Bezár

Hírarchívum

A természettudományokat népszerűsítették gimnazisták körében

A természettudományokat népszerűsítették gimnazisták körében

2013. február 15.
2 perc

A Magyar Fulbright Bizottság és a Magyar Innovációs Szövetség közreműködésével programot szerveztek a szegedi középiskolásoknak, melynek célja a műszaki és természettudományok megkedveltetése, valamint a feltalálói hivatásra való buzdítás volt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Igen emlékezetes élményben lehetett részük február 13-án az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulóinak. A Meet the Scientist névre keresztelt esemény a Magyar Innovációs Szövetség, az USA Nagykövetsége és a Magyar Fulbright Bizottság szervezésében ugyanis új oldalról igyekezett bemutatni a biológia-, fizika- és kémiaórán tanultakat. Dobi János, a gimnázium igazgatójának köszöntője után bemutatkozott Papp Gergely, a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézményének diákja, aki egy általa kifejlesztett új, sokkal erősebb hangszóróval több díjat is nyert, köztük a Magyar Innovációs Szövetség pályázatán. A fiatal feltaláló elmondta, hogy mennyien támogatták az ötletének megvalósításában, és hogy a találmánya után már külföldi cégek is érdeklődnek. A Magyar Innovációs Szövetség küldöttjeként egyébként a 2013. évi amerikai ifjúsági tudományos világversenyen ő képviseli a magyar faitalságot.

Ezt követően a természetben található rendről és rendezetlenségről tartott előadást Bagyinka Csaba, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének tudományos tanácsadója, korábbi Fulbrgiht-ösztöndíjas kutató. A diavetítéssel egybekötött ismertető rámutatott, hogy a természet bizony már hosszú évezredek óta használja a matematikát, és hogy a képleteken alapuló biokémiai rendezettség nélkül egy zebra sem lehetne csíkos. A rendezvényt Lipták Gábor, a Csodák Palotájának előadója zárta, aki hatalmas sikert aratva demonstrálta a száraz jég, a hélium és a fagyasztott nitrogén nem hétköznapi felhasználását.

A Meet the Scientist programjáról, illetve a Magyar Innovációs Szövetség pályázatairól további információk olvashatók a honlapjukon: http://www.fulbright.hu/, http://www.innovacio.hu/

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek