Bezár

Hírarchívum

Dóm tér felújítás kiemelt

Átadták az SZTE Dóm téri felújított épületegyüttesét

Átadták az SZTE Dóm téri felújított épületegyüttesét

2012. szeptember 21.
5 perc

A természettudományi és műszaki képzés megújítását, korszerűsítését célzó projekt keretében mintegy 1,5 milliárd forintból renoválták a Szegedi Tudományegyetem Dóm téri oktatási, kutatási egységeit, melyeket szeptember 20-án avattak fel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Dóm tér 7–8. és 9. szám alatti épületek felújítása a TIOP-1.3.1-07/2/2F-2009-0004 azonosítószámú „A Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése” című pályázat támogatásával, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósult meg, összesen mintegy 1,5 milliárd forintból. A tervezést a Duna-Tisza Ingatlanfejlesztő Kft., a kivitelezést a Ferroép Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. végezte el a megrendelő nagy megelégedésére. Ez a körülbelül négyezer négyzetméter alapterületet érintő beruházás volt az utolsó eleme az egyetemi Tudássétány mintegy 7 milliárd forint összköltségvetésű rendbetételének, melynek részeként az utóbbi években megszépült már a Dugonics téri központi épület, korszerűsödtek a Gyógyszerésztudományi Kar laborjai, s átadták a Mérnöki Kar új épületét is.

 

400 millióból szereztek be új eszközöket, műszereket

A Dóm tér oktatási épületei (ahol egykoron az egyetem egykori Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert is oktatott és kutatott) az 1920-as, 1930-as években külföldi példák alapján, az akkori legkorszerűbb színvonalon készültek el. A szegedi természettudományi képzés és kutatás megújításának érdekében most teljesen kicserélték az elektromos rendszert, a laborok komplett gépészeti technológiáját, s az épületegyüttes egésze korszerű geotermikus, energiatakarékos hűtési-fűtési rendszert kapott. Megtörtént emellett a műemlék ingatlanok szigetelése és a jogszabályoknak megfelelő akadálymentesítése is. A felújítás és a mintegy 400 millió forintból megvalósuló eszköz- és műszerbeszerzés révén modern környezetben és korszerű feltételek között folytathatják munkájukat az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Kémiai, illetve a Fizikus Tanszékcsoportjai, valamint az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) érintett egységei.

 

A kicsinosított és modernizált egységeket, szemináriumi és előadótermeket, hallgatói laborokat helyszíni bejáráson mutatták be a sajtó képviselőinek. Megtudtuk: a Kémiai Tanszékcsoport egy helyre, egy külön oktatási szintre koncentrálta erőforrásait, ahol tiszta, világos, szellős környezetben hat multifunkcionális hallgatói laboratórium és három takaros szemináriumi szoba is szolgálja a továbbiakban a gyógyszerész- és kémikushallgatók képzését. (Csak egyetlen laborjuk maradt a Béke-épületben, az már nem fért el itt.) Az egyes laborokhoz különböző színekkel ellátott öltözőszekrények is tartoznak. Kisebb eszközöket és berendezéseket is beszereztek, Horváth Dezső tanszékcsoport-vezető bemutatta például az új víztisztítót. A lézerekkel foglalkozó Kísérleti Fizikai Tanszék pedig az optikai kísérletek számára ideális otthont kapott az alagsori részben, hiszen itt biztosított a rezgésmentesség és a terhelhetőség – számolt be róla Szatmári Sándor tanszékvezető egyetemi tanár.

