Bezár

Hírarchívum

Mintegy negyven céggel találkozhattunk az állásbörzén

Mintegy negyven céggel találkozhattunk az állásbörzén

2012. március 22.
2 perc

A hagyományokhoz híven idén is a TIK-ben került sor a XVII. SZTE Tavaszi Állásbörzére, melyet a III. Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéjével kötöttek egybe a szervezők.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Helyi, regionális és országos cégek állítottak standokat szerdán az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában. A rendezvényeket ismét azzal a céllal hívta életre az SZTE Karrier Iroda, a diploma előtt álló és a frissen végzett fiataloknak tanácsokat, segítséget nyújtson az elhelyezkedésben. Közel negyven cég érkezett, hogy ötleteket, tippeket adjon a nemrég diplomázott, illetve az abszolutórium előtt álló hallgatóknak: hova tovább az egyetem után?

Sinkó Mária rendezvényszervező, az SZTE Karrier Iroda munkatársa elmondta: az összevont eseményen nagyjából negyven cég képviseltette magát, köztük egyetemi egységek, helyi, illetve regionális cégek, állásközvetítők, munkaerő-kölcsönzők. Igen színes volt a paletta, a hallgatók szinte minden kérdésükre választ kaphattak. A szervezőket is meglepte, hogy már a reggel kilenc órai nyitástól kezdve milyen sokan betértek a TIK-be. Összesen mintegy ezerötszáz résztvevőt vártak, s nem is kellett csalódniuk!

Mint megtudtuk, a gazdasági, informatikai, műszaki, jogi és természettudományi irányultságú diákok a tanácsadás mellett konkrét lehetőségeket, ajánlatokat is kaphattak a cégektől. „Sok diák motivációs levéllel és önéletrajzzal érkezett. Ezeket bármelyik vállalkozásnál le tudták adni, így tudtak pályázni a meghirdetett állásokra és gyakornoki pozíciókra” – tette hozzá Sinkó Mária.

Érdekes programokat nyújtottak a céges előadások, illetve a Karrier Pizzák, amelyek keretében egy-egy közös pizzázás biztosított kiváló lehetőséget a közvetlen kapcsolatfelvételre. A Tanácsadó Sarokban a Dél-alföldi Grafológia Centrum, Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Karrier Iroda munkatársainak közreműködésével grafológiai, pályaorientációs és karrier-tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők. Aki pedig elfáradt a nyüzsgésben, az a Relax Sarok egyik zugában pihenhette ki magát, valamint a Karrier Caféban ereszthette ki a fáradt gőzt.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek