Bezár

Hírarchívum

A népesedési problémákat vitatták meg az ÁJTK-n

A népesedési problémákat vitatták meg az ÁJTK-n

2013. január 31.
1 perc

„Népesedési gondjaink” címmel tartottak előadást a Közéleti Kávéház keretében az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi Közéleti Kávéház január 29-i rendezvénye arra a kérdésre kereste a választ, miért csökken Magyarország népessége. A meghívott vendég, Takács Béláné, a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatóságának vezető tanácsosa friss adatokkal és statisztikákkal alátámasztva ismertette a problémát.

Előadásában körüljárta, mit lehet tenni az ellen, hogy az ország népessége a lélektani 10 millió fő alá csökkent, ami az 1960-as évek viszonyainak felel meg. A rövid történeti ismertetőt követően elemezte az élve születések számának alakulását, a halálozási rátákat, valamint a gyermekszámra ható tényezőket. Mindezeknek a tanulsága az volt, hogy míg a gyermekvállaló párok helyzetét negatívan befolyásoló intézkedések és események rögtön kifejtik a hatásukat, addig a pozitív hatású tényezők csak késleltetve vagy alig lendítenek a mérleg nyelvén.

Továbbá elhangzott, hogy a magyar családok kevés gyereket vállalnak, ám azoknak megpróbálnak mindent megadni, ami az erejükből telik. Emiatt a termékenység ösztönzésére a legjobb mód a kiszámítható családpolitika lehetővé tétele, a gyermekvállaló anyáknak részmunkaidős vagy távmunka biztosítása, valamint bölcsődék és iskolák alapítása.

Az előadás a jelenlévők által feltett kérdések megválaszolásával és a téma megvitatásával zárult.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek