SZTE Info

Magyar győztes az V.Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának (SZTE ZMK) rendezvényén, az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen március 24-én győztest hirdettetek. Összesen 5 ország 21 fiatal zongoristája közül a nemzetközi zsűri Takáts Mártont ítélte a legjobbnak.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Külföldön is elismert zenei szaktekintélyek előtt mérte össze tudását összesen 5 ország 21 fiatal művésze az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) által kétévente megrendezett rangos eseményen idén a magyar zsűritagok mellett marosvásárhelyi, salzburgi és temesvári „ítészek” döntöttek. A hazai versenyzők mellett japán, koreai, szerb és olasz részvevőkből állt a mezőny. A március 24-i döntőbe négyen jutottak be: a Korzó Zeneházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor Liszt-díjas karmester vezényletével adhatták elő versenydarabjukat.

A jubileumi, idén 10 éves rendezvényen Takáts Márton bizonyult a legjobbnak, aki Liszt Haláltáncát adta elő a harmadik helyezett Horváth Benedekkel egyetemben. A második nhelyen Cho Younghoon végzett, tőle Liszt Esz-dúr zongoraversenyét értékelte a zsűri.

A három fiatal tehetség az értékes hangszervásárlási-utalványok mellett pódiumlehetőséget is nyert, hiszen a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny egyik kiemelt célja, hogy fellépési lehetőséghez juttassa a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókat.

Az ötnapos rendezvény végén, március 25-én megemlékezést tartottak: a szegedi eredményhirdetést koszorúzás követte Bartók Béla nagyszentmiklósi szülőházánál és szobránál. A programot a Temes megyei városban gálahangverseny zárta a Nákó Kastélyban.

SZTEpress

Korábban írtuk:

Kihirdették a Bartók Béla Zongoraverseny döntőseit

Nemzetközi zsűri és külföldi versenyzők a Bartók Béla Zongoraversenyen

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés
  • június 29.
    09:00 - 11:00