SZTE Info

Tolvajtársadalomról és a körtesztről a pszichológiai napokon

Idén újra megrendezték a Forum Humanum, azaz a Szegedi Pszichológiai Napok programot, immár tizenegyedik alkalommal. A szegedi egyetem hallgatói előadásokat hallgathattak – például a tolvajtársadalomról –, de rajzteszttel is elemezhették életutukat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Információs tolvajtársadalom? – Mannhardt András: Az illegális letöltés lélektanáról című előadásával kezdtük a szombatot a XI. Pszichológiai Napokon.

Az előadó meglepő adatokkal kezdte a prezentációt. Becslések szerint évente több mint 10 milliárd (!) dollárnyi kárt okoz az illegális letöltés. Az emberek pedig, akik ezért felelősek, mind becsületesnek tartják magukat. Hogyan magyarázható ez a jelenség?

Mannhardt András három nyomós indokkal próbálta feloldani az ellentétet. Először is: az emberek komolytalannak tartják e törvényt. Tekintve, hogy az állam sem veszi komolyan – hiszen nem ellenőrzik – a lakosság azt gondolja: akkor én miért foglalkozzak vele?

A második ok az úgynevezett Robin Hood-effektus. Csak vessünk egy pillantást a hírességek luxusvilláira, egyedi autóira… Valóban ők lennének az áldozatok? Tényleg arra van szükség, hogy megvegyük a filmeket és CD-ket ahhoz, hogy meglegyen nekik a napi betevőre való? Ugyan már!

Ráadásul – és ezzel elérkeztünk a harmadik ponthoz – a kár láthatatlan. Az emberek pedig, ha fizikailag nem érzékelik, nem is élik át annyira érzelmileg a károkat.

 

Vajon van megoldás? Lehet-e jobb ajánlatot kínálni az ingyenes letöltésnél?

Talán igen. Gondoljuk csak a palackozott vízre. Az is csak víz. Mégis, az emberek inkább megveszik, minthogy csapvizet igyanak. Pedig az ingyen van. Mannhardt András viccesen meg is jegyezte, hogy amíg meg nem jelent a szénsavmentes palackozott víz, biztos volt benne, hogy a buborék az, amiért fizetnek az emberek. De akkor miért adunk ki pénzt palackozott vízre? Négy egyszerű szó: minőség, praktikusság, kedvező ár.

De hogyan lehet ezt az elvet a letöltésekkel kapcsolatban megvalósítani? Előbb vagy utóbb kiderül. Az előadó azonban magabiztosan állítja, hogy a jövőbeli legális letöltés sokkal jobb lesz, mint a palackozott víz.

 

Reinhardt Melinda: Speciális rajztesztek – saját élményen alapuló műhelyében kiderült, hogy „egy rajz nem rajz” a gyermekpszichológiával is foglalkozó tanársegéd szerint, mivel ebből csak az illető jelenlegi lelkiállapotával kapcsolatban lehet következtetéseket levonni. Ennek ellenére a rajzelemzésből rengeteg dolgot megtudhatunk magunkról.

Egy kis csapatépítő tréning után kétféle rajzteszttel ismerkedtünk meg: a projektív útrajzzal és a megtévesztő nevű Hatvan Másodperces Rajzteszttel.

Az előbbi tesztben – amely Michael J. Hanes nevéhez fűződik - egyetlen feladatunk volt. Elképzelni, majd színesek segítségével lerajzolni egy utat. Mikor elkészültünk, kezdődhetett a vizsgálat. Milyen az út? Macskaköves? Vagy talán egy autópálya? Hol fut? Városban, erdőben? Honnan hová tart? Persze nem volt nehéz kitalálni: az út az életutunkat jelképezi, a rajzelemek tehát mind erről árulkodnak.

A Hatvan Másodperces Rajzteszt – más néven körteszt – a kapcsolatainkra ad rálátást. Akit érdekel: www.psychogalaxy.hu oldalon való regisztráció után „körteszt” néven maga is elvégezheti a tesztet.

Letenovics Ivett


Forum Humanum – XI. Szegedi Pszichológiai Napok


A 17. Őszi Kulturális Fesztivál részeként rendezik meg a XI. Forum Humanum – Szegedi Pszichológiai Napok előadássorozatot.


A Forum Humanum a vidék legnagyobb, pszichológus hallgatók által rendezett ismeretterjesztő konferenciasorozata, amely betekintést nyújt a pszichológia tudományának különböző formáiba előadásokon, sajátélményű műhelyeken és kerekasztal-beszélgetéseken keresztül.

 

Az idei év specifikuma az előző évekhez képest, hogy a szervezők ezúttal az előadásokat egy központi téma köré szervezték meg, és ez a központi téma a média világa. A szervezők a téma megválasztásának okaként a média meghatározó jellegét emelték ki, továbbá szerepének egyre nagyobb súllyal való meghatározását mind a közélet, mind a magánélet színpadán.

 

A rendezvény magas színvonalát mi sem példázza jobban, mint az előadók maguk, akik közt szerepel szegedi oktató és kutató, debreceni, pécsi, budapesti egyetemi oktató, alapítványi munkatárs és elméleti szakember egyaránt.

Így például Bilkei Pál, aki jelenleg hatósági pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat végez, képesség és személyiségfejlesztő tréningeket tervez, tanít a Pécsi Orvostudományi Egyetemen és a Bűnmegelőzési Akadémián. Gyakran látható a televízióban is, ahol a bűncselekmények elkövetését, felderítésének kriminálpszichológiai vonatkozásait ismerteti.

De Szegeden ad elő Sas István is, aki a Kommunikációs Akadémia alapítója és társigazgatója, miközben oktat a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Gazdasági Főiskolán, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több mint 200 reklámfilm írója és rendezője. A Cannes-i Reklámfilm Fesztiválon 1977 óta 7 bronz minősítést, 1 Ezüst Oroszlánt és 5 Nemzeti Díjat kapott. Munkásságáért átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

 

A rendezvényről folyton frissülő információkat nyújt a hivatalos honlap (www.forumhumanum.hu), valamint a Forum Humanum facebook-os (http://www.facebook.com/forumhumanum?fref=ts) oldala.

N. R.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 19.
    14:00 - 16:00
    Az MTA SZAB közgyűlés programja: Köszöntő - Lovász László, az MTA elnöke. Beszámoló a SZAB 2017. évi munkájáról, tájékoztatás a SZAB 2018. évi terveiről – Fülöp Ferenc, a SZAB elnöke. A SZAB szakbizottságainak 2017. évi munkájának összegzése – Görög Márta, a SZAB tudományos titkára. Jókai pozíciója kora kulturális térképén című tudományos előadás – Szajbély Mihály, az MTA doktora, SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Magyar Irodalmi Tanszék intézetvezető egyetemi tanára. A SZAB 2017. évi Média pályázat díjkiosztó ünnepsége – Csernus Sándor, a Bírálóbizottság elnöke.
  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.