SZTE Info

szte_cimer_kiemelt

Augusztus 31.: tanévnyitó ünnepség a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2013–2014-es tanévet megnyitó ünnepi ülését 2013. augusztus 31-én (szombaton) 10 órakor tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében. A jeles eseményt élőben közvetíti a SZTE Televízió.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepséget tart 2013. augusztus 31-én (szombaton).

Csoportkép készül a szegedi universitas vezetőiről és professzori karáról az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt (Dugonics tér 13.) a tanévnyitó napján 9 órakor. Innen indul (várhatóan 9 óra 20 perckor) a dísztalárba öltözött professzorok menete az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ felé.

A 2013–2014-es tanévet indító ünnepség az SZTE TIK Kongresszusi termében (Szeged, Ady tér 10.) 10 órakor kezdődik. Az egyetemi és főiskolai tanárok, akadémikusok, emeritus professzorok és az SZTE Szenátusának tagjai a nézőtéren foglalnak helyet. Mögöttük az ünnepségen részt vevő gólyák ülnek, majd a jeles eseményt jelenlétükkel megtisztelő szülők, érdeklődők kapnak helyet. A több mint 700 személyt befogadó dísztermen kívül, a TIK előtérében elhelyezett kivetítőn is figyelemmel kísérhető az ünnepség.

A szegedi universitas tanévnyitó ünnepségén köszöntőt mond Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora, továbbá az ünnepség díszvendégeként Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár, valamint Botka László, Szeged polgármestere. Ezt követően kitüntetéseket adnak át.

Az SZTE elsőéves hallgatói képviseletében az ünnepségre előzetesen regisztrált és az egyetemi tanévnyitó ünnepségén megjelent gólyák esküt tesznek. Az elsőéveseket az SZTE rektora fogadja az egyetemi polgárok közösségébe.

Az SZTE tanévnyitó ünnepségét élőben közvetíti az SZTE-televízió. A ceremóniát követően az ünnepélyen készült tévéfelvétel megtekinthető lesz a http://www.u-szeged.hu/videogaleria/esemenyek/szte-tanevnyito-unnepseg címen.

SZTEinfo


A Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepi szenátusülésére szóló meghívó itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 2. 08:00 - 31. 19:00
    Az SZTE Klebelsberg Könyvtár rendezvénye a Prof. Dr. Németh András (SZTE ÁOK) emlékére rendezett tárlat. További információ az SZTE Hírportálján: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/kiallitas-dr-nemeth
  • január 17.
    13:00 - 16:30
    Az új évben is folytatódik a Mentor(h)áló Klub – ismét vadonatúj programmal várják az érdeklődőket! A klubfoglalkozás alkalmával a vendégek részt vehetnek a Lehet egy lappal több? c. játékos matematikai program bemutatásán – a foglalkozás szervezője a Mentor(h)áló egyik legaktívabb köznevelési partnerintézménye, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola! A foglalkozáson való részvétel továbbra is ingyenes. További információ:http://www.jgypk.hu/mentorhalo/lehet-egy-lappal-tobb/
  • január 17.
    17:00 - 18:30
    Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségeket bemutató sorozat főszereplője: Paluch-Kujáni Yvett. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar régészhallgatójának érdeklődése igen szerteágazó: az ásatásokon és a kutatómunkában az ókori barbár népek hitvilágát és gazdálkodását kutatja a Kárpát-medencében és a keleti területeken egyaránt. A Sófi-ösztöndíjas fiatallal Szalay István matematikus (SZTE JGYPK), a Közéleti Kávéház Egyesület kuratóriumi elnöke beszélget.
  • január 18. 10:00 - 20. 17:00
  • január 18. 10:00 - 19. 18:00
    A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát. A konferencia a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. Fõ célja az elvégzett vagy folyamatban lévõ kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetõség nyílik hallgatói projektek, ill. a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is. További információ: http://rgai.inf.u-szeged.hu/index.php?lang=hu&page=mszny2018