SZTE Info

Pincétől a padlásig bemutatkozott a Belvárosi Mozi a könyvhéten

Nyilvános vetítéssel, idegenvezetéssel és sok egyéb színes programmal várta a Belvárosi Mozi az érdeklődőket a 84. Ünnepi Könyvhét alkalmából Szegeden.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi könyvhéten a Belvárosi Mozi rengeteg érdekes rendezvénnyel képviseltette magát, amelyeken kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat. Június 7-én népszerűsítő plakátokkal és műsorújságokkal hívták fel a figyelmet a jelenleg is futó műsorkínálatra, amelyet az ünnep alkalmából ki is egészítettek. Az „Írók a moziban” filmsorozattal olyan kortárs írók munkáit népszerűsítették, akik valamilyen módon szerepet vállaltak a vászonra kerülő filmek készítésében. Ez a program június 12-ig tart.

 

Június 9-én a gyerekeké volt a főszerep. A fiatalok ismert meseszereplők bőrébe bújhattak, és a mozikvízben is kipróbálhatták a tudásukat. Emellett a Belvárosi Mozi rendhagyó túrát is szervezett azoknak, akik a jól ismert helyszínt egy másik oldaláról kívánták megtekinteni. A „Pincétől a padlásig” névre hallgató program során körbevezették a jelenlévőket a mozi eddig elzárt részein, és bemutatták például a vetítőberendezéseket is.

 

Habár a legtöbb esemény igen népszerűnek számított, sajnos nem minden programot tudtak a szervezők megvalósítani. A nagy várakozást keltő nyilvános vetítést ugyanis elmosta az eső. Az elképzelések szerint Török Ferenc és Podmaniczky Szilárd művét, a Szezont adták volna le. Szabó Éva, a Belvárosi Mozi vezetője elmondta, ugyan kellemetlennek tartják az időjárás közbeavatkozását, de ettől függetlenül gondolkoznak az esemény pótlásán. Mindenesetre reméli, hogy eseményeiket hasznosnak találták a látogatók, és örül annak, hogy a mozi lehetőséget kapott a megjelenésre.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.