nagyszentmiklós közelében is bemutatkozhassanak és pódiumlehetőséghez jussanak, ám a programból hagyományosan nem maradhat ki a Temes megyei megemlékezés sem. Így a vasárnapi díjkiosztót követően koszorúzást tartanak a zeneszerző szülőházánál és szobránál. Az ünnepséget pedig délután négytől egy gálahangverseny követi a nagyszentmiklósi Nákó Kastélyban.

Az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny részletes programja az SZTE ZMK honlapján elérhető, bővebb tájékoztatás pedig a verbai@music.u-szeged.hu e-mail címen kérhető.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek