Bezár

Hírarchívum

Vérüket adták a szegedi egyetemisták

Vérüket adták a szegedi egyetemisták

2012. október 12.
2 perc

A Magyar Vöröskereszt szervezésében október 10-én véradásra várták a bátor jelentkezőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A TIK-ben már a 13 órai kezdés előtt gyülekeztek a hallgatók a véradásra. Nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű ételt és italt fogyasszunk véradás előtt, így azok, akik óráik közé sűrítették be a programotk, ásványvizet és nápolyit vehettek magukoz kalória- és folyadékpótlás céljából. Az Országos Vérellátó Szolgálat támogatói révén minden résztvevő kapott egy 500 forintos étkezési utalványt, egy mórahalmi fürdőbelépőt és egy a Mars téren beváltható Hungerit Zrt.-kupont.
Az asszisztensek hozzáértő munkája és a szakszerű felszerelés megbízható és kellemes légkört teremtett.

Az október 10-i esemény nemcsak az önkéntességről, az életmentéshez való hozzájárulásról szólt, hanem egy országos vetélkedésnek is része volt. Az Országos Felsőoktatási Véradó Versenyt Szeged indította el 2006-ban, s az SZTE több éven keresztül vezető szerepet játszott, a legtöbb véradót szolgáltatta. Miután egyre több intézmény csatlakozott a versenyhez – idén 37 egyetem és főiskola –, a szegedi aktivitás legutóbb nem volt elég a győzelemhez. Ebben az évben azonban a Szegedi Tudományegyetem újra megcélozza a dobogót. A jótékony viadal májusban zárul le, az eredményt majd a a Véradók Világnapján, 2013. június 4-én hirdetik ki.
Szekeres Veronika, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ igazgatója a www.u-szeged.hu portálnak elárulta, hogy Szeged és a régió élen jár, hiszen évente 65–70 ezer egységnyi vérrel tud szolgálni a rászorulóknak. Ez a szám azonban az utóbbi időkben némiképp visszaesett, ezért számítanak a fiatalok önkéntességére. Megtudtuk azt is, hogy minden hónapban lehetőség nyílik a véradásra az Ady téri épületben, ahol eddigi tapasztalatok szerint átlagosan 60-80 fő szokott megjelenni. A következő alkalom várható időpontja november 28-a.

 

Tolnai Andrea


Véradás galéria
A véradáson készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek