SZTE Info

Idén is pályázható a Dél-alföldi Innovációs Díj

Az MTA SZAB és partnerei új, saját feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható és piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredményt ismernek el a szeptember végéig pályázható innovációs díjjal.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége együttműködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megye kereskedelmi és iparkamarái) és a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Khe.-vel 2013-ban is pályázatot hirdet a dél-alföldi régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

 

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel.

 

A fent nevezett szervezetek képviselőiből álló szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három megye területéről a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2013. szeptember 30-ig beérkezett pályamunkákat. Az elbírálás határideje 2013. október 30. Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására 2013 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) kerül sor.

A kuratórium döntéseinek előkészítését Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Khe. szakmai tanácsaival segíti – írja az MTA SZAB sajtóközleménye.

 

A pályázattal kapcsolatos információk az MTA SZAB honlapján megtalálhatók.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 19.
    14:00 - 16:00
    Az MTA SZAB közgyűlés programja: Köszöntő - Lovász László, az MTA elnöke. Beszámoló a SZAB 2017. évi munkájáról, tájékoztatás a SZAB 2018. évi terveiről – Fülöp Ferenc, a SZAB elnöke. A SZAB szakbizottságainak 2017. évi munkájának összegzése – Görög Márta, a SZAB tudományos titkára. Jókai pozíciója kora kulturális térképén című tudományos előadás – Szajbély Mihály, az MTA doktora, SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Magyar Irodalmi Tanszék intézetvezető egyetemi tanára. A SZAB 2017. évi Média pályázat díjkiosztó ünnepsége – Csernus Sándor, a Bírálóbizottság elnöke.
  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.