 

Nemzetközi kihívásoknak kell megfelelni

Ezt követően a Dóm tér 9. szám alatt található épület Budó Ágoston-tantermében Szabó Gábor akadémikus, az intézmény rektora, illetve Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója, és Hernádi Klára, a TTIK dékánja méltatta a beruházás eredményeit. Szabó Gábor kiemelte: a szegedi műszaki-természettudományos képzés végre valóban 21. századi körülmények között folytatódhat az épületfelújítás eredményeként. Külön köszönetet mondott a Ferroép Zrt.-nek, hogy nehéz helyzetben „beugróként” vállalta a kivitelezést, s örömét fejezte ki, hogy a beruházó, a megrendelő és a kivitelező harmonikus együttműködése révén a szoros határidőket sikerült betartani. – Az idő vasfoga bizony megviselte az egyébként nagyszerűen megtervezett Dóm téri ingatlanokat. Alkalmazkodnunk kellett ahhoz a helyzethez, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek nemzetközi kihívásoknak kell megfelelnie, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen épületekben, milyen infrastrukturális feltételek között dolgozunk, oktatunk, illetve kutatunk – mutatott rá a rektor, aki azt kívánta, hogy az SZTE polgárai jó egészséggel és szívesen dolgozzanak az átadott egységekben.

 

A Természettudományi és Informatikai Kar dékánja, Hernádi Klára azt hangsúlyozta, hogy fantasztikus csapatmunka révén hatékonyan és gördülékenyen sikerült lebonyolítani a projektet a Ferroép Zrt. beszállását követően. Utalt arra is: a legfrissebb nemzetközi felmérések szerint az SZTE a legjobb magyarországi egyetem, s a TTIK 333. a világranglistán, ami nagyban köszönhető az itt tevékenykedő fizikusoknak és kémikusoknak, kiknek munkája a jövőben még hatékonyabbá válhat.

 

Hatékonyabbá válhat „a legkeresettebb árucikk előállítása” is

Ezután Szabó Gábor érdekes és rendhagyó fizikaóráját tekinthették meg az érdeklődők. Az akadémikus úgy kezdte: fizikaórája tulajdonképpen egyáltalán nem rendkívüli, hiszen a szegedi képzés egyik legfontosabb öröksége éppen az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a kísérletekre. Ő is bemutatott több izgalmas és érdekes kísérletet, melyekbe a közönséget – illetve még kollégáját, Rácz Béla professzort, általános rektorhelyettest – is bevonta.

 

A kísérleteket követően emlékeztető táblát avatott Szabó Gábor rektor és a kivitelező Ferroép Zrt. vezérigazgatója, Nemesi Pál. Köszöntőt mondott Majó Zoltán, aki aláhúzta: a most átadott beruházás több karhoz kapcsolódik, ami jól szimbolizálja az integrált SZTE erejét és sokszínűségét. Dux László, az ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára arról szólt, hogy a továbbiakban kiváló körülmények között „állíthatják elő” Szeged és környéke „legkeresettebb árucikkét”, az idegen nyelvű orvosképzést is a Dóm téren. Az ő intézetükben mintegy 1000 diák hallgat biokémiát, közülük több mint 300 külföldi. Azt kívánta TTIK-s kollégáinak, hogy a fizikusok és a kémikusok is ilyen arányban tudjanak Szegedre vonzani más országokból érkező fiatalokat. Tóth Gábor, az ÁOK tanszékvezető egyetemi tanára a kivitelező munkáját méltatta.

 

A mérnöktársadalom nem kísérletezett

Mielőtt Szabó Gábor és Nemesi Pál leleplezték az emléktáblát, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója elmondta: az épületek tervezőmérnökei nagyszerű munkát végeztek, erről egyértelműen megbizonyosodtak a felújításhoz kötődő munka elvégzésekor. Úgy érzi, a mai kor követelményeinek mindenben megfelelő előadótermeket és laborokat sikerült átadniuk az egyetemnek, ráadásul a zöld szellemiség jegyében történhet az energiafelhasználás, ami mindenképpen előremutató. – A mérnöktársadalom ezúttal egyáltalán nem kísérletezett, úgyhogy nyugodtan lehet folytatni a Dóm téren a kísérletezést – jegyezte meg tréfásan.

 

SZTEinfo


Dóm tér felújítás galéria
További képek itt megtekinthetők


uszt_logo_rgb Infoblokk3_ERFA

nfu_logo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek